Iliász: tizenkettedik ének - hogy legyen kedved elolvasni

   Apollón és Poszeidón a folyókat egybeterelik és hatalmas árvízzel ostromolják Trója falait. Hektór megostromolja az akháj falakat, bár hatalmas árok védi, és ezt nem tudják a lovakkal átugratni. Púlüdamász javasolja, hogy szálljanak le a lovakról és gyalogszerrel folytassák az ostromot. Az ostromlók: Kebrionész, Párisz, Alkathoosz, Agénór, Helenosz, Déiphobosz, Ásziosz Hürtakidész, Aineiász, Arkhelokhosz és Akamász. Szarpédón Glaukosszal megy, ők is a falakat ostromolják. Falanxba fejlődve indulnak a görögök ellen. Egyedül Ásziosz Hürtakidész az, aki nem hajlandó lerakni a harci szekerét, a sorok élére tör, ám ez csak arra elég, hogy Ídomeneusz dárdájába beleszaladjon.

   A kapukat két görög hős őrzi: Polüpoithész és Leonteusz. Újabb trójai ostromlók tűnnek fel: Ásziosz, Íamenosz, Oresztész, Ásziadész Adamász, Thoón és Oinomaosz. A védők hatalmas köveket dobálnak le a bástyákról a trójaiakra. Polüpoithész hősiesen védi a kaput, megöli Damaszoszt, Pülónt és Ormenoszt. Leonteusz Hippomakhoszt, Antiphatészt, Menónt, Íamenoszt és Oresztészt küldi át az árnyékvilágra.Közben Púlüdamász és Hektór egy árokban kuksolnak. Épp rohamozni készülnek, amikor egy égi jelenést látnak: balra tőlük egy sas repül át az égen, aminek karmai között egy véres kígyó tekergőzött. A kígyó még élt és küzdött az életéért, megtámadta a madarat, majd a kígyó pontosan a sereg közepébe zuhan le. Púlüdamász értelmezi a látottakat: hiába törnek át a trójaiak a kapun, a bárkáktól már nem jöhetnek vissza. Hektórnak nem tetszik az értelmezés, szerinte Púlüdamász egy nyápic alak, aki el akarja kerülni a harcokat. Így hát Hektór az eddigieknél is lelkesebben veti bele magát a csatába.

    A bástyákon mindkét Aiász ott van, lelkesítik a társaikat. Zeusz saját fiát, Szarpédónt tüzeli fel az akhájok ellen. Szarpédón azt fejtegeti Glaukosznak, hogy ha őket annyira tisztelik otthon, Lükiában, akkor most nekik kell a legbátrabbnak lenniük, hogy tényleg méltóak legyenek a fejedelmeknek kijáró megkülönböztetett tiszteletre, kiérdemeljék a kiváltságokat. Glaukosz is felbuzdul ezektől a szavaktól, a lükiai hadakat egyenesen a toronynak vezetik, amit Menesztheusz véd.

   /Kitérő: Szarpédón pajzsa. Lemezes, ércből készült, bikabőr van belevarrva, körben arany sávok díszítik a szélét. Szarpédón azt mondja, hogy „a halálnak végzete számtalan úgyis”, a ránk kirótt sorsot úgysem kerülhetjük el, jobb büszkén szembenézni a végzettel, legyen az bukás vagy diadal./

   Menesztheusz Thoótészt küldi hírnökként Aiászhoz, hogy jöjjön segíteni. A legjobb lenne, ha mindkét Aiász jönne, de Telamón fia Aiász mindenképp jöjjön. És jön Teukrosz is, mert a jó cserkész ott segít, ahol tud. Aiász megígéri, hogy amint végzett Menesztheusz megsegítésével, visszatér a csatatérre. Magukkal viszik Pandíónt is erősítésnak, aki jól nyilaz (bár nem egy férfiasan népszerű dolog lesből lenyilazni az ellenséget, ám jól jön egy kis erősítés).

   A bástyán megindul a mészárlás: Aiász megöli Epiklészt (Szarpédón társa), Teukrosz meglövi Glaukoszt, aki elsündörög a falaktól, hogy ne lássák sérülten. Szarpédón megöli Alkmáónt, majd puszta kézzel letépi a párkányt. Aiász rátámad Szarpédónra, de Zeusz nem hagyja, hogy baja essen. Sokáig nem dől el a harc, a védők tartják magukat, a trójaiak pedig töretlen lelkesedéssel ostromolják a falakat. Rengeteg katona lelte itt a halálát. Végül Zeusz Hektórnak adja a győzelmet. Hektór egy emberfeletti nagyságú kővel zúzza be a kapukat, így a trójai hadak akadálytalanul tudnak beözönleni a várba.

 

0 Tovább

Iliász: tizenegyedik ének - hogy legyen kedved elolvasni

   Reggel Zeusz a Viszályt küldi a görög táborba: mindenki felserken, lehetőleg azonnal harcolni akarnak. Agamemnón fegyvert ölt. A vértje: Kiszürásztól kapta vendégadományul, Küproszból, amikor híre ment, hogy Trójába mennek, mert Kiszürász ezzel az ajándékkal kereste a király kegyeit. Olyan volt, mint a szivárvány, amit jelként a halandóknak Zeusz a felhőkre szögez. A vértben kékes acélból tíz csík volt beleverve, tizenkettő aranyból, húsz pedig ónból; három acél sárkány tekergőzött fel a nyaka mellett két oldalt. Agamemnón kardjában sok szép aranyszög van, a hüvelye ezüst, a szíja aranyozott. A pajzsa „emberborító riadalmas sokszinü pajzs”, fényes tíz ércköve van, mind fehér, kivéve egyet, ami fekete- a közepén. A pajzsot Gorgófej díszíti, körülötte Rémület és Riadás. A pajzs szíja ezüstből készült, tetejében a szíjnak éjszínű kígyó kunkorodott, háromfele hajlott (mert három feje volt). A sisakja négygombos, kétormú, lóforgós. A dárdája érccel díszített. Agamemnón káprázatos fegyverét látva Héra és Athéné büszkén dördült az égben.

   A trójaiak is felsorakoznak: Hektór, Púlüdamász, Aineiász, Anténór három fia (Agénór, Akamász és Polübosz). A seregek egymásnak rontanak. A harcban csak a Viszály istennője vesz részt, a többi isten távol maradt.

   Az istenek Zeuszt vádolják, hogy a trójaiak pártját fogja. Nem avatkoznak bele a háborúba; az emberek isteni segítség nélkül kénytelenek mészárolni egymást. Agamemnón elemében van: megöli Biénórt, Oileuszt, Íszoszt, Antiphonoszt, Peiszandroszt, Hippolokhoszt (apjuk ellenezte, hogy Helenét visszaadják Meneláosznak, sőt, jvasolta, hogy öljék meg Meneláoszt, amíg Odüsszeusz követségben járt- most Antimakhosz két fia az életéért könyörög, váltságdíjat ígér cserébe). Agamemnón Hektórt szeretné megtalálni, de Zeusz kimenekíti Hektórt a várba: Ílosz Dardanidész sírjánál látja meg őket Agamemnón, de a Szkaiai kapuknál, Zeusz szent bükkfájánál Írisz inti Hektórt, hogy hátráljon, mert Agamemnón ellene fenekedik.

   Agamemnón újabb áldozatokat szed: Íphidamász Anténoridészt lekaszabolja. Ezt meglátja Koón (Íphidamász bátyja), és titkos támadással sikerül megsebesítenie Agamemnónt. Ám ez cseppet sem lassít Agamemnónon, megöli Koónt is, amint épp az öccse tetemét húzza ki a csatatérről. Idővel azonban Agamemnón sebe fájni kezd, visszavonul a gályákhoz. Hektór látva Agamemnón visszavonulását, támadásba lendül. Áldozatai: Ászaiosz, Aiszümnosz, Órosz, Opítész, Dolopsz, Ophelitosz, Ageláosz, Autonoosz és Hipponoosz. Csúf véget ért volna a görög sereg története, de Odüsszeusz csatába hívja Diomédészt, együtt irtják a trójaiakat. Megölik Thümbraioszt, Molíónt, Hüpeirokhoszt, Hippodamoszt és Agasztrophoszt. Hektór látja a mészárlást, Diomédész felé tör. Diomédész Hektórra támad, el is találja a fejét, de nem sebesíti meg. Ám az ütés erejétől Hektór szemei elsötétülnek, letérdel a földre és harcképtelenné válik. Diomédész odalép hozzá, de nem öli meg, hanem visszatér a csatába.

   Diomédész éppen Agasztrophosz teteméről cibálja le a vértet, amikor Párisz nyilat feszít rá. El is találja Diomédész jobb talpát, a nyíl a földbe fúródik. Páriszt egy gyáva féregnek tartja, aki sunyiban eregeti a nyilait, de szemtől szemben nem mer harcolni. Odüsszeusz kettejük közé áll, Diomédész visszakocsikázik a hajókhoz. Odüsszeusz egyedül marad a trójaiak gyűrűjében, de lelkesen kaszabolja őket. Megöli Déiopítészt, Thoónt, Ennomoszt, Kherszidamászt, Kharopszot és Hippaszídészt. Szókosz, Hippaszídész testvére lép elő és megtámadja Odüsszeuszt. Odüsszeusz meg is sebesül, de Athéné nem hagyja, hogy kedvence meghaljon. Odüsszeusz ezért megöli Szókoszt (is). Odüsszeusz hátrál, hívja a harcostársait. Meneláosz és Aiász siet a segítségére. Aiász átveszi a feladatot, most ő gyilkolja halomra a trójai katonákat. Áldozatai: Dorüklosz, Lüszandrosz, Püraszosz és Pülartész. Meneláosz kimenekíti Odüsszeuszt a csatából.

   Hektór a Szkamandrosz partján harcol, itt van Nesztór és Ídomeneusz. Párisz megsebesíti Makháónt, egy háromágú nyíllal átlövi a jobb vállát. Nesztór a kocsiján viszi vissza a sérült Makháónt a táborba. Kebrionész javasolja Hektórnak, hogy most már foglalkozzanak végre Aiásszal (Telamón fia). Aiász veszett oroszlánként harcol, védi a hajókat. Eurüpülosz besegít, megöli Phausziadész Apsziáónt (király). Párisz cserébe megsebesíti Eurüpüloszt.

Akhilleusz meglátja, hogy Makháón megsérült. Nem biztos benne, hogy tényleg Makháón az, ezért Nesztórhoz küldi Patrokloszt, hogy nézzen utána, mi a helyzet. Nesztór sátrában van Hekamédé (Tenedoszból, Arszinoosz lánya, rabnő), ő kínálja étellel a hősöket: hagymát, mézet, búzalisztet szolgál fel. Nesztór sátrába toppan be Patroklosz, és Nesztór elmondja, hogy a görög had már a végét járja. Diomédész is megsebesült, Odüsszeusz és Agamemnón sincsenek a legjobb bőrben. Nesztór néhány rövid anekdota erejéig felidézi a hősies fiatalságát. Nesztór ott volt Phthíában, amikor sereget toboroztak Trója ellen, ő maga hívta Akhilleuszt és Patrokloszt is harcba. Patroklosz apja, Menoitiosz, intette fiát az úttól, azt tanácsolta neki, hogy a hős Akhilleuszt lássa el bölcs és hasznos tanácsokkal. Erre emlékezteti most Patrokloszt Nesztór: győzze meg Akhilleuszt, hogy ideje harcolni.

   Nesztór a kiagyalója annak a végzetes ötletnek, hogy ha Akhilleusz nem akar harcolni, akkor álljon Patroklosz a mürmidónok élére és segítse a görög hadakat. Ha Patroklosz Akhilleusz fegyverzetét viselné, a trójaiak megrettennének, és a görögök végre legalább egy kis levegőhöz jutnának. Patroklosz fellelkesülve siet vissza Akhilleuszhoz. Útközben találkozik Eurüpülosszal, aki megerősíti, hogy a görögöknek tényleg nagyon rosszul áll a szénájuk. Eurüpülosz megkéri Patrokloszt, hogy vegye ki a nyilat a combjából és lássa el a sebét, ahogyan Akhilleusztól tanulta (Akhilleusz a gyógyítást Kheirón kentaurtól tanulta), mert a görög orvosok már mind maguk is sérültek (Podaliriosz és Makháón). Patroklosz ellátja a sérültet és lelkében új tűzzel siet vissza Akhilleuszhoz.

0 Tovább

Iliász: tizedik ének - hogy legyen kedved elolvasni

   Agamemnónt és Meneláoszt súlyos gondok gyötrik (Agamemnónnak oroszlánbőr, Meneláosznak párducbőr a „díszruhája”). Agamemnón Nesztórhoz fordul tanácsért. Ferverik az egész tábort, hogy megtanácskozzák az akhájok dolgát. Kémeket kéne kiküldeni, kifigyelni, hogy mire készülnek a trójaiak. Diomédész önként vállalkozik a küldetésre, Odüsszeuszt választja maga mellé társnak. Athéné istennő két gémmadarat küld melléjük társul az útra.

   Ám a trójaiak sem pihennek: Hektór felverte az egész sereget, mert ki kéne fürkészni, hogy őrzik-e az akháj gályákat. Dolón az önként jelentkező (csúnya, de bátor), hogy eloson az akháj gályákhoz és kifigyel, mire készülnek a görögök. Cserébe Akhilleusz lovait kérné, de sohasem tért vissza a trójai táborba, így hát akármit kérhetett.

   Amint Dolón elindul, belebotlik a szintén kémkedő Diomédész- Odüsszeusz párosba, akik egészen a görög táborig kergetik, majd elfogják. Dolón az életéért könyörög, ha elengedik, sok kincset tud cserébe adni. Dolón kétségbeesésében mindent elfecseg; elmondja, hogy azért jött kémkedni, mert Hektór neki ígérte Akhilleusz lovait. Azt is elmondja, hogy Hektór Ílosz sírhalmánál tartja a titkos gyűléseit. Odüsszeusz kifaggatja a segédcsapatokról is. A part mellett a károk, paiónok, lelexek, kaukónok és a pelaszgok vannak. Thümbra felől a lükiébeliek, műszök, phrügök és maiónok hadiszekerekkel. A „legszélén” a nemrég érkezett trákok kaptak helyet. Kiemeli, hogy a trák király (Rhészosz) akkora pompával, annyi arannyal kiverve érkezett, akár egy isten. Egy emberhez nem illik az ilyen pompa! Minután minden fontos infót kiszedtek Dolónból, Diomédész elvágta a torkát. Leszedik a sisakját és a fegyvereit; ezeket Odüsszeusz Pallasz Athénének ajánlja fel. Egy tamariszkusz ágára akasztja a fegyvereket.

   Odüsszeusz és Diomédész folytatják útjukat, most a trák sereghez osonnak. Ott mindenki alszik, a király is. Diomédész lelkébe Athéné hatalmas erőt fúj: álmukban lekaszabolják a trák tábort. Diomédész gyilkol, Odüsszeusz elhúzza a tetemeket, hogy ne legyenek útban, a lovaknak ne kelljen a tetemeken áttaposniuk: el fogják hajtani a lovakat. Diomédész természetesen a királyt is megöli. Közben Odüsszeusz összeköti a lovakat, hajtja el őket. Diomédész legnagyobb dilemmája, hogy öljön-e még további harcosokat, vagy a sok fegyverrel megrakott kocsit húzza el. Ám Athéné figyelmezteti, hogy ne legyen mohó, menjen vissza a gályákhoz most, amíg egy másik isten fel nem ébreszti a trójaiakat. Diomédész felismeri az istennő hangját, nem ellenkezik. Ám Apollón látja ezt a gyalázatot, felveri Hippokoónt (Rhészosz rokona, szintén vezető a trák tanácsban), aki a sok tetemet látva haladéktalanul fellármázza a tábort.

   Diomédész és Odüsszeusz sikeresen elérik a saját táborukat, ahol Nesztór azt hiszi a pompás paripákról, hogy egy istentől kapták. Nagy az öröm, hogy sikerrel járt az akció, Diomédész és Odüsszeusz a tengerben fürdőznek, Athénénak pedig mézes bort áldoznak.

 

0 Tovább

a latin nyelvtanulás szépségei#19

0 Tovább

Akik többre tartották magukat az isteneknél: avagy a hübrisz a görög mitológiában

Majd amikor egymagad küzdesz, Miltiadész a barbárokkal, és legyőzöd őket, akkor kérd, hogy egymagad kapj tőlünk kitüntetést.”

Plutarkhosz szerint a Dekleia közösségből származó Szókharész a népgyűlésen a fenti mondattal adott hangot a felháborodásának. De miért is háborodott fel? Mert Miltiadész elismerést követelt? Dicséretet a győzelméért? Sokkal inkább azért, mert ezt az elismerést egymaga kérte, egész pontosan önmagának, és a legkevésbé sem kívánt osztozni senkivel sem a diadalban. Mindent magának akart. Megdolgozott érte? Lehet. Nem ez a lényeg.

Az ókorban ismertek egy olyan fogalmat, hogy „hübrisz”. Ezt ma már nagyon nehéz elmagyarázni ebben a nyakatekert, kifordult értékrendű világban, hogy mit is jelent. Hiszen a csapból is az folyik, hogy bármi lehetsz, csak akarnod kell. Neked minden jár, te mindent megérdemelsz. Akkor is, ha egy lusta kis disznó vagy, és egész nap csak a telefonodat nyomkodod. Mert neked ez JÁR. Ez az utópisztikus ígéret lengi be a huszonegyedik századot, és arra ösztönöz, hogy olyan dolgokra vágyj, amik ezidáig elképzelhetetlenek voltak. Döntsd le a korlátokat, mászd át a falakat, rombold le a régi világ normáit. Mi több, ez a jelenség már messze túlmutat a lehetőségek korlátain, ez már szinte elvárás, hogy csinálj valami formabontót (akkor is, ha nem akarsz). Bár ez alapjában véve nem rossz dolog, de mint láttuk a történelem viharában, a legszebb eszmékből lesznek a legszörnyebb megvalósulások. És igen, ezzel a merész világképpel is hasonló történt: egy torz démonná vált, aminek semmi haszna, csak fájdalmat, keserűséget és csalódást hoz. Mert nem, sajnos nem lehetsz csillámpóni és hetyke unikornis, ha lánynak születtél, lány maradsz, még ha varrnak rád fiús kellékeket is. Mert vannak korlátok.

Vannak korlátok? Hát nem azok az emberek inspirálnak bennünket, akik átlépték ezeket a korlátokat? Akik mertek többek lenni annál, amire születtek? Akik mertek nagyot álmodni, és megvolt bennük az emberen túli elszántság, hogy megvalósítsák az álmukat? Azok az emberek talán őrültek voltak, hiszen egy olyan dolgot akartak, aminek ott és akkor nem volt értelme. És mégis. Mertek mások lenni. Mertek változtatni. Ők motiválnak minket, kis embereket, hogy mégiscsak merjünk változtatni, merjünk többek lenni annál, amire születtünk.

Akkor most mi a helyzet a korlátokkal? Kell is, meg nem is. De ez egy nagyon kényes egyensúly. Kell a lendület, kell a bátorság, hogy változtassunk a világon. De néha ez az elszántság túl nagy, és a világ kifordul a sarkából. Mert vannak emberek, hősök, félistenek, akik bizony képesek megváltoztatni a világ forgását. A régiek azt tartották, hogy az istenek féltő gonddal óvták ezt az egyensúlyt, hogy egyetlen ember se forgathassa ki a világot a sarkából. Az, aki többnek gondolta magát még az isteneknél is, az bűnt követett el: a hübriszt, a gőgöt, a túlzott önbecsülést.

Ez a kérdés különösen érdekes az ókori társadalmakban, hiszen a görögöknél, és főleg a rómaiaknál elvárás volt, hogy az ember (férfi) túlszárnyalja a többieket, jobb legyen náluk, többet tudjon, többet építsen, messzebbre jusson. Tehát a mások felülmúlása nem csak természetes dolog, hanem a személyes fejlődés, a helyes önértékelés része is. Többet akarok, jobb akarok lenni, mert ember vagyok, bennem van a fejlődés, bennem van a tökéletesség iránti olthatatlan szenvedély. Ám ez a teljességre való törekvés meg kell, hogy álljon egy bizonyos ponton. Van egy határ, amelyen túl már ez a lendület, ez a természetes vágy bűnné, hibává válik. Amikor az ember az istenre akar hasonlítani. Amikor az ember az istenhez, a halhatatlanhoz méri magát. Ez a hübrisz. A későbbi római császárok jelmondata: „megteszem, mert megtehetem.” Nem. Nem tehetsz meg akármit. Akkor sem, ha félisten vagy, akkor sem, ha császár. Ez az istenek törvénye, ez a világ rendje. Nem attól leszel úttörő, hogy a lehetetlent kísérted.

Az istenek nem nézik jó szemmel, ha az emberrel elszalad a ló, ha a helyes önértékelésből és kalandvágyból gőg lesz. Már Homérosz is önmérsékletre int: ez nem zárja ki az egészséges törekvést (tehát nem kell belenyugodni abba, ami van), de figyelmeztet, hogy tartsd észben, ember vagy, és emberként hol a helyed az élők és haláltalanok világában. A hübrisz az emberiség megmérgezője, mivel akit megfertőz, képtelen lesz józan, racionális és helyes döntéseket hozni. A hübrisz fájdalommal, szenvedéssel és természetesen büntetéssel jár. Hiszen az istenek figyelnek, és nem tűrik az ilyen kilengéseket. A görög irodalom pedig számtalan példát hoz azokra, akik többre tartották magukat még az isteneknél is. Csak a teljesség igénye nélkül, nézzünk néhány tragikus sorsot, aki nagyobbra törekedett, mint az istenek szerették volna!

görög Ovidius érdekességek irodalom hübrisz mitológia hősök

Mindjárt kezdjük a sort a hübriszben fuldokló Akhilleusszal, aki ugyan hősnek, sebezhetetlennek (többé-kevésbé) született, malomkőnyi karmával a vállán, és mégis. Szinte az egész Iliász az ő egyszemélyes sértettsége, gőgje és haragja köré rendeződik. Kezdve Agamemnónnal, aki elrekvirálja szeretett rabnőjét, majd Athéné istennő, aki igyekszik csitítani a hőst, de Akhilleusz elhajtja, hogy ne szóljon bele a dolgaiba. Hektór megöli Patrokloszt, Akhilleusz barátját, és az egész trójai bandával, akikkel ugyan Akhilleusznak személy szerint semmi baja, őneki kell lerendeznie a dolgot. Haragszik mindenre és mindenkire...miért is? Mert ő Akhilleusz. A szerénység legcsekélyebb gondolata nélkül. Mert mindenki fölé helyezi magát. Akhilleusz hübrisze, téves önértékelése a Szkamandrosz folyóval vívott csatában csúcsosodik ki. Akhilleusz, a mégiscsak halandó, nekimegy, megtámadja a folyót, az istent, és megvív vele, miközben az élők (és nagyonis halandók) hullanak körülötte, mint az őszi legyek. Persze nyilván egy istenséggel kár cicázni, de ezt csak tömérdek holttesten, véren és szenvedésen keresztül tanulja meg. Mert az istenek nem engedik, hogy Akhilleusz többnek gondolja magát náluk. Évszázadokkal később Dante az Isteni színjátékban elmondja, hogy Akhilleusz bizony nagyon nem érzi magát jól odaát. És nem azért, mert nem keresztelték meg...

görög Ovidius érdekességek irodalom hübrisz mitológia hősök

Még az olyan valóban zseniális emberek, mint Odüsszeusz is a hübrisz hibájába esnek. Ő Sziszüphosz leszármazottja, isteni ravaszság, leleményesség és briliáns elme az öröksége. Ám egy óvatlan pillanatban ez a ragyogó elme a hübrisz csapdájába esik, és az egész Odüsszeia, a „kalandozások” arról szólnak, hogy Odüsszeusz nem képes a túlzott önbecsüléséből visszavenni. Mit tett? Gondoljunk csak a Polüphémoszos-kalandra, miután megvakította a küklópszot. Itt nem is a megvakítás ténye a morális dilemma, hanem az, hogy kérkedett önmagával:

Hát mi baj ért, Polüphémosz, mondd, hogy eképen üvöltesz

ambrosziás éjben s tőlünk eloroztad az álmot?

Csak nem akarja talán rabló elhajtani nyájad,

vagy pedig elpusztítani téged csellel, erővel?”

Nékik a barlangból így szólt az erős Polüphémosz:

Társak, Senkise öl meg csellel, senki erővel.”

Ők meg a választ így adták szárnyas szavaikkal:

Már ha magad vagy egészen s nem bánt senki erővel,

Zeusztól jő nyavalyád, kikerülni biz azt lehetetlen;

rajta tehát, könyörögj te Poszeidónhoz, apádhoz.”

Csellel győzedelmeskedett, de nem volt képes ezt a ravasz húzást magában tartani, hanem el kellett mondania – és ez okozta a vesztét, hogy annyi éven át nem térhetett haza, hiszen az egyik legnagyobb istent, Poszeidónt tudhatta az ellenségei sorában.

görög Ovidius érdekességek irodalom hübrisz mitológia hősök

Ám a többi istennek is a bögyében van: a bölcs Athéné azért nem ennyire drasztikus, ha Odüsszeusz helyes útra térítéséről van szó. Öregemberré változtatja, amikor hazatérve a saját házába belopózik és körbenéz, hogy felmérje a lebzselő kérőket. Öreggé és kiszolgáltatottá, védtelenné és rúttá teszi az istennő, hogy Odüsszeusz átélje a kiszolgáltatottak helyzetét, és talán egy kicsit észbe kapjon. Mondanom sem kell, ez nem jött össze.

Az istenek amúgy is szerették kóstolgatni az embereket, hogy mit gondolnak magukról és az istenekről – csak amolyan szúrópróbaszerű, tesztelés jelleggel. Zeusz előszeretettel ölti fel idős emberek alakját, és a célszemélyt meglátogatva az istenek iránti kegyességét, jóindulatát és tiszteletét teszi próbára. Ez egy egészen jézusi gondolat a pogányság kellős közepén: erény a gyengék és elesettek támogatása, gyámolítása. Zeusz megjutalmazza azokat, akik „átmentek a vizsgán”, ám kegyetlenül megbosszulja azokat, akik a megmérettetés során könnyűnek találtattak.

Ennek egy gyönyörű és izgalmas gyűjteménye Ovidius Átváltozások című kötete. Természetesen nem mindenki büntetésből meg hübrisz miatt változik át, de épp a túlzott büszkeség és az aránytalan önértékelés legszebb példáival is itt találkozunk.

Arachné, aki ugyan nem született kiváltságosnak, hősnek vagy félistennek, mégis, a művészete kiemelte őt a környezetéből. Szépen tudott szőni, már-már isteni ügyességgel. És ez nem csupán technika kérdése, hanem a képek megalkotása, a témaválasztás is része a művészetnek. Sőt. Talán maga az alkotás a történet, a mítosz elmesélése. Arachné már annyira különlegesnek tarja magát, hogy Pallas Athéné istennőt hívja ki versenyre. Nyilván, egy istennel szemben egy halandónak egy szemernyi esélye sincs, de épp ez a hübrisz lényege, hogy eltorzítja a gondolkodást, tévútra vezet, és az ember képtelenné válik helyesen dönteni. Itt az istennő maga figyelmezteti az elbizakodott nőt, hogy rossz úton jár:

Hallgass rám, le ne nézz: csak légy te a földilakók közt

legjobb gyapjuszövő, hírednek ez épp elegendő;

istennőt versenyre ne hívj ki, de merszed esengő

szókkal tedd jóvá; könyörülni fog ő a könyörgőn.”

Tehát: van/ lenne még visszaút. Ha Arachné venne egy mély levegőt, és képes lenne átgondolni a történteket, hogy hova vezetett ez az egész, még ki tudna szállni. De mint Akhilleusz vad csatája a Szkamandrosz ellen, innen sincsen visszaút. Arachné nem győzheti le Athénét, és a vereségen túl még büntetést is kap: Athéné pókká változtatja, hogy egész életében szőhessen – művészet nélkül.

görög Ovidius érdekességek irodalom hübrisz mitológia hősök

Szintén az Átváltozásokban olvashatjuk Niobé történetét. Egészen szokványos dolognak tűnik a sztori: Niobének van hét szép fia és hét szép lánya (a szám más-más történetben eltérő, de nem ez a lényeg), akikre büszke. Anya, aki a gyermekeiben teljesedik ki, bennük él. Igazi anyatigris, és büszke rá, hogy képes volt megvédeni a gyerekeit az élet viszontagságaitól, mi több, túl azon, hogy pusztán életben maradtak, szépek és okosak, az anyjuk büszkeségei, Niobé női szerepének a gyöngyszemei. Ám ez a büszkeség annyira eltölti a lelkét, hogy a hübrisz bűnébe esik, és önmagát túlértékeli ebben az anyaszerepben. Nem hajlandó Létónak áldozni, mondván annak csak egy fia meg egy lánya van, szemben az ő hét fiával és hét lányával (mintha másnak lenne dolga őneki áldozni ezért). Niobé így fogalmaz:

...s nézd csak az orcám.

Mint istennőé; tedd hozzá: hét a leányom

és ugyanannyi fiam; s menyem és vőm, majd, ugyanennyi.

Hát csak kérdjétek, hogy okom van-e erre a gőgre,

és ama Titan-lányt, kinek apja a mittudoménki

Coeus, Latonát, merjétek többrebecsülni;

csöppnyi helyet neki, hogy szüljön, nem adott az egész föld”

Niobé büntetése a legszörnyűbb, ami csak egy anyát érhet: végig kell néznie a gyermekei lemészárlását, majd a fájdalmában megkövül. Létó két gyermeke, Apollón és Artemisz lenyilazza a gyermekeit, az anya szeme láttára, a saját anyjuk megsértése miatt. Bár nem Létó közvetlenül áll bosszút Niobén, azért ez bőven belefér az isteni bosszúállás témakörébe.

görög Ovidius érdekességek irodalom hübrisz mitológia hősök

Tantalosz története egy kicsit bonyolultabb. Annyiban tartom különbözőnek a többi Ovidius-történettől, hogy Tantalosz nem egy emberi hibába esett, nem egy természetes érzés duzzadt benne nagyobbra, mintsem ami egy ember lelkébe fér. Tantalosz eleve az isteneket akarta próbára tenni, hogy mennyire mindenhatóak. Ez egy totális hübrisz, hogy azt gondolta magáról, ravaszabb mindenkinél – még az isteneknél is – és nem átalkodott magukat a halhatatlanokat próbára tenni. Vacsorára a saját fiát, Pelopszot szolgálta fel az isteneknek, finomra főzve. Az éppen gyászoló Démétér figylemetlenül bekapott egy falatkát, de Zeusz azonnal lecsapott az árulóra, aki képes volt a saját gyermekét feldarabolni és megfőzni. Pelopszot rehabilitálták, és visszadták az életét, ám a Démétér által megevett váll-darabkát kénytelenek voltak pótolni. Ezt a jelenetet olvashatjuk az Átváltozásokban is:

Válla, mikor született, hús volt s egyszínű a jobbal;

ám később, mikor apjának keze feldarabolta,

össze az égilakók illesztvén, mindene megvolt,

csak mi a nyak meg a váll közt áll, az a csöpp kicsi rész nem.

Hát oda ők elefántcsontot tettek segitőül,

s íme Pelopsz, mikor ez készen lett, vele újra egész lett.”

Tantalos büntetése nem maradt el: Zeusz az Alvilágba zárta. Itt nyakig vízben ült, ám ha szomjas lett és inni akart, a víz visszahúzódott, hogy ne érhesse el. A fákról dús gyümölcsök lógtak alá, ám amikor feléjük nyúlt, az ágak visszahúzódtak, hogy ne érhesse el azokat. Ebben a kielégítetlen örökkévalóságban kellett léteznie az idők végezetéig.

görög Ovidius érdekességek irodalom hübrisz mitológia hősök

Az építők zsenije, Daidalosz sem kerülhette el az emberi lélek legnagyobb csapdáját. Az ő építészete olyan, mint Arachné szövése: már-már az isteni dimenziókat súrolja. Bár Daidalosz igyekszik szerény maradni (ő építette Krétán a Minótaurusz labirintusát), azért csak ő a legjobb, na. Büntetése emiatt nem rajta csattan – és mégis: szeretett fiát veszíti el, Ikaroszt, aki a krétai szökés alkalmával készített szárnyaival túl közel repül a naphoz (ezeket a szárnyakat Daidalosz tervezte és készítette: ezzel kísértette meg az istenit, hogy az embert a levegőégbe emelte, amire nem volt 'joga'), a szárnyakat tartó viasz megolvadt, és Ikarosz a tengerbe zuhant. Daidalosz hübrisze, Ikarosz halála, Daidalosz büntetése. Talán az egyik legszebb történet az Átváltozásokban, mert végig ott lebeg a közelgő veszteség, és mégis, olyan felhőtlenül gyönyörű az apa és a fiú szertelen, szeretetteljes kapcsolata a tragédia árnyékában. Ikarosz a vakmerő, ő 'nem engedelmeskedik' apja figyelmeztetésének, hogy ne repüljön túl magasra. Talán az ő hübrisze is lehet(ne) ez a történet, a fiú, aki be akarta bizonyítani idősödő apjának, hogy elérkezett az új kor, elérkezett az ő ideje. De nem, Daidalosz sokkal nagyobbat hibázott: építész volt, és az építészek természetüknél fogva isten munkáját másolják. Alkotnak. Ovidius így mondja:

...Lágyítja közben a hő Nap

tollai illatozó viaszát, köritő kötelékét;

olvad a könnyü viasz: csupaszon csap-csapkod a karja,

s már evezőtlenül nem fog vele csöpp levegőt sem,

ajka kiált, apját szólítja, de elnyeli ekkor

áradatába a kék tenger, mely róla nevet nyer.”

 

görög Ovidius érdekességek irodalom hübrisz mitológia hősök

Nincs két hős, aki ugyanúgy bűnhődne. Az istenek találékonyak, kifogyhatatlanok a megtorlás ötleteiből. Tanulság? Van.

Ad egy: a hübrisz megfoszt attól, ami a legfontosabb emberi tulajdonságunk – a józan ész és a belátás.

Ad kettő: egy nagy vállalkozásba érdemes hideg fejjel belevágni, és alázatosan az istenek nagyságát szem előtt tartani. Egy hekatomba sosem lehet kárunkra.

Ad három: adjuk meg az isteneknek, ami nekik jár. Kellő tisztelet és alázat. És ne féljünk bocsánatot kérni, ha mégis elvetettük azt a bizonyos sulykot.

A szemelvények fordítása mind Devecseri Gábor munkája. Akinek nem volt hübrisze, pedig lehetett volna, mert szelleme az istenit súrolta.

0 Tovább

Kacagó Delfinek

blogavatar

Minden, ami ókor.

Utolsó kommentek