Buddha tévedett?

   Keresem a kiutat a társadalomból, a közösségen kívüli élet lehetőségeit és értelmét. Buddha is valami hasonlót keresett: mindegy, hogy melyik küllőn jutunk el a középpontba, mert a középpont egy, az oda vezető út viszont számtalan. Buddha a 'jó élet' lehetőségeit és magvalósulását kereste - és a társadalmon kívül találta meg. Mert aki kiül egy fa alá, az nem az emberi közösségben gondolja megvalósítani az értékes élet filozófiáját.

   Jó dolognak tartom - ha nem a legjobbnak - kivonulni és szemlélődni, meditálni, elemezni, következtetéseket levonni. Valóban, ahhoz, hogy az embernek megfelelő rálátása legyen a történésekre, hátrébb kell lépni, egy kicsit ki kell lépni a szituációból. De aki egyszer megkóstolja a szabadság ízét (a szellemi szabadságét, aminél nagyobb nincs), képtelen lesz újra visszatalálni az emberi társadalomba. 

   A létezéshez cselekedni kell. A tettek pedig gyakran hibásak, rosszak, ártóak. És mégis szükség van rájuk. Mert nem-cselekedni annyi, mint menekülni a problémák elől. Amit nem oldasz meg, az visszaköszön holnap, holnapután. Nem lehet egyszerűen túllépni rajtuk. Azt gondolom ebben tévedett Buddha. A nem-cselekvés maga a nem-létezés. Mármint a társadalomban. Mert ott kell helyt állnunk. Az a néhány példa, akik megpróbálják a buddhista filozófiát integrálni a mindennapi életükbe: paródia. Buddha biztosan nem ezt akarta. Tantrikus szexet meg szusi-falatkákat, meg hónaljszagú álértelmiségi vegán hipokritákat.

   Mégis, mi a tett és mi a nem-cselekvés? Van-e értelme különválasztani a kettőt? Mindenképp újjászületésre vagyunk kárhoztatva, boldogtalan életek egész láncára. Minden tett magában hordozza a rosszat. A nem-cselekvés hogyan szabadíthat meg az újjászületés terhétől, ha a nem-cselekvésemmel csak elkerülök egy rossz cselekedetet? Mert nem-cselekedni is rossz. Homokba dugni a fejünket. Nem szólni, amikor kell, nem tenni, amikor már nem maradt más. A passzivitás is rossz, talán még rosszabb, mint egy rossz cselekedet. A jót azért meg kell tenni, jó cselekedeteket végre kell hajtani? Igen? Honnan tudod, hogy jó? A cselekedet maga az események beláthatatlan sorozatát indítja el. Sosem tudhatjuk, hogy egy nyilvánvalóan jó cselekedet hova torkollik. A világirodalom tele van ilyen történetekkel, hogyan vezetnek katasztrófához a jó cselekedetek. 

   És mégis, mégis újra kérdem, lehet-e nem cselekedni? Él-e az, aki nem cselekszik, vagy csak vegetál? Ha mindenki kivonulna egy fa alá és csak figyelné az eseményeket, mi történne? Valószínűleg az lenne a történelemkönyvünk utolsó lapja. És baj lenne ez? Lehet nem.

0 Tovább

Szösszenet a szépségről

  "Láttam egyszer- mesélte Iszkhomakhosz-, hogy a feleségem alaposan bekente az arcát ólomfehérrel, hogy világosabbnak tűnjék, mint amilyen valójában, meg jó sok pirosítóval, hogy pirosabb legyen az arca, mint természetesen, és még magas talpú cipőt is húzott, hogy magasabbnak lássák. - Mondd csak, asszonyom, fordultam hozzá-, mikor tartanál jobb üzlettársnak, ha pontosan megmutatnám neked, amink van, és nem dicsekednék, eltúlozva gazdagságunkat, de nem is rejtenék el előled semmit, vagy ha félrevezetnélek, és azt állítanám, hogy jóval gazdagabb vagyok, mint valójában? . - Ne is mondj ilyet- vágta rá azonnal-, és ne viselkedj így! Ha ilyen lennél, nem tudnálak teljes szívemből szeretni. -Mikor tartanál szeretetreméltóbb társadnak, ha a testemet úgy akarnám átadni neked, hogy egészséges és erős vagy ha pirosítót és szemfestéket kennék magamra, és téged megtévesztve hálnék veled, hiszen nem a bőrömet, csak a pirosítót látnád és érintenéd meg? - Én bizony szívesebben érintenélek meg téged, mint a pirosítót. - Hát tudd meg, asszonyom - mondta Iszkhomakhosz-, hogy kedvesebb számomra a természetes arcszíned, mint a fehérítő vagy a pirosító." Iszkhomakhosz tovább tanítja fiatal feleségét, hogy az erőteljes házimunka legjobb módszer az egészséges arcszín megszerzésére." 

(Xenophón: A gazdálkodásról)

festett Venus

0 Tovább

Frizura - mizéria

   Minden reggel az összetúrt frizura fogad a tükörben. Elfeküdtem, sehogyse áll, és egyáltalán. Természetesen ezek a reggelek különösen igazak akkor, amikor sietnem kellene, vagy épp meg kellene jelenni, és mindenkit lehengerelni. Ilyenkor természetesen csak bánatos tincsek tekintenek vissza a tükörből, sehol sincs a mindent elsöprő domina, a szexisen kócos hajzuhatag. Csak a kendőzetlen valóság. Megnyugtat a tudat, hogy nem vagyok egyedül a problémával...

   Az egyiptomiak igen egyszerűen oldották meg a kérdést: parókával. A legtöbb egyiptomi - férfi és nő egyaránt - kopaszra vagy tüsire borotválta a fejét, és a legkülönbözőbb parókákkal oldották meg a napi frizura-kérdést. A kopasz hajviselet amúgy sem lehetett rossz dolog az egyiptomi melegben. 

   A levágott hajak viszont hegyekben álltak. Szemben a hajfetisiszta-rómaiakkal, az egyiptomiak nem csináltak vallási kérdést a levágott hajukból. Nem ajánlották fel az isteneknek és nem tették oltárra. Mégis mit kezdtek a sok hajjal? (Elégetve igencsak büdös tud lenni.) Felhasználták parókának! Mert a paróka, a műfrizura legjobb alapanyaga a valódi, emberi haj. Természetesen az a szép, ha a haj hajkorona, tehát sokkal több van, pofátlanul több van, mint az természetesen elképzelhető. Főleg mi nők, vagyunk így ezzel néhány dologban. A természetellenesen sokat tartjuk szépnek. A szempillákat lehessen a homlokra felfésülni, a karmok hosszabbak legyenek, mint az ujjaink, és a melleink nagyobbak, mint a fejünk. Akkor tuti a dolog. 

   Az egyiptomiak is hasonlóan vélekedtek a haj, a frizura szépségét illetően. Legyen sok, sokkal több, mint ami a fejükön kinő. A néhány megmaradt és kiásott paróka-lelet egészen elképesztő. A természetes hajat gyakran növényi rostokkal és gyapjúval toldották meg. Természetesen a tonnányi ékszer, kő és díszítőelem mellett, amolyan paróka-alapként. 

   Az egyiptomiak többségükben sötét hajúak voltak (és most is azok), ám a parókák itt is a lehetetlent követik: a legváltozatosabb színűek és formájúak kerültek elő a sivatag homokjából. És szőke hajak is voltak. 

  A parókakészítés költséges és időigényes munka volt. A megközelítőleg 120 ezer hajszálat egy hálós sapkára dolgozták rá (csomózással, varrással), és ehhez jöttek a növényi rostok. A hajból tincseket képeztek: egy teljes parókán nagyjából 300 tincset találunk (apró fonatkák), persze ez a frizura függvényében változott. A hajszálakat méhviasszal vonták be, és ezzel rögzítették a paróka alapjára, a hálóra. A kész parókát így mint egy sapkát fel lehet csapni. De ez tényleg csak a paróka "alapja", amolyan mindenki parókája. Mert az igazán míves darabok egész vagyonokat értek. A műalkotásokat, drágakövekkel ékesített darabokat otthon tartották, és nem a fejükön hordták, hanem mint valami nagymama vázáját kiállították és mutogatták. Ez is a gazdagságot hivatott reprezentálni, mint az ékszerek, rabszolgák, vagyon. Emberi, nagyon is emberi.

   Gyakorlatilag bármivel feldíszíthették a kész frizurát, ennek tényleg csak a képzelet szabott határt. Ékszerek, szalagok, gyöngyök, virágok, masnik, tollak, bármi, amit az ember nem átall a fejére aggatni. A nőkre különösen jellemző volt a feldíszített paróka, a férfiak inkább rövidebb és egyszerűbb fazonokat viseltek. Érdekes a témában megszemlélni az egyiptomi festményeket, különösen a hajviseletre koncentrálva. 

   Gyakran a nők saját hajukat is hosszabbra hagyták, mint a férfiak. Természetesen az a nő élvezett nagyobb társadalmi megbecsülést, aki díszesebb, nagyobb, hosszabb, pompásabb parókát viselt. Ez nem azt jelentette, hogy ez volt a feltörekvés útja, hogy valaki az alsóbb néprétegből összekapart egy tuti csillogó-villogó parókát, felcsapta, és máris királynőnek érezte magát (és mások is annak tekintették). Nem, az ókorban az adott társadalmi és vagyoni helyzet, lehetőségek megnyilvánulása a felékszerezettség, a feldíszítettség. Nem fordítva. Azok viselhetnek gyűrűket, akik nem dolgoznak a kezükkel, nem végeznek fizikai munkát. 

   A "divat" nem volt egységes, a nők számtalan formájú és díszítettségű parókát viseltek. A lényeg a tömött, dús és csillogó fürtök. Mint ma is. Hiába vágtattak át rajtunk az évezredek, az egészséges, csillogó, dús hajkoronát találjuk szépnek. És paróka ide vagy oda, a kopaszodás és az őszülés azért az egyiptomiak számára is központi kérdés volt. Előszeretettel használtak hennát, ami nem csak az ősz hajszálakat fedi el, hanem maga a növényi anyag az, ami bevonja a hajszálakat, és azzal, hogy rátapad, beépül, vastagítja és dúsítja a saját hajat. A henna tényleg a növényi hajfestés csúcsa mind a mai napig: nem csak fest, hanem regenerál is. A legjobb hajpakolás (akár színezés nélkül is), évezredek óta. Egy régi egyiptomi hajregeneráló pakolás receptje (kérek visszajelzést, aki megfőzi!): egy nőstény agár mancsát és egy szamár patáját kell datolyával összefőzni, majd a pépet éjszakára a hajra tenni. Csodát ígér.

   És végül a paróka egyik (talán legfontosabb) felhasználása: a halottaikra a lehető legszebb parókákat adták, hogy a túlvilágon jó benyomást keltsenek. Mert az is fontos. Ha nem a legfontosabb.

0 Tovább

a latin nyelvtanulás szépségei#25

0 Tovább

A spártaiak becsülete

A legenda szerint, amikor egy spártai anya vagy feleség csatába küldte a fiát/ férjét, és a kezébe adta a pajzsát, ezekkel a szavakkal búcsúzott el tőle: "Ezzel vagy ezen". Ha visszatér, hozza vissza a pajzsát, mert az azt jelenti, hogy becsülettel harcolt. Ha meghal, a pajzsán hozzák vissza, mert az azt jelenti, hogy becsülettel harcolt. Akinek nincs meg a pajzsa, az megfutamodott, meghátrált, menekült, netán feladta a harcot. Ez volt a legnagyobb szégyen - feladni, menekülni. Inkább legyen valaki halott, semmint gyáva. A csatából pajzs nélkül hazatérőket legjobb esetben megtűrték, de gyakori volt, hogy az ilyen becsületre nem méltóakat 'elveszejtették'. A spártai ember egyetlen kincse a becsülete. És ezt tényleg komolyan vették.

   Nem véletlen a Leonidas-szobor felirata sem: "MOLON LABE" - gyere és vedd el. Tehát nem fogom feladni, nem fogok elmenekülni, ha el akarod venni a pajzsom, az életem, küzdj meg érte, mert nem adom olcsón!

0 Tovább

Kacagó Delfinek

blogavatar

Minden, ami ókor.

Utolsó kommentek

HTML

Feedek