Hajnalban Akhilleusz még mindig Patroklosz teteme felett gyászol, így talál rá Thetisz. Akhilleusz felölti a fegyvereket, amelyek káprázatosak, valóban látszik rajtuk, hogy egy isten keze munkája. Akhilleusz aggódik, hogy Patroklosz tetemét fölfalják a legyek és a dögbogarak, férgek lakmároznak a húsából, de Thetisz megnyugtatja, hogy ő majd gondoskodni fog Patroklosz teteméről, nem engedi, hogy megrohadjon. Thetisz ambrósziát cseppent a holttest orrába, hogy friss maradjon.

    Akhilleusz gyűlést hív össze, Diomédész és Odüsszeusz sérülten ugyan, de részt vesznek, megy Agamemnón is. Akhilleusz szóra emelkedik, és kinyilvánítja, hogy bár továbbra is haragszik Agamemnónra, de itt az idő, hogy félretegyék személyes ellentétüket és közös erővel szálljanak szembe a trójaiakkal. Agamemnón nem áll fel, nem megy a kör közepébe, hanem a székében ülve mondja el a magáét: az Ártás egy isten, ő csepegtet mérget az emberek (és még a hatalmas istenek) szívébe, tehát minden rossz szándék tőle származik. A hatalmas istenek sem tudnak ellenállni az ármánykodásnak, így teljesen érthető, hogy Agamemnón maga is beleesett ebbe a hibába (és legfőképp megbocsátható). Agamemnón megerősíti a sok ajándékot, amit Akhilleusznak szán engesztelésül, de Akhilleuszt mindez nem érdekli, türelmetlen, menne már a harcba.

    Odüsszeusz javasolja, hogy előbb etessék meg a katonákat, mert éhesen mégsem lehet harcba indulni. Akhilleusz köti az ebet a karóhoz, hogy mihamarabb induljanak a harcba, majd esznek utána. Már nem érdeklik sem a kincsek, sem az elbitorolt rabnője, akire esküszik Agamemnón, hogy egy ujjal sem érintette. Ám Odüsszeusz rendet rak, Phűleusz, Megész, Mérionész, Melanipposz, Kreiontiadész, Lükomédész és Thoász előhozzák Agamemnón sátraiból a kincseket. Talthübiosz pedig hoz egy vadkant, akit Agamemnón áldozati állatként leöl és Zeuszhoz fohászkodik, hogy sújtsa őt a hamis eskütevőknek járó büntetéssel, ha nem mondott igazat Bríszéisszel kapcsolatban. Talthübiosz az elvágott torkú vadkant pedig a tengerbe hajítja.

    A mürmidónok Akhilleusz sátrába hurcolják a kincseket. Amikor Bríszéisz meglátja Patroklosz tetemét, sírva fakad. (Patroklosz vigasztalta Bríszéiszt, amikor Akhilleusz feldúlta Műnész várát és megölte Bríszéisz férjét: Akhilleusz törvényes feleségévé fogja tenni Bríszéiszt.) Akhilleusz azonban a halott barátjával beszélget: elmondja, hogy Patroklosz fontosabb számára az apjánál (Péleusz), sőt még a fiánál is (Neoptolemosz), akiről biztosat nem tud, csak annyit, hogy Szkűrosz szigetén nevelkedik (ha él).

    Zeusz megsajnálja a gyászoló Akhilleuszt és utasítja Pallasz Athénét, hogy segítsen rajta. Athéné ambrosziát csepegtet a keblébe, hogy az éhség harc közben ne gyűrje le. Automedón, Akhilleusz kocsihajtója befogja az isteni lovakat (Xanthosz, Baliosz). Akhilleusz megkéri őket, hogy ne hagyják őt ott a csatatéren (élve vagy halva), mint ahogyan Patroklosszal tették. Héra istennő megoldotta a lovak nyelvét, így Xanthosz válaszol: ma még élve fogják hazahozni, de közel a vég napja, és ehhez semmi közük az isteni lovaknak, hanem ez a végzet, a Moira. Akhilleusz amúgy csak egy ember, még ha hős is (nem úgy, mint az isteni lovak), akinek az a sorsa, hogy egy isten és egy ember leigázza. Ám az Erínüszek itt megakasztották a beszédét. Akhilleusz a saját halálának tudatában vágtat a harcba.