A trójai és a görög seregek felállnak egymással szemben. Hektór szidalmazza Páriszt, amiért az nyúlszívű, fél a harctól, pedig valójában ő az oka az egész háborúnak. Végül Hektór és Akhilleusz javaslatára a két sereg nem harcol egymással: vívjon párharcot Párisz és Meneláosz. Amelyikük nyer, az viheti Helenét és az összes kincset. A felek elfogadják a javaslatot, igazán senkinek sincs már kedvére ez az elhúzódó háború.

    Fehér kost és éjszínű bárányt áldoznak a Földnek és a Napnak (az áldozat ezen részét a trójaiak adják), és egyet Kronidésznak (Zeusznak, ezt a részt adják a görögök). A párviadal hírét Írisz viszi el Helenének, Láodiké képben. (Láodiké Priamosz lányai közt a legszebb, Helikáón felesége.) Írisz „édes vágyat hajított keblébe” régi férje, hazája, szülőföldje iránt. Helené egyenesen a Szkaiai kapukhoz megy két szolgálólány kíséretében. A kapuk tetejében tornyok vannak, ahonnan prímán lehet követni az eseményeket. Itt vannak már a trójai vezetők: Priamosz, Panthúsz, Thümoitész, Lamposz, Klütiosz, Hiketáón, Úkalegón és Anténór. Amint Helené belép, összesúgnak a háta mögött a vezetők: jobb lenne, ha hazamenne, hiába szép, mint egy istennő, csak bajt hozott Trójára. Priamosz viszont a lányának nevezi, nem neheztel rá, maga mellé ülteti és kérdezgeti, hogy ki kicsoda a csatatéren

    Az első, szép termetű „fejedelmi vitéz” maga Agamamnón, akit mustrálnak. Odüsszeuszt egy sűrűgyapjas koshoz hasonlítja. Anténór elismerőleg szól Odüsszeuszról: ő már korábban járt Trójában Meneláosszal küldöttségben, amikor békésen vissza akarták kérni Helenét és a kincseket. A harmadik, akit szemügyre vesznek Aiász és a krétai Ídomeneusz. Helené két harcost keres, akit nem lát: Kasztór és Polüdeikészt. (Ekkor már halottak, de ezt Helené még nem tudja.)

Közben lenn, a csatatéren Ídaiosz, a hírnök, meghozza a bárányokat és a bort, esküre hívja Priamoszt. Priamosz Anténórral megy egy díszes szekéren az eskütételre, a Szkaiai kapun keresztül ki a Trója előtti síkságra (itt zajlik a háború nagy része később). Az áldozatot Agamemnón végzi (áldozat a fogadalom megerősítéséhez): a királyok kezére vizet öntenek (rituális mosakodás), majd Agamemnón késével levágja a bárányok gyapját a homlokukról. Ezt a levágott pamacsot szétosztja az akháj és a trósz vezetők között, majd Zeuszhoz fohászkodik. A főistentől a fogadalom betartatását kéri (azé a kincs, aki győz), majd átvágja a bárányok torkát. Bort locsolnak a földre:

„Legmagasabb, fennkölt Zeusz s többi nagy elnemenyésző,

bármelyikünk legyen az, ki előbb megsérti az esküt,

úgy loccsantsa ki agyvelejét, mint e bor ömlik,

s ő minden fia, s feleségét mások igázzák.” (298-301)

    Zeusz viszont nem teljesíti a hozzá intézett kérést: nem jelzi fejbiccentéssel, hogy elfogadta az áldozatot és be fogja tartatni az esküt. Priamosz Anténórral (és a két levágott báránnyal)visszakocsikázik Trójába, mondván, hogy nem akarja ezt a küzdelmet végignézni.

    Hektór és Odüsszeusz kijelölik a viadal helyét, majd sorsolással döntik el, hogy ki hajítsa el elsőnek a dárdáját (némi előnnyel rendelkezik az, aki elsőnek dob). Párisz nyer, ő dobhat elsőnek. Eltalálja Meneláosz pajzsát, de a lándzsa hegye elgörbül, nem üti át a pajzsot. Meneláosz örül a sértetlenségének, most ő dobja el a dárdáját. Párisz pajzsát áttöri a dobás, a vértjén is áthatol a dárda, de Párisz elhajol, így sérülést nem okoz a dárda. Ekkor Meneláosz kardot ránt és jóízűen fejbe csapja Páriszt (a sisak gombjára csap). A karddal sem jár szerencsésebben Meneláosz: ripityára törik, ám Párisz sértetlen marad. Meneláosz végképp elveszíti a türelmét és sisaktarajánál fogva kapja el Páriszt és vonszolja az akhájok elé. A sisaktartó szív vágja Párisz „gyönge” nyakát. Aphrodité nem nézheti tovább tétlenül, hogy kegyencét mindjárt lenyakazzák, közbeavatkozik és elvágja a szíjat Párisz nyakánál, így a fiú feje kiszabadul. Aphrodité sűrű ködöt bocsát a csatatérre és kimenekíti onnan Páriszt, „kenetes, illatos hálótermébe helyezte”. Aphrodité Helenét is felkeresi a bástyán: gyapjúfonó vén nőnek álcázta magát és hívja Helenét, hogy tündöklő szépségű szeretője már várja őt. Helené, bár felismeri az istennőt, mégsem akar Párisszal hancúrozni, mert irtó megalázónak tarja a helyzetet a vereség miatt. Közli az istennővel, hogy ő maga bújjon ágyba Párisszal, ha annyira fontos neki a kis kegyeltje. Ám Aphroditét sem kell félteni, helyre rakja a lázongó Helenét, aki kelletlenül bár, de indul is Páriszhoz. Párisznak azonban nem tud örülni, szidja, hogy inkább halt volna meg, és tök ciki, mert Meneláosz sokkal nagyobb harcos. Párisz ezt az egész kirohanást elintézi annyival, hogy minek veszekedni annyit, inkább szerelmeskedjenek, ha már így alakult. És így is tesznek.

    Közben Meneláosz égre- földre keresi Páriszt a csatatéren, de sehol sem leli. A trójaiak sem tudják, hol van Párisz, és nem is szeretnék rejtegetni, mert már mindenkinek elege van belőle, utálják. Végezetül Agamemnón megállapítja, hogy a szokatlan viadal győztese Meneláosz (végül is tényleg csak ő maradt ott a csatatéren, életben). Tehát a trójaiak szedhetik a kincseket, mert ki kell adniuk Helenével egyetemben.

 

Homérosz Iliász olvasónapló