Ókori szellemességek

   Az ókori emberek- általában- mélyen vallásosak és babonásak. A vallást nem a mai értelemben kell érteni, inkább úgy fogalmaznék, tisztelték az isteneket, megadták, ami jár nekik. A vallás kevésé a hitéleti gyakorlatot, a mindennapi rítus monotonitását jelentette, inkább egy felfogásbeli, érzelmi dologként működött.

   Az ókori népek közös vonása, hogy volt valamilyen túlvilág, élet- utáni- élet képük. Nem voltak ateisták és nihilisták, úgy gondolták, valami lesz a halál után, nem a nagy semmi vár ránk. Az embernek lelke van, és a lélek halhatatlansága miatt valaminek lennie kell, amikor a test meghal, nem működik tovább. Ebből kifolyólag hittek a szellemekben is.

   A temetési szertartások, rítusok egy része arról szól, hogy az élőket és a halottakat el kell választani egymástól. A halottak menjenek az ő világukba, a Holtak Birodalmába, az élőket ne zaklassák, ne járjanak az élők közé portyázni. Az élőket pedig távol kell tartani a halottaktól. Bár még mit sem tudtak a fertőzések mibenlétéről, de felfedezték, hogy az élőkre nincs jótékony hatással a halott test. Szóval az élők éljenek, a holtak pedig térjenek meg a maguk Nekropoliszába, mindenki tegye a maga dolgát.

   A görög- római mitológiából ismert Kerberosz (a háromfejű kutya- fenevad) is azt a célt szolgálja, hogy a halottakat az alvilágban tartsa és az élőket ne engedje be. Persze mindig akad egy jóképű hős, aki fittyet hány a szabályokra, félresöpri a három szájból nyáladzó fenevadat és egyenesen bemasíroz Hádész birodalmába. Persze azért a jóképű hős is megroppan a kiruccanástól- már egyikük sem tud olyan lenni, amilyen volt. Ez van, ha valaki szembenéz a halállal.

  A szellemekben nagyon is hittek, mert azok nem megfelelő bánásmód esetén nem hagytak nyugtot az élőknek. Ha egy halott elégedetlen volt, annak a leggyakoribb oka a rendes (általuk rendesnek tartott) temetés elmulasztása volt. Érdekes például, hogy Antigoné a testvérét hogyan temeti el. Ugyebár tilos lenne, mert Kreón szerint (aki a drámában az emberi törvények képviselője) nem érdemel tisztes temetést, de Antigoné (az isteni törvényekre hivatkozva, amelyek az emberi törvények felett állnak) mégis úgy véli, a testvérét el kell temetnie. Pontosabban meg kell neki adnia a végtisztességet, hogy a szelleme megtérhessen az alvilágba, ne kényszerüljön arra, hogy az élők között bolyongjon. Jelképesen földet szór a tetemre, ami azért nem tűnik „igazi” temetésnek első ránézésre, ám a halott megkapja azt a végtisztességét, amire szüksége van, így eltemetettnek minősül. További izgalmakért tessék elolvasni magát a művet.

    A legtöbb szellem már jelenlétével is felfordulást és heves szívdobogást okoz, noha láthatóan nincs testük, csak árnyalakok. Ezzel szemben vannak igencsak erőszakos szellemek is, akik viszont a testi materializálódás ide vagy oda, igencsak huncut dolgokat tudnak csinálni. Például Phlegónnál olvashatjuk Philinnion történetét, aki fél évnyi „halottság” után visszatér kísérteni a szülei házába és egy vendéggel hancúrozni. Olyan élethűen játszza el az elé lányt, hogy a vendégfiú észre sem veszi, hogy estéről estére egy halott, szellemlányt ölel.

   A görögök szerint minden embernek van egy életútja, amit le kell élnie. Ez annyi idő, amennyit a Sors elrendel neki, se több, se kevesebb. Ezért súlyos vétség az öngyilkosság, a beavatkozás az istenek által megszabott dolgok menetébe. Van, aki mégsem tudja „végigélni” ezt a számára kirendelt időtartamot, mert például erőszakos halált hal (magyarul megölik). Erről lehet hosszas eszmefuttatásokat tolni, hogy az istenek miért nem tudták, hogy hamar fog meghalni, vagy esetleg az volt neki elrendelve, hogy egy erőszak áldozata legyen, és akkor nem is halt meg előbb, mint kellet volna, satöbbi. Erről lehet hosszasan gondolkodni. Mindenesetre ezek az idő előtt elhaltak igen dühödt és éhes szellemek lettek. Például ők lettek a célpontjai mindennemű mágiának, amely a halottak megidézésével operált. Lehetett ez az egyszerű jóslatkéréstől kezdve az alvilágba szánt üzenetek továbbításáig bármi, amihez a mágusnak egy halottra volt szüksége. Vagy a legbonyolultabb mágikus eljárás, amikor a mágus egy PAREDROS-t készít egy halottból: egy emberfeletti hatalommal rendelkező démont, aki a mágus szolgálatába áll, és annak minden kérését teljesíti. Ez is egy erőszakos és erővel bíró szellem, aki akár fizikai bántalmazást is képes eszközölni a még élőkön.

   A másik érdekes típus a GELLÓ- típusú szellem. Egy fiatal lányról kapta a nevét ez a csoport, aki még nem szült gyermeket, amikor meghalt. Ezért saját elhatározásából tért vissza a földre (tehát nem valaki megidézte) és csecsemőket lopott el, ölt meg és tépett szét (és egyéb gyalázatok). Mivel őt is idő előtt ragadta el a halál, az alvilági istenek engedélyezték a számára, hogy feljárjon a földre egészen addig az időig, amíg természetese meg nem halt volna, amíg a számára elrendelt idő kitartott. A tőle való félelem erősebb volt, a legendája még sokkal utána is fennmaradt, amikor már elvileg nem garázdálkodhatott az élők között. A házasság előtt elhalt nők elvileg szüzek) szintén nagyon veszélyes csoportját képezik a szellemeknek!

   Annyira féltek a bosszúálló, visszajáró, kísértő szellemektől, hogy a tengerben életét vesztett matróznak is emeltek sírt a szárazföldön, és temetést is rendeztek a tiszteletére. A csatatéren elhunyt katonák tetemeit összegyűjtötték és közös máglyán égették el őket, majd egy közös síremléket kaptak. Mint a híres thermopülai csata emlékműve, ami a mai napig látható.

0 Tovább

Rémálmok és lidércek engedetlen gyermekeknek

   A görögök szerint a démonok nem feltétlenül rosszak és gonoszak, ahogyan manapság a 'démon' szóra gondolunk. Napjainkban kapott némi pejoratív tartalmat. A démonok az embereket kísérik a születéstől a halálig, és még azután is. Aztán vannak, akik maguk válnak démonná, de az egy másik történet. Ezek a démonok lehetnek jók is és rosszak is: a jó démonok az agathodaimonok, a rosszak a kakodaimonok. Magának Szókratésznek is volt démona/daimónja, akinek hallotta a szavát, és megóvta őt sok rossztól (persze a bürkös- témát nem sorolhatjuk ide). Ezek a démonok néha az istenek, náluk magasabb hatalmak akaratának végrehajtói, néha pedig saját belátásuk szerint cselekednek. Azért vannak kifejezetten gonoszak is. Mint például Lamia.

   Bárhogyan is, a démonoknak van egy nagyon fontos, elvitathatatlan feladatuk az emberek életében. Mégpedig a gyermekek fegyelmezése. Mi sem jobb és régibb módszer, mint az engedetlen csemetének beígérni a mumust, a boszorkányt, a kakamanót vagy az álomfalót. Egy friss elme, egy zsenge szellem képzeletében a démonok életre kelnek, kibontakoznak - és fegyelmeznek, vagy épp megóvnak a rossz dolgoktól. Persze ma már ez biztosan nem EU-konform nevelési mód, de hol volt még Brüsszel az ókorban? De kivel riogattak akkor?

   Gorgóval mindenképp. A szörny, akinek a haja helyett kígyók tekergőznek és látványától mindenki kővé dermed, előkelő helyet foglalhatott el a kiskorúak rémálmaiban. Aztán ott van a szamárlábú és emberevő Empusa. És Lamia. És ne felejtkezzünk el Akkoról sem, aki gyerekeket lop el és falja fel zsenge húsukat. A gyerekevő kísérteteket általában Mormyloknak nevezték. Ja, és még ott vannak a legendás szörnyek is. A mantior, kiméra, Minótaurusz, Szkülla, vagy akár a hidra. Az egész bestiárium. Ki véd meg az ilyen fenevadaktól? Természetesen Héraklész!

0 Tovább

a latin nyelvtanulás szépségei#23

0 Tovább

Lükáón, az első farkasember

   Pelaszgosz és Déianeira, vagy az Ókeanisz Meliboia, vagy talán Külléné nimfa fia. Mivel a Földnek és lakóinak igen rossz híre volt, Zeusz otthagyta az Olümposzt, s halandó képében leszállt a Földre, hogy az ott élők gonoszságáról személyesen győződjön meg. Amikor megérkezett a zsarnok Lükáón birodalmába, Árkádiába, néhány csodajellel az ott lakók tudomására akarta hozni, hogy istenség érkezett hozzájuk. A nép ezt meg is értette, s odaadó tisztelettel vették körül, de királyuk,Lükáón megvető gúnnyal tekintett népe áhítatos jámborságára. Később meghívta asztalához a magát istennek mond férfiút, de csak azrét, hogy bebizonyítsa, halandó emberrel van dolga. Megfohtotta fia egyik rabszolgáját (Arkaszt, Zeusz és Kallisztó fiát), feldarabolta és megsütötte mint különleges csemegét, feltálalta, majd kíváncsian várta a hatást. Zeusz természetesen felismerte Lükáón szörnyű bűnét, s borzadva fordult el a felkínált lakomától. Nem sokkal később a méltó büntetést is kiszabta Lükáónra: villámaival romba döntötte a királyi palotát, őt magát pedig egy messzi erdő mélyére száműzte, ahonnan egy idő múlva félelmetes és fájdalommal teli üvöltések hallatszottak, elriasztva onnan minden élőlényt; Zeusz akaratából Lükáón magányos farkassá változott, így kellett leélnie hátralévő napjait. Ugyanakkor e szörnyű eset indította Zeuszt arra, hogy új emberiséget teremtsen a meglévő, elfajzott erkölcsű helyett.

   Platón szerint a farkassá változás természetes sorsa mindazoknak az embereknek, akik hatalmuk tudatában honfitársaik vérével szennyezik be magukat s megvetik az emberi életet.

   Árkádia zsarnokának ötven fia volt; közülük negyvenkilenc épp olyan kegyetlen volt, mint az apjuk, s ők egytől-egyig elpusztultak Zeusz akarata szerint. A legelterjedtebb hagyomány szerint egyedül Nüktimosz menekült meg, akit Gaia rejtett el Zeusz haragja elől.Nüktimosz követte a trónon Lükáónt, míg Árkádia úrnőjét, Kallisztót Zeusz a Medve csillagképébe helyezte.

   Változatok: Lükáón alapította meg Lükaiában Lükuria (Lükoszura) városát, ő vezette be Zeusz Lükaiosz (a Farkas Zeusz) kultuszát és a Lükaia Játékokat. Lükáón farkassá változott, mert egy alkalommal gyermeket áldozott fel Zeusznak, s az ő vérét csorgatta Zeusz oltárára. Annak, hogy ismét emberré váljon, az volt a feltétele, hogy mint farkas, kilenc éven át ne egyen húst (Lükoszura városával kapcsolatban Pauszaniasz megjegyzi, hogy ez volt a legrégebbi minden város között; az első, amelyet a Nap sugarai értek; például szolgált minden utána alapított város megépítéséhez).

0 Tovább

Amüthisz kertje

  A babiloni függőkert a világ hét csodájának egyike, ám a helyét mind a mai napig nem ismerjük pontosan. Szemiramisz kertje néven is ismert, de a legenda nem Szemiramiszhoz köti, hanem Amüthiszhez. Bárkié is volt a kert és bárhol is állott, a köré szövődött történet gyönyörű. Szemiramisz, az asszír királynő nagy csatornaépíttető hírében állt, a legendában az ő alakja keveredik a szépséges és szomorú királyné alakjával.

   A kertet a legenda szerint Nabú-kudurri-usszur építette időszámításunk előtt 600 körül szépséges és szomorú feleségének, a méd hercegnőnek, Amüthisznek. A hercegnő nem volt boldog az új királyságában: szülőhelye gazdag és zöld volt, és új férje miatt egy puszta sivatagba kellett költöznie. A király végtelenül szerelmes volt a feleségébe, és bármit megtett volna érte, hogy egy kis mosolyt csaljon kedvese arcára. Ezért építtette a kertet, hogy egy kis 'otthoni' hangulatot varázsoljon Babilonba.

   A kert tényleg a világ csodája lehetett, aki látta, büszke volt rá, hogy láthatta és csodálattal írt róla. De miért függő kert? Minden bizonnyal olyan látványt nyújtott. Persze a mai tudomány józanul elmagyarázza, hogy a kert teraszosan lett kialakítva, és a széleken burjánzó növények okozták a függés, a folyás érzését, meg a szelvények nem is függtek, hanem kötelekkel és huzalokkal kapcsolódtak egymáshoz. De ez mind lényegtelen, a kert minden bizonnyal káprázatos látványt nyújtott, ahogyan a dús zöld növényzet belakta az egész kertet és az élet indái kacskaringóztak szerteszét. Aki látta, úgy írta le, mint a Babilon közepéből kinövő hatalmas zöld hegyet.

   Műszakilag mindenképp különleges megoldásnak számított, hogy a magasabban lévő kertszelvényeket is el tudták látni vízzel: egy csavar-szerű emelővel juttatták fel a vizet a magasabb részekre. Bár a csatornázásairól híres ókori Mezopotámia számára ez természetes lehetett, azért a kertet a látogatók áhítattal csodálták. Babilont és a város környékét a régészek igencsak feltúrták, ám egyértelmű bizonyítékot nem találtak a függőkert létezésére. Sokkal valószínűbbnek látszik, hogy a függőkert Ninivében állt és Szin-ahhé-eriba építtette. Ninivében a régészeti feltárások találtak is hasonló kerteket: palotákkal egybeépített, teraszos kerteket.

   Minden bizonnyal több ilyen 'függőkert' is létezhetett, szépek és káprázatosak, növényekben és virágokban gazdagok. De a legenda örök, miszerint a káprázatos kertet egy szerelmes férfi építtette kedvesének, hogy a virágok nyelvén mondja el, mennyire szereti.

 

0 Tovább

Iliász: huszonnegyedik ének - hogy legyen kedved elolvasni

    Akhilleusz gyásza nem enyhül: Hektór tetemét az éjjel még háromszor körbehurcolja Patroklosz sírja körül. Hektór holttestét Apollón védi a további sérülésektől, szánalomból. Az sitenek biztatják Hermészt, hogy lopja el Hektór holttestét, mert hiába gyűlölik Tróját, maga Hektór nem ártott nekik. Héra észrevétele, hogy miért nem kezelhetik Hektórt és Akhilleuszt egyenlőnek: Hektórt halandó anya szülte és nevelte fel, ám Akhilleuszt egy istennő szülte, emiatt őt nem ítélhetik el még az ilyen ocsmány viselkedéséért sem, hogy Hektór tetemét hurcolja a kocsija után kötve körbe- körbe. Végül Zeusz zárja le a vitát azzal, hogy Priamosz kérje ki Hektór holttestét és adjon szép ajándékokat Akhilleusznak. Zeusz Íriszt küldi el Thetiszért, hogy csatlakozzon köreikbe.

    Thetisz győzi meg Akhilleuszt, hogy ha még egy kicsit is tiszteli Zeuszt, adja ki Hektr tetemét. Íriszt pedig Priamoszhoz küldi, hogy szedjen össze szép ajándékokat, amivel kiengesztelheti Akhilleuszt.

    Priamosz kincseket válogat, Hekabé félti, mert Akhilleuszban nem lehet megbízni, csalárd és könyörtelen. A kincsek, amiket összeszed: 12 köntös, 12 egyrétű köpönyeg, 12 szőnyeg, 12 palást, 12 ing, 10 talentum arany, 2 triposz, 4 üst, 1 serleg. Az életben maradt fiait (Párisz, Helenosz, Agathón, Pammón, Antiphonosz, Polítész, Déiphobosz, Hippothoósz, Díón) szidja, mert mindegyiket elcserélte volna az egyetlen Hektórért. A hős fiai meghaltak, csak a silányak maradtak.

    Indulás előtt Hekabé ráveszi, hogy áldozzon: bort loccsant a földre Zeusznak és könyörög, hogy sikerrel járjon a küldetése, épségben visszatérjen. Egy madarat kér Zeusztól jelzésként annak megerősítésére, hogy Akhilleusz könyörületesen fog vele bánni. Zeusz egy sast küld. Priamosz útnak indul, a családja elkíséri a kapuig, onnan pedig Hermész vigyázza az útját. Hermész elaltatja az őröket, Priamosz fennakadás nélkül jut el Akhilleusz sátráig.

    Akhilleusz nincs egyedül a sátorban: épp Automedónnal vacsoráznak. Priamosz könyörög Akhilleusznak, Péleuszt, a saját apját juttatja eszébe (Akhilleusznak). Most már együtt sírnak, siratják a halottaikat. Akhilleusz elküldi Alkimoszt és Automedónt, hogy szedjék rendbe Hektór holttestét, hogy az apa ne lássa, mily rútul meggyalázta a tetemet. Felpakolják Hektórt a kocsira, Akhilleusz enni hívja Priamoszt. Egy fehér juhot ölnek le, azt eszik meg. A vacsora után Akhilleusz fekhellyel kínálja Priamoszt, de a sátrán kívül ágyaz meg neki, mondván, ha betoppan egy akháj hős, még le találja szúrni az öreget. Megkérdezi Priamoszt, hogy hány napig fogja gyászolni a fiát, hogy addig szüneteljenek a harcok. Tizenkét napban egyeznek meg, mert Trójában már nincsen fa, messzebbről kell hozni.

    A városban Hektórt elsiratják. Hektór máglyájáról a csontokat a családtagok szedik össze, egy arany ládába rakják, bíbor takarókkal takarják le, a sírt pedig hatalmas sziklákkal fedik le. A temetés után tort ülnek.

 

0 Tovább

a latin nyelvtanulás szépségei#22

0 Tovább

Iliász: huszonharmadik ének - hogy legyen kedved elolvasni

    Akhilleusz gyászolja Patrokloszt. Leöli a tizenkét trójai fiút és Hektór tetemét is bemutatja a barátjának, ahogyan ígérte. Akhilleusz lepihen a parton és álmában megjelenik neki Patroklosz, és arra kéri hű barátját, temesse el végre, hogy a lelke eljuthasson Hádész birodalmába.

    Akhilleusz kijelöli Patroklosz (és a saját) sírhelyét, máglyát készítenek a temetéshez. Akhilleusz lenyírja a haját és a halott barátja kezébe teszi áldozatként. A máglyarakás száz láb magas és ugyanilyen széles, ennek tetejébe helyezik a halottat. A máglya előtt kosokat áldoznak, a levágott állat hájával keni be Akhilleusz Patroklosz tetemét. Mézzel és olajjal telt korsókat tesz a halott mellé, négy leölt lovat, Patroklosz hűséges kutyáiból kettőt (összesen kilenc van) lenyakaz és a tetemüket Patroklosz mellé teszi. És a leölt tizenkét trójai ifjú tetemét.

    Hektór tetemét a kutyáknak szánja, de Aphrodité istennő maga vigyáz Hektór tetemére, hogy a kutyák ne kapjanak kedvet hozzá. A máglya reggelig ég, hajnalban azonban végre kialszik. Patroklosz csontjait Akhilleusz gyűjti össze egy arany csészébe, hájjal takarja be.

    Patroklosz tiszteletére Akhilleusz lovasversenyt hirdet az akhájok között (kocsihajtás), ám ő maga nem indul a versenyen, hiszen úgyis megnyerné (mivel halhatatlan lovai vannak). A versenyzők: Eumélosz, Diomédész, Meneláosz, Mérionész és Antilokhosz. A díjat Akhilleusz a saját kincseiből ajánlja fel.

    A verseny során Eumélosz csal: kiüti Diomédész kezéből az ostort. Az istenek most is beavatkoznak: Athéné szétzúzza Eumélosz kocsiját, Diomédész lovaiba pedig erőt lehel. Antilokhosz próbálja biztatni a lovait: jó lovak ők, ezért nekik lesz ciki, ha utolsóként ügetnek be. Legalább Meneláoszt előzzék meg. Amikor fenyegetőzi, hogy nem fog nekik enni adni, a lovak megszeppennek és sokkal nagyobb sebességre kapcsolnak, még Meneláosz kocsiját i megelőzik. Végül Diomédész nyeri meg a versenyt, Antilokhosz fut be a második helyen, Meneláosz a harmadi és Mérionész az utolsó. Akhilleusz Eumélosznak akarja adni a második helyezettnek járó díjat, ám Antilokhosz ezt nem engedi, szerinte igazságtalan. Ha Eumélosznak fájdalomdíj kell, adjon neki Akhilleusz a saját kincseiből, ha pedig a második díjra fáj a foga, küzdjön meg érte Antilokhosszal.

    Akhilleusz Eumélosznak mást ad: az Aszteropaiosztól zsákmányolt páncélt. Eumélosz nagyon örült neki. Meneláosz előszedi a sérelmét, hogy Antilokhosz csak csellel tudta őt megelőzni, mert neki sokkal jobb lovai vannak. Rá akarja venni Antilokhoszt, hogy esküdjön meg, hogy nem csalt, ám Antilokhosz ezt ügyesen kikerüli. Anilokhosz felajánlja a saját lovait Meneláosznak, csak ne haragudjon rá, hiszen a fiatalok már csak ilyenek. Meneláosz azon nyomban meg is enyhül. Akhilleusz Nesztórnak is ad egy aranycsészét emlékül: bár már nagyon öreg és nem tud úgy harcolni és versenyezni, mint a többiek, ám ő is emlékezzen Patrokloszra. Nesztór felidézi a boldog, dicsőséges ifjú éveit, az időskor nagy teherként nehezedik a vállára.

    Az ökölvívás győztesének egy nagy teherbírású ökröt jelöl ki Akhilleusz jutalmul. Epeiosz és Eurüalosz vívnak meg egymással. Epeiosz nyeri meg az ökölvívást.

    Akhilleusz újabb ökölvívásra hirdet ki díjat: egy arany háromlábú edényt és egy asszonyt kínál. Telamn fia Aiász és Odüsszeusz vívnak meg, de hiába minden csel és erő, egyik sem tudja legyőzni a másikat, így a viadalt döntetlennek ítélik.

    Akhilleusz ezüst borkeverőt kínál a futás győztesének (ezt Thoász adta váltságdíjul Lükáónért). A futók: Oileusz fia Aiász, Odüsszeusz, Antilokhosz. Athéné beavatkozása nyomán Aiász megbotlik és elesik, így Odüsszeusz nyeri meg a futóversenyt.

    Akhilleusz most Szarpédón vértjét teszi fel tétnek: kézitusa (kardvívás) első vérig. Telamón fia Aiász és Diomédész jelentkezik a viadalra. Egyikük sem sebesül meg, Akhilleusz mégis Diomédésznek ítéli a győzelmet és az első díjat.

    A diszkoszvetés győztesének nyersvasat ígér. A versenyzők:Polüpoítész, Leonteusz, Telamón fia Aiász és Epeiosz. Polüpoítész nyeri meg a diszkoszvetést.

    Tíz fejszét és tíz kétélű szekercét kínál a nyílverseny győztesének. Teukrosz és Mérionész próbál szerencsét: egy galambot kell kilőni. Mérionész lövi le a galambot, mert előtte ígéretet tett Apollónnak, hogy áldoz neki, ha ő győz (Teukrosz ezt nem tette meg).

Dárdavetésért egy lándzsát és egy tálat lehet nyerni. Mérionész és Agamemnón próbál szerencsét. Agamemnón akkora sztár a lándzsavetésben, hogy el sem kell dobnia azt a lándzsát, Akhilleusz azonnal neki ítéli a fődíjat, a tálat és a lándzsát azonban Mérionész kapja meg.

 

0 Tovább

Iliász: huszonkettedik ének - hogy legyen kedved elolvasni

   A trójaiak bemenekültek a várba, egyedül Hektór maradt kinn, a Szkaiai kapuknál. Apollónt- Hektór alakjában- továbbra is üldözi Akhilleusz, amikor Apollón végre felfedi isteni mivoltát. Akhilleusz dühös, és ha tehetné, magát az istent is megölné.

    Priamosz a bástyákról könyörög Hektórnak, hogy ne ölesse meg magát, menjen be a várba. Hekabé, az anyja is könyörög neki, de Hektór hajthatatlan. Hektór, míg várja Akhilleuszt, elgondolkodik a lehetőségein. Még mindig bemenekülhetne a várba, és onnan védhetné azt, de akkor dicstelenül halna meg, a harcostársai a szájukra vennék őt. Ha békét próbálna kötni Akhilleusszal, és megígérné hogy mindent visszaad, az úgy döfné le őt, mint egy kutyát, mert Akhilleusszal nem lehet tárgyalni. Marad az egyetlen megoldás: szembeszállni vele. Hősként elesni még mindig jobb, mint megszégyenülni. Ám amikor már Akhilleusz egészen közel van, Hektórnak inába száll a bátorsága és menekül, szalad körbe a vár körül.

   Zeusz megszánja Hektórt, még egyszer utoljára megmentené a haláltól (a végzettől), de a többi isten ezt nem helyesli. Négy kört futnak, amikor Zeusz az arany mérlegével megméri a két hőst: Hektór serpenyője mélyre száll, egészen Hádész birodalmáig.

    Athéné Akhilleusz mellé szegődik, és megmondja neki, hogy álljon meg nyugodtan, mert Hektór már a kezükben van, az istennő elintézi, hogy Hektór végre hajlandó legyen harcolni. Athéné Déiphobosz alakjában fut Hektór mellett, és ráveszi, hogy álljon meg, harcoljanak együtt. Hektór nagyon megörül, hogy szeretett testvére nem hagyta cserben, hanem a segítségére siet.

    Hektór megpróbálja rávenni Akhilleuszt, hogy tegyenek kölcsönös esküt, hogy nem gyalázzák meg egymás holttestét és kiadják azt a családnak. Akhilleusz azonban cseppet sincsen eskütevős hangulatában, ahogyan a bárány és a farkas között sincs semmiféle eskü vagy szabály, ő sem ígér semmit.

    Akhilleusz rátámad, de Hektór résen van. Hektór felfedezi, hogy Déiphobosz segítsége csak átverés volt, nagyon megszomorodik. Rövid viadalban Akhilleusz nyakon szúrja Hektórt. Hektór utolsó leheletével is azt kéri Akhilleusztól, hogy adja ki a tetemét a szüleinek, hogy tisztességesen eltemethessék. Hektór kileheli a lelkét, Akhilleusz azon nyomban lerángatja róla a fegyverzetét. A többi akháj köré sereglik, és mindenki döf egyet Hektór tetemébe. Akhilleusz átfúrja Hektór bokáit és egy bőrpánttal a kocsija után köti. Így hurcolja végig Hektór tetemét a szülei szeme láttára. Andromakhé is kiszalad a bástyára, így ő is szemtanúja lesz, hogyan gyalázza meg Akhilleusz a férje tetemét. Andromakhé a szomorú sorsú fia, Asztüanax életét gyászolja.

 

0 Tovább

Iliász: huszonegyedik ének - hogy legyen kedved elolvasni

   Akhilleusz a megáradt folyóból gyűjtögeti az alélt ifjakat az ígért áldozathoz Patroklosz teteménél, ahogyan azt megígérte barátjának. Lükáónt majdnem megöli, de Lükáón Akhilleusz lábait átölelve könyörög az életéért. Ám Akhilleusz nem kegyelmez, mondván, bár ő aztán a nagy hős, őt is utol fogja érni a végzet, ma este, vagy holnap, de mindenkinek ez a sorsa, hogy meghaljon. Ezzel a lendülettel le is szúrja Lükáónt , majd a testét a folyóba dobja, megtagadva tőle a tisztességes temetés lehetőségét.

    A következő, akivel szembe találkozik: Aszteropaiosz. Bár Aszteropaiosz egy folyó istenének a leszármazottja, nem győzheti le Akhilleuszt, pedig egy nagyobb isten ivadéka. Akhilleusz ezt ki is mondja, hogy egy nagyobb isten ivadékának törvényszerű, hogy győzedelmeskednie kell egy kisebb isten ivadékán. Le is szúrja Aszeropaioszt. Akhilleusz további áldozatai a folyónál: Müdón, Mnészosz, Asztüpülosz, Ainiosz, Tharsziosz, Therszilokhosz és Omphelesztész.

    Szkamandrosz, a folyó istene emberi alakban szól Akhilleuszhoz, elborzadva a mészárlástól, amit véghez vitt. Megkéri Akhilleuszt, hogy folytassa az öldöklést (ha ez már elengedhetetlen) a parton, mert a folyó medre immár megtelt a tetemekkel, a sok hullától nem tud lefolyni a víz. Bár az lenne a legjobb, ha befejezné a mészárlást. Akhilleusznak azonban esze ágában sincs abbahagyni az öldöklést, addig nem is hajlandó lassítani, amíg nem végzett Hektórral.

    Akhilleusz a habokba veti magát és a folyóra támad (!). De a folyóistent sem kell félteni: megárad, az Akhilleusz által leölt tetemekkel bombázza a hőst, aki épp csak egy kis szerencsével menekül meg attól, hogy elsodorja a folyó. Kiugrik a partra, menekül, de a felbőszült folyó megáradt hullámaival tovább üldözi. Már- már utoléri Akhilleuszt, aki az olümposzi istenekhez fohászkodik, hogy ne kelljen ilyen rútul végeznie, mint egy kondásfiúnak, adjanak neki dicső halált.

    Erre Poszeidón és Pallasz Athéné megfogják a kezét és nagy bátorságot öntenek a szívébe: neki az a sorsa, hogy legyőzze Hektórt, nem fog a folyóba fulladni. Ám Szkamandrosz fivérét, Szimoeisz folyót is arra biztatja, hogy ő is áradjon ki és támadjon Akhilleuszra.

    Héra nagyon aggódik Akhilleusz miatt, fiát, Héphaisztoszt kéri meg, hogy fékezze meg a folyókat a tűz erejével. Először a mezőn a holtakat égeti el, majd a folyópartot övező növényeket borítja lángba. Szkamandrosz Hérához fohászkodik, hogy állítsa le Héphaisztoszt, és esküt tesz, hogy akkor sem fog beavatkozni, ha Tróját felgyújtják az akhájok. Héra véget vet a fortyogó, forró folyó kínszenvedéseinek, Héphaisztosz nem tüzeli tovább a Szkamandroszt, a folyó csendesen visszasimul a medrébe.

    Árész teljesen kiborul, hogy Athéné minek avatkozik az emberek dolgába, hiszen Diomédészt is ő tüzelte fel, azután meg sorsára hagyta. Árész dühében Athénéra támad, de Athéné egy hatalmas sziklával fejbe vágja, megvédi magát. Aphrodité Árész segítségére siet, de Athéné őt is gondolkodás nélkül leteríti.

    Poszeidón Apollónt biztatja, hogy ők se maradjanak ki a csatározásból, pláne ezért ne, mert nekik kettejüknek van elszámolnivalójuk a trójaiakkal. Poszeidón és Apollón Zeusz akaratából egy évig szolgáltak Láomedónnál a trójai vár építésekor, ám amikor a bérek kifizetésére került volna sor, Láomedón nem fizetett, sőt azt mondta, hogy legyenek hálásak, amiért nem adja el őket rabszolgának (a két isten emberi álcában vett részt az építkezésen, a király pedig nem tudta, hogy istenekkel van dolga). Poszeidón most ezt a történetet vágja Apollón fejéhez, hogy ehhez a népnek semmi esetre sem lehetnek kegyesek. Erre Apollón sunyi módon kihátrál a harcból. Testvére, Artemisz, azon nyomban szóvá is teszi, hogy ha ilyen gyáva, akkor nem méltó az íj használatára. Héra arcul üti Artemiszt, erre Artemisz sírva szalad Zeuszhoz, az ölébe ül és elpanaszolja a sérelmeit.

    Akhilleusz közeledik a vár felé, a harcosok bemenekülnek és bezárják a kapukat. Agénór rohan ki a várból, hogy szembenézzen Akhilleusszal. Meg is támadja, de megsebesíteni nem tudja. Apollón ködbe burkolja Agénórt és kimeenkíti, míg Akhilleuszt egy hamis képpel elcsalja a vártól (Akhilleusz azt hiszi, hogy Agénór menekül előtte, utánaszalad, és mindig az az érzése, hogy mindjárt utoléri). Így az összes harcos szerencsésen be tud menekülni a vár biztonságába.

 

0 Tovább

Iliász: huszadik ének - hogy legyen kedved elolvasni

   Zeusz gyűlésbe hívja az isteneket. Kijelenti, hogy ő a továbbiakban nem avatkozik bele a trójai háborúba, most már csak külső szemlélőként vesz részt. Az isteneknek ettől a pillanattól fogva mindent szabad: bárki beavatkozhat a háború folyamába, Zeusz szabad kezet ad nekik.

    A görögöket segítik: Héra, Pallasz Athéné, Poszeidón, Hermész és Héphaisztosz. A trójaiakkal vannak: Árész, Apollón, Artemisz, Létó, Xanthosz (égi nevén Xanthosz, az emberek nyelvén Szkamandrosz) és Aphrodité.

   Az ostrom végén feltehetően volt egy földrengés is (Poszeidón úgy megrázta a mélyben a földet, hogy a magas Ída hegye is beleremegett). Aineiászt Apollón Lükáón alakjában buzdítja, hogy szálljon szembe Akhilleusszal. Ám Aineiász józan ember: tudja, hogy felesleges szembeszállnia Akhilleusszal, mert erős istenek segítik, jelen állapotában épp legyőzhetetlen. Ám Apollón hatalmas erőt fúj Aineiászba, aki csak nekiindul Akhilleusznak.

   Aineiász közben elmeséli a dardánok eredetét. Zeusz nemzette Dardanoszt, Dardanié alapítóját (a trójaiak és a dardánok közös őse), amikor még laktak ebben a térségben emberek. Dardanosz fia Erikhthoniosz (a dardánok első fejedelme), akinek háromezer csodálatos kancája volt. Boreász azonban szerelemre lobbant a kancák iránt, s mén alakjában jó néhányat meg is hágott. Ebből a frigyből tizenkét csikó született: ezek úgy ugrándoztak a kalász tetején, hogy az nem hajlott meg alattuk, a tenger habjain is képesek voltak futni. Erikhthoniosz fia Trósz, a trószok első fejedelme. Trósznak három fia volt: Ílosz, Asszarakosz és Ganümédész (Ganümédész volt a legszebb az emberek között, ezért az istenek elorozták őt, így lett Zeusz töltögetője). Ílosz fia Láomedón, Títhonosz, Priamosz, Lamposz, Klütiosz és Hiketán. Asszarkosz fiai: Kapüsz, Kapüsz fia Ankhíszész, Ankhíszész fia Aineiász és Priamosz fia Hektór. A családi ismertető után Akhilleusz és Aineiász összecsapnak.

   Akhilleusz pajzsa: két réteg érc, két réteg ón és egy réteg arany (ez volt kívül); gyakorlatilag lehetetlen áttörni. Ám Poszeidón meglátja, hogy Akhilleusz és Aineiász csatázik. Nem engedheti meg, hogy Aineiász odavesszen, mert mint mondja, Aineiász a legkedvesebb Zeusznak, akit halandó nő szült (nem egyértelmű a dolog- inkább aki halandó fia), és Aineiász nem halhat meg nyom nélkül (utód nélkül). Szóval meg kell menteni. Priamosz fiát viszont gyűlöli Zeusz.

   Poszeidón ködöt bocsát Akhilleusz szemére és Aineiászt elviszi a csata színteréről. Poszeidón a csatatér szélén teszi le Aineiászt, és megmondja neki, hogy ne siessen meghalni. Amíg Akhilleusz életben van, mentse az irháját, de amint elesik, lehet az első sorban vitézkedni, mert egyedül Akhilleusz az, aki végezni tud vele.

   Apollón most Hektór fülébe sutyorog: húzódjon hátrébb. Hektór jó fiú, hallgat az isteni szóra, hátrább vonul. Akhilleusz előre tör, gyilkolja a trójaiakat, az első áldozata Íphitón. Ezután ledöfi Démoleónt, Hippodamászt és Polüdóroszt. Hektór már nem bánja, hogy a hátsó sorban harcol, amikor meglátja szeretett öccsét, Polüdóroszt, amint a beleit babusgatja. Szembeszáll Akhilleusszal. A két harcost az istenek választják szét, nem engedik, hogy egymásnak essenek.

   Akhilleusz dühödten harcol tovább, Hektórt az istenek védik.Áldozatai: Drüposz, Démúkhlosz, Philétoridész, Láogonosz, Dardanosz, Trósz, Múliosz, Ekheklosz, Deukalión, Rhigamosz és Aréithoosz. Akhilleusz már szügyig gázol a vérben, de nem bír jóllakni az öldökléssel.

 

0 Tovább

Gondolatok az Októberi Lóról

  "Október Idusával véget ért a hadjáratok évszaka, és ezen a napon a Campus Martius füves térségén, alig valamivel a köztársasági Róma severusi falain túl, köcsiversenyt rendeztek.

   Az év legjobb harci lovait párosával szekerek elé fogták, és nyaktörő iramban hajtották végig őket a pályán. A nyertes páros jobb oldali tagja lett az októberi ló, amelyet Mars hadisten papja, a flamen Martialis dárdával agyonszúrt. Ezután az októberi ló fejét és nemi szerveit lemetélték; a nemi szerveket sebbel-lobbal, hogy még vérezzenek, Róma legrégibb templomának, a Regiának szent tűzhelyére szállították, majd átadták a Vesta-szüzeknek, hogy Vesta szent tüzénél elhamvasszák őket. A hamvakat később abba a süteménybe keverték, amelyet Róma Romulus király általi megalapításának évfordulójára készült. A feldíszített fejet odavetették két, egyszerű polgárokból álló csapat közé, melyek közül egyik a Subura kerületet, a másik a Sacra Via kerületet képviselte; ezek ádáz küzdelemben mérkőztek meg a fej birtoklásáért. Ha a Subura győzött, a fejet a Turris Mamiliára szögezték ki, ha a Sacra Via kerekedett felül, a fej a Regia külső falára került.

   Ezzel az ősi szertartással, melynek eredetére már senki nem emlékezett, Róma legrégibb tulajdonát áldozták fel a Várost kormányzó ikerhatalmaknak: a háborúnak és a földnek, amelyektől Róma hatalma, gazdagsága, örökké tartó dicsősége eredt. Az októberi ló halálában egyszerre öltött testet a múlt elsiratása és a jövőről alkotott látomás."

Colleen McCullough: Az októberi ló

lovak római ünnepek

0 Tovább

Az októberi ló feje

ünnepek Róma lovak

   Az októberi ló egyik legfőbb része a feje. Miért is? Mert itt lakik a lélek. Vergilius leírja, hogy Dido és csapata egy elásott lófejet találnak, amikor Karthágó alapjait kiássák: ezt jó jelnek tekintik, azt üzeni, hogy gazdagok, hatalmasak és termékenyek lesznek. Termékenyek mind létszámban, mind termésben, a termékenység mint bővelkedés, jólét jelenik meg. A 4. századi író, Palladius is azt tanácsolja, hogy minden mezőgazdasági praktika mellett azért érdemes egy ló- vagy szamárkoponyát is elhelyezni a földön, mert ha más nem is, de ez fogja biztosítani a föld gazdagságát, termékenységét és bőségét. Ja, és nem fontos, hogy a fej néhai szűz állathoz tartozzon, hiszen mégiscsak termékenységről van szó, az meg cölibátusban nehezen megy. 

   A lovak és szamarak különben is kissé parázna népség. A szatírok és szilénoszok ugyan kecske-testtel masíroztak be a képzőművészetbe, ám a korai, archaikus ábrázolásokon lótestben, lópatákkal dobbantanak a hús örömeiért. A kecskék is szexuálisan túlfűtött lények (a rómaiak szerint), így az ábrázolás a lényeget nem változtatta meg.

   Vergilius szerint a régi földművesek kis, arcképes korongokat, oscilla-kat akasztottak a fenyőfákra, és maguk is maszkokat viseltek a vetés rituális ünnepsége közben (mert maga a mag elvetése rituális cselekedet, a vetés rítus és a növény titkos, föld alatti élete és felszínre, fényre törése a misztérium), ezzel is a lófejek megtermékenyítő pillantásához tértünk vissza.

   A római temetkezési ábrázolásokon is gyakran találkozunk lovakkal, noha a rómaiak nem voltak megveszekedett rajongói, inkább gyalogoltak, semmint lóra pattantak. Egyébként a lovas szavak sem latin eredetűek, hanem mindet átvették a lóbolond népektől (germánok, kelták, szkíták), csak úgy, mint magát a lovaglás, lótartás művészetét. A rómaiak annyira nem barátkoztak meg a lovakkal, hogy a hadászatban sem vetették be őket, akkor sem, amikor a főgonoszok, a Birodalom ellenségei módszeresen és következetesen lóháton ostromolták a legiókat. Nem kérem, a rómaiak kitartottak a gyalogos osztagaik mellett, az ember legjobb barátját inkább kocsihúzásra használták. És igen, a lóvontatta kocsi, ami a sírköveken is megjelenik. Mert a halál utazás. Erre az utazásra viszont lóháton is lehet menni, nem feltétlenül kell a szekér. Az ábrázolások érdekessége, hogy a halott, az utazó, néha a ló fejére mutat. Miért is? Mert a lélek a fejben lakik. Persze a római azt mondaná, hogy a Genius a fejben lakik. Az ember Geniusa, személyes védelmezője, tanácsadója, őrangyala, lelke, értelme, őseinek szelleme, eleinek bölcsessége a fejben lakik, nem a szívben, ahogyan a középkorban a lélek átköltözött a stilizált szívbe. Az ember halálával a Geniusa is meghal. Amikor a halott a ló fejére mutat, a saját lelkét mutatja meg. 

   Az októberi ló Mars istennek szentelt áldozat, elvileg a háborús szezon lezárásának ünneplésére. De miért látjuk a lovat, mint áldozati állatot egy olyan népnél, aki nem kedveli különösen a lovakat, és a hadakozásban pedig szinte egyáltalán nem használja őket? Hát milyen áldozat az ilyen? A római áldozati állatok listája egybeesik a rómaiak rendes étlapjával: akit feláldoztak, azt meg is ették. Kivétel a kutyák, de ők más lapra tartoznak. És mégis, az egyik legfőbb áldozatként a lovat látjuk. Persze a "barbárok" nyakra-főre áldozták a kedvenc lovaikat a - rómaiak szerint - kimondhatatlan nevű isteneiknek, de nekik tényleg szent állat volt. A rómaiaknak viszont nem. Hát szabad egy ilyen 'nem kedves' állatot feláldozni Mars istennek? Mit szól az isten, ha ilyen áldozatot kap, ami nyilván senkinek sem fog hiányozni? Természetesen nem erről van szó. Ahogyan lenni szokott, a kultusz megnyilvánulása, a rítus nem sokat árul el a kultusz eredetéről, a mítoszról. Csak egy marék üvegszilánk van a kezünkben, amiből el kellene képzelni, hogyan is nézett ki egy gigászi katedrális ablaka. Elég reménytelen. És tényleg az. 

   A kutatók szerint Mars isten nem egyszerűen a háború istene. Ősibb alakjában lóként is ábrázolják, aki az élők és holtak világa között képes átjárni. Ezáltal az élet és a halál, az újjászületés és a megújulás istene is. A Mars-mezőn lévő oltáránál azok a fiatalok áldoztak, akik elérték a felnőttkort, toga virilist öltöttek és megkezdték felnőtt életüket. És természetesen elég érettek lettek, hogy hadba vonuljanak. Így a hadisten lótesttel a fiatalok védelmezője is. A fiatalok, akik élettel teltek, virgoncak és aktívak: őket védelmezi Mars isten.

   A ló feje több, mint egy lófej: ott lakik Róma Geniusa.

ünnepek Róma lovak

0 Tovább

a latin nyelvtanulás szépségei#21

0 Tovább

Iliász: tizenkilencedik ének - hogy legyen kedved elolvasni

   Hajnalban Akhilleusz még mindig Patroklosz teteme felett gyászol, így talál rá Thetisz. Akhilleusz felölti a fegyvereket, amelyek káprázatosak, valóban látszik rajtuk, hogy egy isten keze munkája. Akhilleusz aggódik, hogy Patroklosz tetemét fölfalják a legyek és a dögbogarak, férgek lakmároznak a húsából, de Thetisz megnyugtatja, hogy ő majd gondoskodni fog Patroklosz teteméről, nem engedi, hogy megrohadjon. Thetisz ambrósziát cseppent a holttest orrába, hogy friss maradjon.

    Akhilleusz gyűlést hív össze, Diomédész és Odüsszeusz sérülten ugyan, de részt vesznek, megy Agamemnón is. Akhilleusz szóra emelkedik, és kinyilvánítja, hogy bár továbbra is haragszik Agamemnónra, de itt az idő, hogy félretegyék személyes ellentétüket és közös erővel szálljanak szembe a trójaiakkal. Agamemnón nem áll fel, nem megy a kör közepébe, hanem a székében ülve mondja el a magáét: az Ártás egy isten, ő csepegtet mérget az emberek (és még a hatalmas istenek) szívébe, tehát minden rossz szándék tőle származik. A hatalmas istenek sem tudnak ellenállni az ármánykodásnak, így teljesen érthető, hogy Agamemnón maga is beleesett ebbe a hibába (és legfőképp megbocsátható). Agamemnón megerősíti a sok ajándékot, amit Akhilleusznak szán engesztelésül, de Akhilleuszt mindez nem érdekli, türelmetlen, menne már a harcba.

    Odüsszeusz javasolja, hogy előbb etessék meg a katonákat, mert éhesen mégsem lehet harcba indulni. Akhilleusz köti az ebet a karóhoz, hogy mihamarabb induljanak a harcba, majd esznek utána. Már nem érdeklik sem a kincsek, sem az elbitorolt rabnője, akire esküszik Agamemnón, hogy egy ujjal sem érintette. Ám Odüsszeusz rendet rak, Phűleusz, Megész, Mérionész, Melanipposz, Kreiontiadész, Lükomédész és Thoász előhozzák Agamemnón sátraiból a kincseket. Talthübiosz pedig hoz egy vadkant, akit Agamemnón áldozati állatként leöl és Zeuszhoz fohászkodik, hogy sújtsa őt a hamis eskütevőknek járó büntetéssel, ha nem mondott igazat Bríszéisszel kapcsolatban. Talthübiosz az elvágott torkú vadkant pedig a tengerbe hajítja.

    A mürmidónok Akhilleusz sátrába hurcolják a kincseket. Amikor Bríszéisz meglátja Patroklosz tetemét, sírva fakad. (Patroklosz vigasztalta Bríszéiszt, amikor Akhilleusz feldúlta Műnész várát és megölte Bríszéisz férjét: Akhilleusz törvényes feleségévé fogja tenni Bríszéiszt.) Akhilleusz azonban a halott barátjával beszélget: elmondja, hogy Patroklosz fontosabb számára az apjánál (Péleusz), sőt még a fiánál is (Neoptolemosz), akiről biztosat nem tud, csak annyit, hogy Szkűrosz szigetén nevelkedik (ha él).

    Zeusz megsajnálja a gyászoló Akhilleuszt és utasítja Pallasz Athénét, hogy segítsen rajta. Athéné ambrosziát csepegtet a keblébe, hogy az éhség harc közben ne gyűrje le. Automedón, Akhilleusz kocsihajtója befogja az isteni lovakat (Xanthosz, Baliosz). Akhilleusz megkéri őket, hogy ne hagyják őt ott a csatatéren (élve vagy halva), mint ahogyan Patroklosszal tették. Héra istennő megoldotta a lovak nyelvét, így Xanthosz válaszol: ma még élve fogják hazahozni, de közel a vég napja, és ehhez semmi közük az isteni lovaknak, hanem ez a végzet, a Moira. Akhilleusz amúgy csak egy ember, még ha hős is (nem úgy, mint az isteni lovak), akinek az a sorsa, hogy egy isten és egy ember leigázza. Ám az Erínüszek itt megakasztották a beszédét. Akhilleusz a saját halálának tudatában vágtat a harcba.

0 Tovább

Iliász: tizennyolcadik ének - hogy legyen kedved elolvasni

    Antilokhosz elviszi Patroklosz halálhírét Akhilleusznak, aki teljesen kiborul: kezeivel a port markolja, fejére szórja és elcsúfítja az arcát. Akhilleusz őrjöng a fájdalomtól, még a zsákmányolt nők is felsírnak bánatukban.

    A tenger mélyén Néreusz lányai Thetisz köré gyűlnek: Kűmodoké, Glauké, Thaleia, Thoé, Nészaié, Szpeió, Halié, Kűmothé, Aktaié, Limnreia, Melité, Iaria, Amphithoé, Agaué, Dótó, Prótó, Pherúsza, Dűnamené, Dexamené, Amphinomé, Kallianeira, Dórisz, Panopé, Galateia, Némertész, Apszeudész, Kallianassza, Ianeira, Klümené, Ianassza, Maira, Óreithüia és Amatheia. Thetisszel együtt siratják Patrokloszt. Thetisz felmegy Trójába, hogy gyászában támaszt nyújthasson fiának. Akhilleusz elmondja anyjának, hogy Patroklosz halála mellett még Hektór a fegyvereit is elrabolta (ezeket a fegyvereket az istenek adták ajándékba Péleusznak aznap, amikor feleségül vette Thetiszt).

    Akhilleusz azon nyomban be akarja magát vetni a harcokba, hogy megölje Hektórt, és ezzel megbosszulja Patroklosz halálát. Thetisz emlékezteti rá, hogy épp nincs egy szál fegyvere sem, mert azokat Hektór elorozta, és bár nem élvezheti őket már soká, mégis, kétségtelenül a birtokában vannak.

    Thetisz megígéri, hogy amint Hajnal felkel, azonnal elmegy Héphaisztoszhoz és csináltat új fegyverzetet Akhilleusz számára. Csak annyit kér, hogy legyen türelmes, míg a fegyverek elkészülnek, addig tartogassa a bosszúját.

    Héra (a többi isten tudta nélkül) elküldi Íriszt Akhilleuszhoz, hogy csináljon már valamit, mert az akháj hősök hiába védelmezik Patroklosz tetemét, Hektór megfékezhetetlen. Akhilleusz hezitál, mert nincs fegyvere, amiben menjen, de az isteni követ meggyőzi, hogy menjen úgy, ahogyan van, mert már a jelenléte is el fogja riasztani a trójaiakat, így az akhájok egy lélegzetvételnyi szünethez jutnak.

    Akhilleusz az árok túlsó (már a trójaiak szemszögéből nézve túlsó) partjáról háromszor bődül el, feje felett Pallasz fenyegető tüzet gyújt. Az ordítástól még a paripák is meghátrálnak, tizenkét trójai nyársalja fel magát a saját dárdájára vagy leli halálát a saját szekere romjai alatt. Patroklosz tetemét eközben sikeresen kimenekítik a csatából.

    A trójaiak gyűlést tartanak. Púlüdamász azt javasolja, hogy vonuljanak vissza a várba, mert az éjszaka most még visszatartotta Akhilleusz haragját, de reggel kő kövön nem marad, és ő legalább bevallja, hogy fél Akhilleusztól. Hektór ellenzi az ötletet, mivel végre nyerésre állnak. Athéné azonban elvette a trójaiak eszét, így azok mind Hektór pártját fogják, noha Púlüdamász adott jó tanácsot. Kint maradnak a gályáknál, ott készülnek megütközni Akhilleusszal.

A görögök egész éjjel siratják Patrokloszt. Akhilleusz esküt tesz a halott barátjának: addig nem temeti el, amíg Hektór levágott fejét és fegyverét nem hozza a teteme mellé és tizenkét fiatal trójait fog lenyilazni Patroklosz halotti máglyája előtt.

    Patroklosz tetemét lemossák: egy tripuszban vizet forralnak, azzal mossák le a vért, olajjal kenik meg a testet, a sebekbe „kilencéves kenetet töltöttek”, majd kerevetre helyezték és puha gyolccsal fedték be főtől lábfejig, és a végén egy fehér lepellel borították be (mumifikálás?).

    Közben Thetisz megérkezik Héphaisztoszhoz, akit épp nagy munkában talál a fújtatóknál: húsz háromlábast készít (magának). A tripuszokra aranyos kerekeket rak, hogy azok maguktól haza tudjanak gurulni. Épp a fülek rögzítéséhez szükséges szögeket kapalálja. Kharisz, Héphaisztosz felesége üdvözli Thetiszt és étellel kínálja. (Thetisz mentette meg Héphaisztoszt, amikor anyja ledobta az Olümposzról; kilenc évig lakott a tengerek mélyén, a tengeri barlangokban; Héphaisztosz tartozik Thetisznek, ahogyan Zeusz is adósa volt egy szívességgel.) Thetisz elmeséli Akhilleusz egész történetét, Héphaisztosz azon nyomban neki is kezd a fegyverzet elkészítésének.

    Először a pajzsot készíti el. Hármas karimája van, a szíja ezüstből készül. Öt rétegű lett végül a pajzs, sok kép díszíti. Legbelülre kerül a föld és az ég, a tenger, a nap és a telihold, a csillagok, melyek az ég peremét koszorúzzák, a csillagképek (Órión, Fiastyúk, Medve). A legbelső résztől kifele haladva két város következik: ezek földi halandók városai. Az egyikben lakodalmat ülnek, s a menyasszonyt vezetik a város utcáin nászdalokat énekelve. A piactérnél elhaladva épp perlekedés folyik: ketten civakodnak egy meggyilkolt ember vérdíja felett. A másik város előtt két hadsereg áll fegyverben, fel akarják dúlni, ki akarják fosztani. A várvédők között feltűnik Árész és Athéné: mindketten aranyból vannak, arany öltözéket viselnek (az istenek nagyobbak, mint a halandók). A seregtől nem messze egy nyáj közeledik két pásztorral, sípon játszanak és vidorak (ittasak?). A lesben állók kitörnek leshelyükről, megölik a gyanútlan pásztorokat és elhajtják a hófehér juhokat. A katonák a zajra a folyóparthoz sietnek, a nyájhoz, és megvívnak a tolvajokkal. A harcolók között ott van Viszály, Zaj és Vész, a halottakat húzzák maguk után. Egy szántóföldet is látunk, amint a vetők hajtják a barmot, amikor elérnek a sor végére, társaik mézes borral kínálják őket. Búzamezőt is látunk, a béresek épp aratnak, sarlót lendítenek a kezükben, a kévekötők pedig a másik oldalon serényen dolgoznak. A barázdák fölött áll a király, kezében pálcát tart. Távolabb egy tölgyfa alatt lakoma van, tulkot áldoznak, a nők főznek. Egy szőlőskertet is látunk, épp szüretelnek, a szép szüzek fonott kosarakban hordják a szőlőt. Köztük egy fiú áll, lanton játszik és Linosz dalát énekli. Egy mezőn egyenesszarvú marhák (tehenek) az istállóból a mezőre mennek; egy nádas a part közelében. Utánuk négy pásztor és kilenc kutya lépdel. A legelső sorban két vad oroszlán ugrik a bikára. A pásztorok és a kutyák hiába próbálják elüldözni az oroszlánt, az nyugodtan lakmározik az áldozatából. Azután látunk egy legelőt egy völgyben, juhokkal, akóllal, karámmal és kunyhókkal. Egy szépséges táncteret is látunk, pont olyat, amelyet Daidalosz épített Ariadnénak Knósszoszon. A fiatalok táncolnak, egész kis tömeg veszi őket körül. A legkülső peremen az óceán látható.

    Miután Héphaisztosz befejezte a pajzsot, elkészíti a páncélt, a sisakot (aranyos forgóval), a lábvértet (ónból). Mikor mindezekkel elkészül, átnyújtja őket Thetisznek.

 

0 Tovább

Iliász: tizenhetedik ének - hogy legyen kedved elolvasni

    Meneláosz vigyáz Patroklosz holttestére. Euphorbosz ront rá, hogy elorozza Patroklosz fegyverzetét, ám Meneláosz egy oroszlán bátorságával védi, majd nyakon szúrja Euphorboszt (a testvérét is Meneláosz ölte meg). Ám Apollón elirigyli a fegyverzetet, és Hektórt küldi rá, Mentész alakjában tüzeli fel, hogy ne hagyja, hogy Meneláoszé legyen a fegyverzet, ami a hős Akhilleusz tulajdona. Mire Hektór dönt és odasiet, Meneláosz már elpucolt, Patroklosz tetemét hátrahagyva, rajta az értékes fegyverekkel (nem akar megvívni Hektórral, mert tudja, hogy alul maradna a trójai hőssel szemben).

    Hektór felölti Akhilleusz fegyverzetét és csatába száll Aiásszal (Telamón fia), akit Meneláosz hívott erősítésként. Hektór oldalán harcolnak: Medón, Glaukosz, Therszilokhosz, Aszteropaiosz, Deiszénór, Hippothoosz, Phorküsz, Khromiosz és Ennomosz. Meneláosz is erősítést kér, akik jönnek: Aiász (Oileusz fia), Ídomeneusz, Mérionész, és még sokan mások, akik nincsenek név szerint említve.

    Nagy csata támad a tetem körül: Aiász megöli Hippothooszt, aki épp Patroklosz tetemét akarja elhurcolni, miután bokájánál átfűzött egy zsinórt. Hektór Aiászra céloz, de Szkhedrioszt öli meg, majd Aiász végez Phorküsszel. Aineiász megöli Leiókritoszt, Lükomédész Hippaszidész Apsziáónt.

Kissé távolabb Akhilleusz halhatatlan lovai siratják (!) Patrokloszt. Zeusz megsajnálja a két lovat, és megígéri nekik, hogy sosem fogja megengedni, hogy Hektór megkaparintsa őket.

Benneteket, ti szegények, mért adtunk a halandó

Péleusznak? Ti sosem vénültök s el nem enyésztek.

Tán hogy részt vegyetek nyomorában az emberi fajnak?

Mert hisz az embernél a világon nincs nyomorultabb

Mindama lény közt, mely lélegzik s mászik a földön.”

(443-447)

    Így Automedón, a kocsihajtó is megmenekül, mert Zeusz erőt fúj a lovakba, azok visszavágtatnak a görög táborba, a hajókhoz. Hektórnak pont Akhilleusz lovaira fáj a foga.

    A harc tovább folyik: Meneláosz megöli Podészt, Púlüdamász Péneleószt, Ídomeneusz dárdát dob Hektórra, de elvéti. Hektór is célbe veszi Ídomeneuszt, de helyette Mérionész kocsihajtját, Koiranoszt találja el.

    A görögök belátják, hogy maga Zeusz segíti a trójaiakat, minden harci kedvük elillan. Meneláosz Antilokhoszt bízza meg a feladattal, hogy vigye el Akhilleuszhoz Patroklosz halálhírét. Mérionész és Meneláosz kivonszolja Patroklosz tetemét a csatatérről. A két Aiász vállvetve tartják vissza a trójaiak vérmes hordáját, akik minden erejükkel meg akarják akadályozni, hogy elvigyék Patroklosz tetemét.

 

0 Tovább

Iliász: tizenhatodik ének - hogy legyen kedved elolvasni

   Patroklosz sírva meséli el Akhilleusznak, hogy a sok akháj hős már mind meghalt vagy sebesülten fekszik. Kéri Akhilleuszt, hogy hadd vegye fel az ő fegyverét, és menjen harcba helyette. Patroklosz bízik benne, hogy ha a trójaiak őt nézik Akhilleusznak, megfutamodnak, így az akháj sereg legalább egy lélegzetvételnyi szünethez jut. Akhilleusz beleegyezik, de meghagyja Patroklosznak, hogy csak riassza el a trójaiakat, aztán azonnal térjen vissza. Az akhájok pedig adják vissza a rabnőjét, és adjanak neki kincseket- ezt is Patroklosznak kellene elintéznie. Figyelmezteti Patrokloszt, hogy Trója várát ne ostromolja (mert az majd az ő dicső feladata lesz).

    A trójaiak meggyújtják az első hajót, mire Patroklosz végre felölti Akhilleusz fegyverzetét és csatába indul. Akhilleusz fegyverzetéből egyedül a dárdát nem veszi magához Patroklosz, mert azt nem bírja el (ezt még Kheirón kentaur adta Akhilleusznak, hogy hősöket öljön a kőrisből készült hatalmas dárdával). Automedón befoja a lovakat a szekérbe (Xanthosz és Baliosz- Akhilleusz halhatatlan lovai, még az istenek adták Péleusznak).

    Akhilleusz közben csatába hívja a mürmidónjait. A mürmidónok vezetői: Meneszthiosz, Eudórosz, Peiszandrosz, Phoinix és Alkimedón. Akhilleusz áldozatot mutat be a harcosaiért (egy arany serlegből bort loccsant Zeusznak).

    A trójaiak természetesen bedőlnek a cserének: azt hiszik, hogy Akhilleusz jött el a csatatérre, vadul hátrálni kezdenek. Patroklosz az első lándzsavetésével megöli Püraikhmészt. Hátrálás közben azért változatlan intenzitással folynak tovább a harcok, Árész legnagyobb örömére. Menoitiadész megöli Aréilükoszt, Meneláosz megsebesíti Thoászt, Megész ledöfi Amphikloszt, Antilokhosz Atümnioszt, Tharszümédész Mariszt, Aiász Kleobúloszt, Peneleósz Lükónt, Mérionész Akamászt, Ídomeneusz Eurümászt (szóval az akhájok ritkítják a trójaiakat).

    Patroklosz a háború dühös fúriájaként harcol, áldozatai: Protonoosz, Thesztór, Erüláosz, Amphoterosz, Eurümász, Epaltész, Tlépolemosz, Damasztoridész, Pürisz, Ípheusz, Euipposz és Argeadész Polümélosz. Szarpédón látja ezt a nagy öldöklést, próbálja a lükiébeli harcosokat biztatni, hogy bátran szálljanak szembe az ellenséggel, bárki is legyen az.

    Szarpédón lepattan a szekeréről és Patroklosszal találja magát szemben. Zeusz már előre siratja a kedvenc fiát (Szarpédón), sőt, elgondolkodik rajta, hogy mi lenne, ha mégis élve kimentené a csatából. Ám Héra figyelmezteti, hogy ha Zeusz a kedves fiát kimenekíti a harcból, a többi isten végtelenül dühös és irigy lesz, mert sokaknak harcol szeretett fia a trójai háborúban. Ám ha Szerpédónnak meg kell halnia, akkor Halál és Álom vigye el a testét Lükié mezejére (haza), ahol a szerettei balzsamba boríthatják és megkaphatja a holtaknak kijáró adót ( a sírhalmot és az emlékoszlopot).

    Patroklosz leöli Tharszüméloszt, Szarpédón fegyvernökét. Patroklosz és Szarpédón kocsival összecsap: Szarpédón elvéti a támadást, ám Patroklosz a dárdáját egyenesen Szarpédón szívébe mártja. Szarpédón az utolsó leheletével is biztatja barátját, Glaukoszt, hogy harcoljon bátran. Ádáz küzdelem folyik Szarpédón holttestéért: Hektór megöli Epeigeuszt, Patroklosz Íthaimenidész Sztheneláoszt, Glaukosz Bathükleuszt, Mérionész Láogonoszt. A vérontás mellett természetesen folyik az elmaradhatatlan hőzöngés és dicsekvés is.

    Apollón a közeli folyóban lemossa Szarpédón tetemét, nemenyésző lepelbe burkolja és átadja Álomnak és Halálnak, hogy vigyék haza. Patroklosz további áldozatai: Adrésztosz, Autonoosz, Ekheklosz, Megadész, Perimosz, Episztór, Melanipposz, Múliosz, Elaszosz és Pülartész.

    Patroklosznak már sok van a rovásán, Zeusz azon töpreng, mikor ölesse meg. Patroklosz természetesen elfelejti az Akhilleusznak tett ígéretét: ész nélkül hősködik, egyenesen a várig üldözi a hátráló trójaiakat. Patroklosz háromszor hág föl a bástyára, de Apollón (aki védelmezi Tróját) mindháromszor visszataszítja: nem ez Patroklosz végzete, hogy bevegye Trója várát. Hektór a Szkaiai kapukban állva hezitál, hogy mit csináljon, amikor Apollón Ásziosz alakjában (Hektór nagybátyja, Hekabé öccse) odalép hozzá, és megmondja, hogy mit kell tenni: rajta Hektór, kövesd Patrokloszt! Hektór a többi akhájra fittyet hányva üldözőbe veszi Patrokloszt. Patroklosz felkap egy hatalmas követ, és kiüti vele Hektór szekérhajtóját, Kebrionészt. Patroklosz szájhősködik egy sort, Kebrionész teteme felett Hektórral ketten megvívnak.

    Apollón hátulról megtaszítja Patrokloszt: lehullik a fegyverzete, védtelen marad, a lándzsája is eltörik. Ekkor Panathoidész Euphrobosz a lándzsájával megsebesíti, Patroklosz döbbenten hátrál. Hektór látja a helyzetet és lándzsáját Patroklosz ágyékába mártja. A hős eldől, mint egy fa. Meghal. Hektór sem képes megállni, hogy néhány hencegő szóval ne monologizáljon a haldokló Patroklosz felett.

    Hektór biztos benne, hogy Akhilleusz volt ilyen alávaló, ő küldte Patrokloszt, hogy ölje meg Hektórt (és nem maga, személyesen jött el). Patroklosz azonban felvilágosítja Hektórt, hogy hátrább az agyarakkal, mert a végzet, majd Euphorbosz, és csak harmadikként Hektór végzett vele. Patroklosz megjósolja, hogy hamarosan Hektór is követi őt a halálba, majd elhagyja az élet utolsó szikrája is a testét. Ám Hektór tovább henceg, hogy miért halna meg ő, mi van, ha ő öli meg Akhilleuszt? Kirántja a tetemből a dárdáját, egyenesen Automedónnak támad (Akhilleusz fegyverese), de az elmenekül (Akhilleusz fürge lovai menekítik ki).

 

0 Tovább

Iliász: tizenötödik ének - hogy legyen kedved elolvasni

    Zeusz fölébred, látja, hogy Hektór nem harcol. Rettentő dühös lesz Hérára. Látja, hogy Poszeidón nagyon is részt vesz a harcokban tilalma ellenére. Utasítja Hérát, hogy Poszeidón várja meg őt az istenek csarnokában, Apollón pedig serkentse Hektrórt harcra. Elmondja az egész háború kimenetelét, ettől Héra megnyugszik és lelkesen teljesíti az utasításokat.

    Az istenek összegyűlnek a csarnokban, Héra tolmácsolja Zeusz üzenetét, hogy ne merjenek ellenszegülni az akaratának. Árész itt tudja meg, hogy kedvenc fia, Aszkalaphosz is elhullott. Zeusz az Ída hegyére hívatja az isteneket, akik azonnal mennek is, ám Zeusz haragja irányukban már rég elpárolgott. Ám ismét felhívja a többi isten figyelmét, hogy ne tegyenek akarata ellen.

    Apollón megtalálja Hektórt, nagy erőt lehel a keblébe. Hektór újra képes harcolni. Hektór dühödt fúriakánt tombol, az akhájok felkészülten várják annak ellenére, hogy azt hitték, már a halálán van (azért egy kicsit megszeppennek, hogy a trójaiaknak isteni segítségük van, noha ezzel már nem első ízben szembesülhetnek). Aiász, Ídomeneusz, Teukrosz, Mérionész és Megész felsorakoznak. Hektór előtt Apollón tisztítja a terepet. Apollón kezében ott van az aigisz, a szent pajzs, amit még Héphaisztosz adott Zeusznak. Hektór áldozatai: Sztikhiosz és Arkesziláosz.

   Aineiász megöli Iaszoszt és Medónt, Púlüdamász végez Mékhiszteusszal, Polítész leöli Ekhinoszt, Agénór pedig Klonioszt küldi a másvilágra. Párisz lenyilazza Déiokhoszt. Apollón az aigisszel elegyengeti a halmokat és az árkokat, így Hektór könnyedén tör előre a gályákhoz.

    Patroklosz és Eurüpülosz az utóbbi sátrában ülnek, Patroklosz E. sebeit ápolja. A trójaiak már a hajóknál vannak, ezt már Patroklosz sem hagyhatja szó nélkül. Szalad is Akhilleuszhoz, hogy végre rávegye barátját, ideje a harcnak.

    Aiász a hajóknál megöli Kalétórt, Hektór buzdítja a trójaiakat, hogy ne hagyják Kalétór holttestét az akháj kutyák prédájának. Hektór Aiászra dobja a dárdáját, de elvéti. Helyette megöli Lükophrónt. Aiász haragra gyúl a veszteség miatt, Teukrosztól nyilakat kér és vad lövöldözésbe kezd. Lelövi Kleitoszt, amitől Púlüdamász vadul meg. Teukrosz le akarja nyilazni Hektórt, de Zeusz elszakítja a nyíl idegét. Hektór megöli Szkheidoszt, Aiász Láodámászt, Púlüdamász Ótoszt, Megész Kroiszmoszt, Meneláosz és Megész együttes támadással végez Dolopsszal.

    Hektór korholja a vezetőit, hogy tunyák, Melanipposz az elsődleges céltáblája. Ám hiába a buzdítás, Melanipposzt Antilokhosz megöli, míg az rohan felé. Hektór csak eszköz Zeusz kezében, neki rendeltetett, hogy lángra lobbantsa a görögök hajóit, hogy Akhilleusz végre abbahagyja a duzzogását.

    Az első hajó, amit Hektór felgyújt, épp Prótesziláosz hajója. Aki meggyújtja a hajókat (nincs néven nevezve), azt Aiász azon nyomban a lándzsája hegyére tűzi. Aiász még tizenkét embert öl le a hajóknál, a kétségbeesés megsokszorozza erőit. Nincs hova visszavonulniuk, nincsenek hátsó tartalék csapatok, csak maguk vannak, most már az életükért küzdenek.

 

0 Tovább

a latin nyelvtanulás szépségei#20

0 Tovább

Iliász: tizennegyedik ének - hogy legyen kedved elolvasni

    Nesztór a sátrából kilépve szembesül vele, hogy az akháj falat teljesen lerombolták. Körbejárja a tábort, szállingóznak vissza a sebesült hősök, köztük Agamemnón is. A védelmüket teljesen lerombolták a trójaiak, a harcok már a hajóknál folynak. Agamemnón szerint vízre kéne bocsátani a partmenti gályákat, menteni, amit még lehet. Odüsszeusz azon nyomban közli, hogy ez egy rossz terv. Még ha Zeusz ellenük is van, nem hátrálhatnak meg. Diomédész azt javasolja, hogy vessék vissza magukat a harcokba, buzdítsák a többieket, de csak olyan tessék-lássék módon, magukat kíméljék, hogy ők ép bőrrel megúszhassák.

    Kihallgatta ezt Poszeidón és azon nyomban emberi alakban a harcosok közé vegyült. Agamemnónnak mondja el, hogy fognak még a trójaiak futni előlük.

    Héra tudja, hogy Zeusz nem örülne, ha megtudná, hogy Poszeidón a tilalma ellenére beleavatkozik a háborúba. Kicicomázza magát, hogy saját bájaival terelje el Zeusz figyelmét a történésekről. Aphrodités is belevonja a tervezett cselbe: azt mondja az istennőnek, hogy azért kéri el tőle a minden szerelmi varázslatot tartalmazó mágikus övét, hogy Ókheanoszt és Rheát a szerelem dolgában megbékítse és ezért tiszteljék őt. Aphrodité örömmel átadja az övét, ami minden létező szerelmi varázslatot magában rejt.

    Héra folytatja útját: Lémnoszba megy, itt találja Álmot (Halál testvére). Azt kéri tőle, hogy bocsásson Zeusz szemére álmot, amikor vele hál. Cserébe pompás aranytrónt ígér, ám Álom nem mer Zeusz dolgaiba avatkozni. Ekkor Héra Pászitheét, az egyik Khariszt ígéri neki feleségül, mire Álom végre beleegyezik a feladatba. Álom megesketi Hérát, hogy tényleg hozzáadja Pászitheét. Héra esküje: a Sztüx iszonyú folyamára kell esküdnie, fél kézzel a tápláló anyaföldet, fél kézzel a fénylő eget kell megérintenie, hogy azok legyenek a tanúi.

    Héra az Ida hegyéhez siet, mert ott ül Zeusz. Álom a fenyőágak sűrűjében rejtőzik el, éleshangú madár képében (a madár égi nevén Khalkisz, de emberi nevén Küminaisz). Héra elcsábítja Zeuszt, aki átlátszatlan fellegekbe burkolja magukat, így töltik a pásztorórát. Álom ekkor Poszeidónhoz rohan, hogy most kell az akhájokat segíteni! Poszeidn felszítja a kedélyeket, a két csapat ismét egymásnak ront.

Legelőször Hektór vet dárdát. Aiászt találja el (Telamón fia), de Aiászt megvédi a tőle kapott ezüsztszegecses kard szíja. Aiász bosszúból egy öles kővel dobja meg Hektórt, aki el is terül. Ám Hektrót megvédik a társai: Glaukosz, Szarpédón, Agénór, Púlüdamász és Aineiász köré állnak, testükkel védik. Hektórt kiviszik a csatatérről, a Xanthosz partjánál agonizál. Közben Aiász megsebesíti Sztanioszt, majd le is döfi. Púlüdamász rohan oda óvni a tetemet, ledöfi Prothoénórt, és örömében ócsárolja az akhájokat. Ez leginkább Aiászt zavarja és Arkhelokhoszt öli meg, bár Púlüdamászt vette célba, de elvétette. Ő is henceg. Akamász ledárdázza Promakhoszt, és ő is folytatja a dicsekvést, hogy lám-lám, az akhájok sem sebezhetetlenek. Erre Péneleósz rohan Akamászra, ám Ílioneuszt öli meg. Az öldöklés tovább folytatódik: Aiász (Telamón fia) megöli Hüritoszt, Antilokhosz Mermeroszt és Phalkészt öli meg, Mérionész Morüszt Hippotiónt végzi ki, Teukrosz Prothoónt és Periphétészt küldi az alvilágba, Agamemnón Hüperénórt döfi lágyékon. Ám a legtöbb áldozatot Oileusz fia Aiász szedi (nincsenek név szerint említve).

0 Tovább

Iliász: tizenharmadik ének - hogy legyen kedved elolvasni

    Poszeidón Szamosz hegyén ül, ahonnan szemmel tudja tartani az eseményeket. Nem tűrheti tovább, hogy ölik az akhájokat: felölti arany vértjét és befogja pompás tengeri lovait (tengeri szörnyek) és útnak indul. Egy kis érdekesség, hogy Poszeidón úgy közlekedik a tengeren, hogy a víz kettéválik előtte, amerre megy. Az imbroszi szigetek közt kiköt, Tenedosz közelében, leparkolja lovait.

    A trójaiak már biztosak benne, hogy az egész akháj hadiflottát elpusztíthatják, amikor Poszeidón kilép a tengerből és Khalkhászéhoz hasonló hangon a két Aiászt biztatja, hogy eszükbe ne jusson menekülni, hanem harcoljanak. Poszeidón kénytelen titkon biztatni a görögöket, mert bár Zeusz testvére, mégis Zeusz született hamarább, ezért hatalmasabb is Poszeidónnál. Erőt és bátorságot csepegtet a szívükbe, majd sólyom képében elrepül. Telamón fia Aiász ismerte fel, hogy egy isten szólt hozzájuk.

    Aiász az elkeseredett harcosokat új lelkesedére buzdítja, inspirálja Teukroszt, Léítoszt, Péneleószt, Thoászt, Déipüroszt, Mérionészt és Antilokhoszt. A falanx újra feláll. Hektór seregei támadnak, ám az új lelkesedéssel felvértezett akháj seregről lepattannak.

    Déiphobosz dárdát kap Mérionésztól, de nem hal meg, mert bár eltalálja a dárda, de eltörik a nyaka. Teukrosz leszúrja Imbrioszt, és épp lerángatná róla a fegyverzetet, amikor Hektór őt veszi célba. A lándzsadobás nem találja el Teukroszt, ám leteríti Amphimakhoszt. Most Hektór szalad, hogy áldozatáról lecibálja a sisakot, ám Aiász gerelyébe szalad bele. Hiába találja el, annyi páncél van rajta, hogy a lökés csupán hátrébb veti. Amphimakhosz tetemét Menesztheusz és Sztikhiosz rángatják ki, Imbrioszét pedig a két Aiász. Oileusz fia Aiász levágja Amphimakhosz fejét és pontosan Hektór lába elé gurítja a porba. Poszeidón tombol dühében.

    Az orvosi sátraknál épp Ídomeneusszal „találkozik” Poszeidón, és Thoász hangján szól hozzá: a krétaiak esküjét kéri számon rajta, amit a trójaiakkal szemben tettek. Ám Ídomeneusz beletörődéssel válaszol: a görögök igenis jól harcolnak, minden bizonnyal Zeusz akarata ez, hogy elveszejtse az akhájokat. Ám Poszeidón még jobban felborzolja a kedélyeket: aki most gyáva, azt vessék a kutyák elé (minden bizonnyal nem voltak még közismertek a mókusok)!! Összefogás és küzdelem az utolsó vérig!!

    Mérionész, Ídomeneusz fegyvernöke pont összefut a frissen harci kedvvel felpaprikázott Ídomeneuszba. Épp a sátrak felé sunnyog, Ídomeneusz számon is kéri rajta, hogy miért megy kifele a csatákból, tán megsebesült? Mérionész kivágja magát a kellemetlen szituációból: új dárdáért jött, mert az övét már beleverte Déiphobosz pajzsába. (Ídomeneusz pajzsa: rézből és ökörbőrből készült kerek pajzs, a belső fogója két rúd.) Erre Ídomeneusz elbüszkélkedik vele, hogy az ő sátra tele van dárdákkal, és egytől- egyig olyanok, amelyeket a trójai ellenségeitől szedett el (és természetesen rengeteg pajzs és sisak és vértezet is, ami mind a személyes gyűjteményét gazdagítja). Mérionész ismét kivágja magát:ő mindig legelöl harcol, és mivel Ídomeneusz is ezt teszi, pontosan tudhatja, hogy maga Mérionész mekkora vitéz. Némi szünetet követően mindketten felszerelkeznek és együtt indulnak újra a csatába.

    Ídomeneusz leöli Othrüoneuszt. Ásziosz, a szekérhajtó jön Othrüoneusz teteméért, ám őt is megöli Ídomeneusz. Déiphobosz Ászioszt siratva Ídomeneuszra dobja a dárdáját, ám Ídomeneusz hajlott kora ellenére fürgén hajol el a támadás elől. Ez a dárda teríti le Hippaszidész Hüpszénórt. Nem baj, hogy Déiphobosz nem azt találta el, akit eredetileg célba vett, mert Ásziosz halála így is meg lett bosszulva, útban Hádészhoz kapott maga mellé kísérőt.

    Déiphobosz dicsekvése bosszantja az akhájokat, Ídomeneusz (igaz Poszeidón segytségével) végez Alkathoosszal. Déiphobosz megszeppen, Aineiászhoz fut segítségért. Aineiász jön is, ám közben Ídomeneusz is szerez erősítést: Aszkalaphoszt, Aphareuszt, Déipüroszt, Mérionészt és Antilokhoszt. Aineiász segítői: Párisz és Agénór. Aineiász és Ídomeneusz Alkathoosz holtteste fölött csatáznak. Ídomeneusz csak úgy mellékesen megöli Oinomaoszt. Déiphobosz lerángatja a sisakot a tetemről, ám Mérionész átdöfi a kezét. Déiphoboszt testvére, Polítész rángatja ki a tűzvonalból, Polítésznek van kocsija, így visszamennek Trójába.

    Aineiász áldozata Aphareusz Kalétoridész. Antilokhosz megsebesíti Thoónt, és már haldoklás közben letépi a vértjét. Antilokhoszt nem tudják megsebesíteni, maga Poszeidón védi. Mérionész megöli Ásziadész Adamászt, Helenosz Déipüroszt, Meneláosz pedig megsebesíti Helenoszt. Peiszandrosszal is Meneláosz végez, a tetem fölött hosszan monologizál, hogy milyen alávalóak a trójaiak. Közben Harpalión támad rá, ám Mérionész lenyilazza. Párisz szíve elszorul, bosszúból lenyilazza Eukhénórt.

    A hajóknál is ádáz küzdelem dúl, az akhájok (itt említi a boiótokat, iónokat, lokrisziakat, phthíébelieket, epíveket) bár nehezed, de egy kicsit hátrébb szorítják Hektórt. Az akhájok vezetője (itt athéniak) Menesztheusz, ő vezeti az itt felsorakozott hősöket: Pheidász, Biász, Sztikhiosz, Megész, Amphíón és Drakiosz. A phthíaiakat Medón és Podarkész vezeti. A két Aiász egymás mellett harcol. Aiász Telamónidész mögött rengeteg bátor katona sorakozik fel, ám Oileusz fia Aiász szinte kénytelen egymaga harcolni, mert a lokrisziak, akiket vezet, íjász nép, nem kedvelik a közelharcot (és nincs is hozzá megfelelő felszerelésük).

    Púlüdamász figyelmezteti Hektórt, hogy ideje lenne egy kicsit megállni és haditanácsot tartani. Ám mire Hektór végigverekedi magát a csatatéren, hogy megkeresse a vezetőket, a csata csak fokozódik. Sok trójai vezető már halott vagy sérült. Hektór Párisszal is találkozik, akit cukkol a gyávaságával, de Párisz most már végre összeszedte magát. Hektór Aiásszal találja szembe magát, kölcsönösen gyalázzák egymást.

0 Tovább

Iliász: tizenkettedik ének - hogy legyen kedved elolvasni

   Apollón és Poszeidón a folyókat egybeterelik és hatalmas árvízzel ostromolják Trója falait. Hektór megostromolja az akháj falakat, bár hatalmas árok védi, és ezt nem tudják a lovakkal átugratni. Púlüdamász javasolja, hogy szálljanak le a lovakról és gyalogszerrel folytassák az ostromot. Az ostromlók: Kebrionész, Párisz, Alkathoosz, Agénór, Helenosz, Déiphobosz, Ásziosz Hürtakidész, Aineiász, Arkhelokhosz és Akamász. Szarpédón Glaukosszal megy, ők is a falakat ostromolják. Falanxba fejlődve indulnak a görögök ellen. Egyedül Ásziosz Hürtakidész az, aki nem hajlandó lerakni a harci szekerét, a sorok élére tör, ám ez csak arra elég, hogy Ídomeneusz dárdájába beleszaladjon.

   A kapukat két görög hős őrzi: Polüpoithész és Leonteusz. Újabb trójai ostromlók tűnnek fel: Ásziosz, Íamenosz, Oresztész, Ásziadész Adamász, Thoón és Oinomaosz. A védők hatalmas köveket dobálnak le a bástyákról a trójaiakra. Polüpoithész hősiesen védi a kaput, megöli Damaszoszt, Pülónt és Ormenoszt. Leonteusz Hippomakhoszt, Antiphatészt, Menónt, Íamenoszt és Oresztészt küldi át az árnyékvilágra.Közben Púlüdamász és Hektór egy árokban kuksolnak. Épp rohamozni készülnek, amikor egy égi jelenést látnak: balra tőlük egy sas repül át az égen, aminek karmai között egy véres kígyó tekergőzött. A kígyó még élt és küzdött az életéért, megtámadta a madarat, majd a kígyó pontosan a sereg közepébe zuhan le. Púlüdamász értelmezi a látottakat: hiába törnek át a trójaiak a kapun, a bárkáktól már nem jöhetnek vissza. Hektórnak nem tetszik az értelmezés, szerinte Púlüdamász egy nyápic alak, aki el akarja kerülni a harcokat. Így hát Hektór az eddigieknél is lelkesebben veti bele magát a csatába.

    A bástyákon mindkét Aiász ott van, lelkesítik a társaikat. Zeusz saját fiát, Szarpédónt tüzeli fel az akhájok ellen. Szarpédón azt fejtegeti Glaukosznak, hogy ha őket annyira tisztelik otthon, Lükiában, akkor most nekik kell a legbátrabbnak lenniük, hogy tényleg méltóak legyenek a fejedelmeknek kijáró megkülönböztetett tiszteletre, kiérdemeljék a kiváltságokat. Glaukosz is felbuzdul ezektől a szavaktól, a lükiai hadakat egyenesen a toronynak vezetik, amit Menesztheusz véd.

   /Kitérő: Szarpédón pajzsa. Lemezes, ércből készült, bikabőr van belevarrva, körben arany sávok díszítik a szélét. Szarpédón azt mondja, hogy „a halálnak végzete számtalan úgyis”, a ránk kirótt sorsot úgysem kerülhetjük el, jobb büszkén szembenézni a végzettel, legyen az bukás vagy diadal./

   Menesztheusz Thoótészt küldi hírnökként Aiászhoz, hogy jöjjön segíteni. A legjobb lenne, ha mindkét Aiász jönne, de Telamón fia Aiász mindenképp jöjjön. És jön Teukrosz is, mert a jó cserkész ott segít, ahol tud. Aiász megígéri, hogy amint végzett Menesztheusz megsegítésével, visszatér a csatatérre. Magukkal viszik Pandíónt is erősítésnak, aki jól nyilaz (bár nem egy férfiasan népszerű dolog lesből lenyilazni az ellenséget, ám jól jön egy kis erősítés).

   A bástyán megindul a mészárlás: Aiász megöli Epiklészt (Szarpédón társa), Teukrosz meglövi Glaukoszt, aki elsündörög a falaktól, hogy ne lássák sérülten. Szarpédón megöli Alkmáónt, majd puszta kézzel letépi a párkányt. Aiász rátámad Szarpédónra, de Zeusz nem hagyja, hogy baja essen. Sokáig nem dől el a harc, a védők tartják magukat, a trójaiak pedig töretlen lelkesedéssel ostromolják a falakat. Rengeteg katona lelte itt a halálát. Végül Zeusz Hektórnak adja a győzelmet. Hektór egy emberfeletti nagyságú kővel zúzza be a kapukat, így a trójai hadak akadálytalanul tudnak beözönleni a várba.

 

0 Tovább

Iliász: tizenegyedik ének - hogy legyen kedved elolvasni

   Reggel Zeusz a Viszályt küldi a görög táborba: mindenki felserken, lehetőleg azonnal harcolni akarnak. Agamemnón fegyvert ölt. A vértje: Kiszürásztól kapta vendégadományul, Küproszból, amikor híre ment, hogy Trójába mennek, mert Kiszürász ezzel az ajándékkal kereste a király kegyeit. Olyan volt, mint a szivárvány, amit jelként a halandóknak Zeusz a felhőkre szögez. A vértben kékes acélból tíz csík volt beleverve, tizenkettő aranyból, húsz pedig ónból; három acél sárkány tekergőzött fel a nyaka mellett két oldalt. Agamemnón kardjában sok szép aranyszög van, a hüvelye ezüst, a szíja aranyozott. A pajzsa „emberborító riadalmas sokszinü pajzs”, fényes tíz ércköve van, mind fehér, kivéve egyet, ami fekete- a közepén. A pajzsot Gorgófej díszíti, körülötte Rémület és Riadás. A pajzs szíja ezüstből készült, tetejében a szíjnak éjszínű kígyó kunkorodott, háromfele hajlott (mert három feje volt). A sisakja négygombos, kétormú, lóforgós. A dárdája érccel díszített. Agamemnón káprázatos fegyverét látva Héra és Athéné büszkén dördült az égben.

   A trójaiak is felsorakoznak: Hektór, Púlüdamász, Aineiász, Anténór három fia (Agénór, Akamász és Polübosz). A seregek egymásnak rontanak. A harcban csak a Viszály istennője vesz részt, a többi isten távol maradt.

   Az istenek Zeuszt vádolják, hogy a trójaiak pártját fogja. Nem avatkoznak bele a háborúba; az emberek isteni segítség nélkül kénytelenek mészárolni egymást. Agamemnón elemében van: megöli Biénórt, Oileuszt, Íszoszt, Antiphonoszt, Peiszandroszt, Hippolokhoszt (apjuk ellenezte, hogy Helenét visszaadják Meneláosznak, sőt, jvasolta, hogy öljék meg Meneláoszt, amíg Odüsszeusz követségben járt- most Antimakhosz két fia az életéért könyörög, váltságdíjat ígér cserébe). Agamemnón Hektórt szeretné megtalálni, de Zeusz kimenekíti Hektórt a várba: Ílosz Dardanidész sírjánál látja meg őket Agamemnón, de a Szkaiai kapuknál, Zeusz szent bükkfájánál Írisz inti Hektórt, hogy hátráljon, mert Agamemnón ellene fenekedik.

   Agamemnón újabb áldozatokat szed: Íphidamász Anténoridészt lekaszabolja. Ezt meglátja Koón (Íphidamász bátyja), és titkos támadással sikerül megsebesítenie Agamemnónt. Ám ez cseppet sem lassít Agamemnónon, megöli Koónt is, amint épp az öccse tetemét húzza ki a csatatérről. Idővel azonban Agamemnón sebe fájni kezd, visszavonul a gályákhoz. Hektór látva Agamemnón visszavonulását, támadásba lendül. Áldozatai: Ászaiosz, Aiszümnosz, Órosz, Opítész, Dolopsz, Ophelitosz, Ageláosz, Autonoosz és Hipponoosz. Csúf véget ért volna a görög sereg története, de Odüsszeusz csatába hívja Diomédészt, együtt irtják a trójaiakat. Megölik Thümbraioszt, Molíónt, Hüpeirokhoszt, Hippodamoszt és Agasztrophoszt. Hektór látja a mészárlást, Diomédész felé tör. Diomédész Hektórra támad, el is találja a fejét, de nem sebesíti meg. Ám az ütés erejétől Hektór szemei elsötétülnek, letérdel a földre és harcképtelenné válik. Diomédész odalép hozzá, de nem öli meg, hanem visszatér a csatába.

   Diomédész éppen Agasztrophosz teteméről cibálja le a vértet, amikor Párisz nyilat feszít rá. El is találja Diomédész jobb talpát, a nyíl a földbe fúródik. Páriszt egy gyáva féregnek tartja, aki sunyiban eregeti a nyilait, de szemtől szemben nem mer harcolni. Odüsszeusz kettejük közé áll, Diomédész visszakocsikázik a hajókhoz. Odüsszeusz egyedül marad a trójaiak gyűrűjében, de lelkesen kaszabolja őket. Megöli Déiopítészt, Thoónt, Ennomoszt, Kherszidamászt, Kharopszot és Hippaszídészt. Szókosz, Hippaszídész testvére lép elő és megtámadja Odüsszeuszt. Odüsszeusz meg is sebesül, de Athéné nem hagyja, hogy kedvence meghaljon. Odüsszeusz ezért megöli Szókoszt (is). Odüsszeusz hátrál, hívja a harcostársait. Meneláosz és Aiász siet a segítségére. Aiász átveszi a feladatot, most ő gyilkolja halomra a trójai katonákat. Áldozatai: Dorüklosz, Lüszandrosz, Püraszosz és Pülartész. Meneláosz kimenekíti Odüsszeuszt a csatából.

   Hektór a Szkamandrosz partján harcol, itt van Nesztór és Ídomeneusz. Párisz megsebesíti Makháónt, egy háromágú nyíllal átlövi a jobb vállát. Nesztór a kocsiján viszi vissza a sérült Makháónt a táborba. Kebrionész javasolja Hektórnak, hogy most már foglalkozzanak végre Aiásszal (Telamón fia). Aiász veszett oroszlánként harcol, védi a hajókat. Eurüpülosz besegít, megöli Phausziadész Apsziáónt (király). Párisz cserébe megsebesíti Eurüpüloszt.

Akhilleusz meglátja, hogy Makháón megsérült. Nem biztos benne, hogy tényleg Makháón az, ezért Nesztórhoz küldi Patrokloszt, hogy nézzen utána, mi a helyzet. Nesztór sátrában van Hekamédé (Tenedoszból, Arszinoosz lánya, rabnő), ő kínálja étellel a hősöket: hagymát, mézet, búzalisztet szolgál fel. Nesztór sátrába toppan be Patroklosz, és Nesztór elmondja, hogy a görög had már a végét járja. Diomédész is megsebesült, Odüsszeusz és Agamemnón sincsenek a legjobb bőrben. Nesztór néhány rövid anekdota erejéig felidézi a hősies fiatalságát. Nesztór ott volt Phthíában, amikor sereget toboroztak Trója ellen, ő maga hívta Akhilleuszt és Patrokloszt is harcba. Patroklosz apja, Menoitiosz, intette fiát az úttól, azt tanácsolta neki, hogy a hős Akhilleuszt lássa el bölcs és hasznos tanácsokkal. Erre emlékezteti most Patrokloszt Nesztór: győzze meg Akhilleuszt, hogy ideje harcolni.

   Nesztór a kiagyalója annak a végzetes ötletnek, hogy ha Akhilleusz nem akar harcolni, akkor álljon Patroklosz a mürmidónok élére és segítse a görög hadakat. Ha Patroklosz Akhilleusz fegyverzetét viselné, a trójaiak megrettennének, és a görögök végre legalább egy kis levegőhöz jutnának. Patroklosz fellelkesülve siet vissza Akhilleuszhoz. Útközben találkozik Eurüpülosszal, aki megerősíti, hogy a görögöknek tényleg nagyon rosszul áll a szénájuk. Eurüpülosz megkéri Patrokloszt, hogy vegye ki a nyilat a combjából és lássa el a sebét, ahogyan Akhilleusztól tanulta (Akhilleusz a gyógyítást Kheirón kentaurtól tanulta), mert a görög orvosok már mind maguk is sérültek (Podaliriosz és Makháón). Patroklosz ellátja a sérültet és lelkében új tűzzel siet vissza Akhilleuszhoz.

0 Tovább

Kacagó Delfinek

blogavatar

Minden, ami ókor.

Utolsó kommentek

HTML

Feedek