a latin nyelvtanulás szépségei # 7

0 Tovább

10+1 tanács rabszolgavásárláshoz és tartáshoz

   A rabszolgaság intézménye, rabszolgákat tartani vagy rabszolgának lenni nem új keletű dolog. Amióta csak ismerjük a történelmünket létezett a rabszolgaság intézménye. Működött. De mégis hogyan? Mit kellett tudnia egy rabszolgakereskedőnek a kereskedelemről és a rabszolgákról? Az ókori Rómában a különböző számítások szerint a népesség egyharmada rabszolga volt. Ki többet, ki kevesebbet mond: a lényeg, hogy igen sokan voltak, a társadalom egy jelentős részét adták. Azoknak, akik rabszolgákkal kereskedtek, néhány igen szigorú és fontos szabályt be kellett tartaniuk. Például tilos volt bármilyen értelemben "hibás" rabszolgát eladásra kínálni. Természetesen minden kereskedő igyekezett kreatív trükkökkel túladni a "hibás" rabszolgáin.

   Ha viszont rabszolgavásárlásra szántad el magad, légy nagyon körültekintő! Íme néhány jó tanács, amit nem árt elolvasni, mielőtt nekivágsz a húspiacnak! Mert később nem tudsz reklamálni...

büntetés római rabszolgák

1.) Ne hagyd, hogy palira vegyenek! Az árusok általában nem mondanak igazat a rabszolga korát illetően. Nézd meg a fogait! Ha első ránézésre fiatalnak tűnik, borotváltasd le az egész testét, csupaszon sokkal szembeötlőbb a valódi életkora. Pláne ha prémes, éveket rejthet egy gyapjas hátszőr.

   Nem elég azonban csupán a helyes életkort megállapítani. Egy remekbe szabott tunica is rejthet görbe lábakat, a hangulatfokozó virágfüzérek sebeket, hegeket takarhatnak. Az arcon a festék szinte biztos, hogy valamit leplez. Púder a lázrózsák kendőzésére, vastag festék a hímlőhelyek fedésére. Ne engedj a vizuális megvezetésnek, le minden cicomával! Koncentrálj a meztelen valóságra!

büntetés római rabszolgák

2.) Az ingyenes rabszolgaszerzés legjobb módja a belső szaporulat. Legyen rá gondod, hogy a megvásárolt rabszolgádnak legyenek heréi. Ha már ki van herélve, de az eladó nem eunuchként árulja, ez lesz az első dolog, amit el akar titkolni előled.

büntetés római rabszolgák

3.) Nem mindenki alkalmas mindenféle munkára. Tudd, hogy mire akarod használni a leendő tulajdonodat! Légy tudatos vásárló! Ha viszont többféle feladatra akarod befogni, mert nem engedhetsz meg magadnak annyi rabszolgát, hogy minden feladatra külön embert tarts, legyen rá gondod, hogy megtudd, honnan származik! Mezei, gazdasági munkákra a legalkalmasabbak a barbárok (gallok, germánok, britonok): drabálisak és nagy teherbírásúak. Garantáltan nem beszélnek sem latinul, sem görögül, de erősek és szívósak. Az ökröddel sem fecsegsz, csak elvégzi a feladatát. Az egyiptomiak jók hordszéket cipelni és kiváló szeretők. Különc megjelenésükkel emelheted a saját megjelenésed fényét. Jobbak mint az ékszer. Izgalmasak. A batáviai asszonyok jól használhatók nők mellé, amolyan csip-csup feladatok ellátására. Válassz görögöt tanítónak, de azért vigyázz, ne legyen túl okos! A görögök amúgy is hajlamosak túlkombinálni mindent, legyen szemed rá, hogy ne verjen át. Ha tanítónak nem is, orvosnak jó lesz a renitens görög, az úgyis mindnek a vérében van.

 4.) Végül is római rabszolgát is vásárolhatsz, saját honfitársadat, aki adóssága fejében önmagát adta el rabszolgának. Megteheted, hiszen bármit megtehetsz. De azt tartsd szem előtt, hogyha saját honfitársadat dolgoztatod rabszolgaként, azzal nem fogod növelni a saját tekintélyedet! Nincs aljasabb ember, mint aki egy másik rómait aláz meg a rabszolgasággal. Kivéve persze azokat az eseteket, amikor a honfitársad egy szélhámos, egy csaló, és a leleplezés következményeként kerül a háztartásodba, mint rabszolga. Ez esetben hazafiasság törölve, azt tetted, amit tenned kell. Ilyen esetben viszont illik vele a lehető legkeményebben bánni. Ne fogd vissza magadat. Gyakran és kiadósan verd meg. Hiszen római vagy. És Róma örök.

büntetés római rabszolgák

5.) Légy képben a piaci árakkal! Egy egészséges felnőtt (15-40 éves) férfi ára 1000 sestertius körül mozog, egy nőé 900 sestertius. Fiatal fiú vagy idősebb ember 800 sestertius, kislány vagy vénasszony 600 sestertius. Kisgyerek vagy agg 400 sestertius körül beszerezhető. Egy szamár 500 sestertius körül kóstál, ebből mindig ki lehet indulni. Plusz-mínusz húsz százalék. Ne hagyd magad. Ez Róma, nem holmi zsibvásár.

6.) Büntetés. Ez a napi rutin része. Kicsi elhajlások még gondos neveléssel korrigálhatóak, de ha már a lelket is kiverted belőle, és az sem használ, akár kereszte is feszítheted. Vagy elküldheted dolgozni valamelyik bányába, hogy tanuljon egy kis jó modort. Valószínűleg nem kapod vissza, tehát induláskor feljegyezheted a veszteség-listádra.

7.) Árucsere nincs, a piacról való távozás után minden felelősség a vásárlót terheli! Szóval törődj bele, azzal élsz, akit megvettél. Nincs rinyálás, hogy nem ilyen lovat akartam. Különben is, egy római emelt fővel viseli a sors minden csapását. Innentől kezdve a te feladatod, hogy a legjobbat hozd ki a helyzetből.

büntetés római rabszolgák

8.) Költségek, kiadások. Jó dolog, ha van az embernek (mit embernek, a RÓMAINAK) rabszolgája, és még jobb, ha sok van belőlük. Ám ez egy drága hobbi, fenn is kell tartani ezeket a lepénypusztítókat. Kell nekik fekhely, meg ruhák, télen még több ruha... szóval nem olcsó mulatság. De mégis, mennyibe fáj egy rabszolga? Nagy vonalakban egy felnőtt esetében havi fogyasztásként számíts 30 kg árpát (nem kell neki búza, anélkül is működik), 1/2 liter olívaolaj (annak is az alja, nem azért tartod, hogy dőzsöljön), 1/2 kg só, 7 liter vizezett bor és sok-sok víz (azt ne sajánld tőle) és 1 liter garum (az utánozhatatlan római halszósz mindenkinek kijár - egységes halbűzbe fojt minden ételt). Ez elég unalmasan hangzik, de ez is egy felelősségteljes rabszolgatartó feladatai közé tartozik.

9.) Ha viszont már tied a rabszolga, leperkáltad az árát, akkor bármit csinálhatsz vele. Érted? B. Á. R. M. I. T.

10.)A Spartacus-faktor. Ezt mindig tartsd szem előtt. Ne bandázzanak és ne barátkozzanak, ne klikkesedjenek. Legjobb dolog a multikulti, keverd össze a fajtákat és akkor garantáltan nem lesz közös pontjuk és minden energiájukat felemészti az egymáshoz való alkalmazkodás A konyhai késeket jól gondold meg, hogy kinek a kezébe adod! Az sem hátrány, ha nem értik meg egymás nyelvét. A korbács nyelvét, amit te beszélsz, úgyis megértik.

büntetés római rabszolgák

   Biztosíts számukra egy minimális szabadságot, egy kis családi fészket, annál kevésbé akarnak lázadozni, ha azt hiszik, hogy van valamijük, amit elveszíthetnek.

+1.) Névadás. Adj neki nevet! És egy levehetetlen fém nyaklánccal biztosítsd a hűségét. Olyannal, amilyen a kutyádnak is van: ha elkóborol, tudják, hova kell visszaküldeni.

   És végezetül élvezd a római kényelmet, élvezd, hogy a rabszolgáid termelnek, és örülj, hogy nem te vagy rabszolga. Bár Fortuna istenasszony igencsak szeszélyes, a sors kereke könnyen fordulhat...

büntetés római rabszolgák

0 Tovább

Bosszúálló rómaiak

   Általánosságban igen sokat tudunk a rómaiakról: hogyan építkeztek, mit ettek, mit viseltek és mit olvastak. Azt is tudjuk, hogy ellenfeleiktől a legötletesebb módon szerettek megszabadulni. De miért? A gondolkodásukat nem értjük. Egy élet munkája megtanulni római fejjel gondolkodni, és gyakran az sem elég. Talán idővel megértjük a miérteket, de nem érezzük át. Különösen igaz ez a büntetésekre. Szerettek megtorolni. Példát statuálni. Erőt fitogtatni. Nem mintha manapság ez másképp lenne, de a római észjárás teljesen más. Mást jelent egy szobor szépségét megérteni és megint más dolog egy büntetést megérteni. Egynémelyik megtorlás nem is tűnik olyan kegyetlennek mai szemmel. De vegyük elő a római énünket, a római értékrendünket, és máris egy teljesen más világba csöppenünk!

   Íme egy kis ízelítő a római büntetések módozatairól.

1.) Keresztre feszítés

   A történelem méltán leghíresebb büntetése, természetesen Krisztus miatt. Így büntették a bűnözőket és a rabszolgákat, kalózokat, néhány keresztényt (korántsem olyan nagy számban, mint manapság gondoljuk) és a NEM rómaiakat. Az embert felszögezték egy keresztre és vártak. Elég hosszú ideig kellett várni, ritkábban a kivérzés, inkább a tüdő összeesése okozta a halált. A keresztre feszítés inkább órák, mintsem napok kérdése volt. De ez egy közismert történet...

2.) Culleus vagy poena cullei (a cullus,-i.m.=bőrzsák, tömlő szóból)

   Ez a szép latin kifejezés a legjellegzetesebb római kivégzési formát takarja, melyet egy speciális bűntett megtorlására tartottak fenn - az apagyilkosoknak. Természetesen az anyagyilkosra is ugyanez vár, ám a patriarchális társadalomban a szülő meggyilkolását apagyilkosságnak nevezik. A delikvenst egy hatalmas bőrzsákba varrják be és élve a tengerbe vetik. Néha majmot, patkányt vagy kígyót is mellékelnek a zsákba útitársként. Természetesen ez nem az állatok büntetése, jelen esetben nem ők a vétkesek.

   Az első zsákba varrt szülőgyilkos Publicius Malleolus volt: nem az apját, hanem az anyát tette el láb alól. Az ilyen és ehhez hasonló történetek sokáig fennmaradtak, intő példaként hagyományozódtak az utókorra és az elkövetkező generációkra.

   A halál leggyakoribb oka a vízbe fulladás (ha nem volt olyan szerencsés, hogy kitörik a nyaka). A parton szurkolók pedig élvezettel hallgatták a zsákból kiszüremlő kétségbeesett sikolyokat. Igazi római kivégzés!

3.) Büntetés fizetése

   A római polgár, ha ellopott valamit (és rajtakapták) vagy valamiféle kisebb bűnt követett el, általában pénzbírság megfizetésére ítélték. A pénzösszeg nagysága az ellopott holmi értékétől függött. A római és nem római mindig is eltérő megítélés alá tartozott.

4.) Száműzetés

   Minél vagyonosabb volt valaki, annál inkább számíthatott rá, hogy a legkisebb bűntett elkövetése után is száműzetés vár rá. Egy mohó uralkodó esetén még egy gondolatbűn is elég, sőt, egy igen telhetetlen uralkodó esetén bűn se kell: csinálnak. Ma már van rá szavunk is: koncepciós per. Ezt a rómaiak még nem fogalmazták meg tudományosan, csak alkalmazták.

   A vagyonos római polgár számára ez hihetetlen megaláztatást jelentett. A száműzetés jelenthetett néhány évet, vagy akár az egész hátralevő életét. A száműzetés ideje alatt a polgár nem férhetett hozzá a vagyonához, és a hatalmát sem gyakorolhatta, vagyis minden társadalmi kiváltságától  megfosztották. Ha csak időszakos volt a száműzetése, akkor is számolhatott a vagyona elvesztésével, ha nem volt családja vagy barátai, akik vigyázzanak rá. De pont ez a büntetés lényege: a polgárt elvágta mindennemű társadalmi összeköttetésétől, ellehetetlenítette a kapcsolatait, ami a régi Rómában az egyik legfontosabb tőke volt.

5.) Testi fenyítés

   Ennek a büntetésnek természetesen úgy van értelme, ha mások is látják, tehát közönség szeme láttára zajlik. Általában azoknak tartogatták, akik nem rendelkeztek római polgárjoggal - és azok szeme láttára hajtották végre, akik rendelkeztek ezzel a bizonyos polgárjoggal. A kiadós verés gyakori látványosságnak számított, és amellett igencsak fájdalmas is lehetett. Túl azon, hogy vérig lealázó.

6.) Az aréna aranyló homokja

   Nézőként az egyik legizgalmasabb római szórakozás a gladiátorviadal megtekintése, ám egészen más a helyzet, ha az ember közvetlen a porondról láthatja az eseményeket és ha aktív résztvevője a látványosságnak. Az aréna "fellépőként" igen keserves halált igért. Általában nem képzett harcosok kapták ezt a büntetést, és pontosan ez a hozzá nem értésük tette vidám és önfeledt szórakozássá a nyilvános kivégzést. A rimánkodás, a sírás, a könyörgés, a lealacsonyodás. Egy harcos nem futamodott meg, a gladiátorokban pont ezt a rettenthetetlenséget csodálták. A halálra ítéltek azonban semmi fenségest nem mutattak: egy római szemében nevetség tárgyát képezték.

   Ám a gladiátorknak sem volt különösebb élvezet egy ilyen ellenfél, de valakinek ezt is meg kellett tennie...

7.) Rabszolgaság

   A rabszolgaságnak is vannak különféle fokozatai, változatai: vannak egészen elviselhető, kényelmes feladatok, és vannak bizony gyötrelmes, szó szerint halálos munkák. Ha például valaki adósságba keveredik, és nem tudja kifizetni, végső megoldásként eladhatja saját magát rabszolgának a tartozás fejében. Ez valójában egy önbüntetési forma. Nagyon megszégyenítő, de gyakori megoldás. Szélhámosokat és csalókat gyakran kényszerítettek arra, hogy adják el magukat rabszolgának az áldozataiknak, miután lebuktak, hogy kompenzálják azok veszteségeit. Ilyenkor bármikor megverhették őket, és az új gazdájuk gyakorlatilag azt csinált velük, amit akart.

8.) Damnatio ad bestias - a vadak elé vettetés

   A legelvetemültebb bűnözőket ítélték erre a halálnemre. Az arénában a kiéhezett és feldühödött állatok elé vetették őket, és gyönyörködve nézték végig, ahogy a fenevadak ízekre szedik az elítélteket. Talán ez tűnik a legkegyetlenebb kivégzési módnak, ám a rómaiak gyönyörűségüket lelték az ilyesmiben. Abban, hogy "értelemmel nem rendelkező, oktalan lények" fogaira és karmaira bízták a bűnöst, egyfajta isteni igazságszolgáltatást láttak, miszerint nem egy ember (mit ember, egy RÓMAI) ítélkezik a bűnös felett, hanem maguk az istenek teszik vele azt, amire méltónak találják. Egy római polgár pedig örömmel szemléli, hogy az isteni igazságszolgáltatás gépezete olajozottan működik.

   Manapság persze ilyesmik már nincsenek. Csak börtönök vannak, mert a gyerektaperoló perverzeknek is jogaik vannak.

0 Tovább

a latintanulás szépségei # 6

0 Tovább

Bor, mámor, Dionüszosz...és újjászületés

 Az istenek élete első pillantásra olyan egyszerűnek és nagyszerűnek tűnik. Aztán jobban megismerve őket, néhány séta az Olümposzon, és az isteni lét már nem is annyira irigylésre méltó. Első pillantásra Dionüszoszról is azt gondolnánk, hogy az egész élete, léte egy végtelen parti, buli, jókedv és mulatság. A művészetben is gyakran ábrázolják az őt kísérő dévaj Bacchánsnőkkel, önfeledt vidámságban, vagy a tombolás utáni elégedett szundikálás közben. Pedig a történet korántsem ilyen egyszerű: bizony az isteneknek se könnyű.

   Dionüszosz a bor és a termékenység istene, ő adta meg az embereknek a bor élvezetét, és ezáltal a képességet, hogy elmerüljünk a szépségben, feloldódhassunk az élvezetekben, képesek legyünk magunkat átadni valami olyannak, ami kívül áll a mindennapi valóságon. A szépség szeretetéhez ki kell lépni önmagunkból, a valóság által meghúzott keretekből, mert a szépség eksztázis, a szépség az isteni aspektus ünneplése. A szépség mindenféle és fajta szépség, a szépség az élet szeretete, a hétköznapin túlmutató dimenzió, az isteni lét átsejlése a vélt valóság vékony fátylán. A szépség ígéret és egy morzsa a fenségesség asztaláról. Dionüszosz ezt a képességet adta nekünk, hogy képesek legyünk befogadni a szépet. Mert a szépség annyira ragyogó, hogy a halandó embernek elveszi az eszét. Tébolyt okoz, megváltoztat mindent, és kifordítja az embert önmagából. A szépség szeretete eltávolít a valóságból, és megbetegíti lelket, mert az ember többé nem lesz képes azt a matériába fojtott életet élni, ami számára elrendeltetett. De mit ér az élet a szépség szeretete nélkül? Hogyan létezhetünk az isteni fenségesség nélkül?

    Dionüszosz ezt a kettősséget mutatja meg, akárcsak a bor hatása az emberre. Szélsőséges és szenvedélyes. Egyfelől a felszabadult öröm, az eksztázis istene (az az állapot, amikor az ember képes megnyílni a magasabb intellektus befogadására), de közben a pusztító düh, a féktelenség  is az ő arca. Ez a kettősség az élet legjobb és legrosszabb pillanatait öleli fel; hiszen e kettősség között pulzál a lét: ilyen az élet. Ez a szélsőség jellemzi Dionüszosz életútját is. 

   Dionüszosz nem illett be az olümposzi istenek sorába, lévén ő volt az egyetlen istenség, akinek az egyik szülője halandó volt. Na jó, a másik maga Zeusz, a főisten, de akkor is. Egy halandó anya, azért nem smafu. Anyja, Szemelé, Zeusz szeretője volt. Titokban látogatta a nőt, elég gyakran, de Szemelé sosem láthatta meg azt, ki a titkos férfi, aki minden éjszaka felkeresi. De azért örült neki, és be is engedte az ágyába. Aztán ahogy lenni szokott, Szemelé teherbe esett, és Héra azonnal rájött, hogy ki lehet az apa. Héra ám ravasz nő volt, nem közvetlenül Szemelén torolta meg a pásztorórákat. Vagyis igen is, meg nem is, de amolyan istennői bosszút állt. Rávette Szemelét, hogy kérje meg a szeretőjét, hogy mutatkozzon meg előtte. Természetesen ezt Zeusz nem tette volna meg, de Héra telebeszélte Szemelé fejét, hogyan kell rávenni a különleges látogatót, hogy ne mondhasson nemet. Szemelé előbb a legnagyobb és legmegszeghetetlenebb esküt tetette le Zeusszal: a Styx folyóra kellett esküdnie, hogy bármit is kér a szeretője, megteszi (ez a legerősebb eskü az istenek között, még a leghatalmasabb sem szegheti meg az alvilági folyóra tett ígéretét). Szemelé aztán előállt a kéréssel, hogy a titkos szerető tárja fel előtte valódi alakját. Zeusz nagyon megszomorodott, hiszen tudta, hogy istennői beavatkozással csőbe húzták, és azért is, mert ezzel el fogja veszíteni a neki oly kedves Szemelét. Nem volt mit tenni, mert az eskü erősebb még az istennél is: megmutatta hát a halandó nőnek a maga isteni voltát. Az isten látványa túl hatalmas volt egy halandó számára: a kíváncsi kis Szemelé ott helyben szénné égett. Zeusz azonban megmentette a meg nem született magzatot: belevarrta a combjába, hogy addig ott biztonságban lehessen, amíg meg nem születik. Amint megszületett, Zeusz megajándékozta a halhatatlansággal. Így veszítette el Dionüszosz az anyját jóval azelőtt, hogy megszületett volna.

   Szemelé közvetett meggyilkolása ám nem volt elég Hérának (láttuk Héraklész esetében sem érte be egy egyszerű bosszúval), a Titánokat uszította a fiúra, hogy öljék meg. A Titánok, akik mint tudjuk, Zeusz számára sem bizonyultak könnyű ellenfélnek. A védtelen fiú pedig nem tudott mit tenni, a Titánok szét is tépték apró darabjaira. Rhea azonban megsajnálta a hányatott sorsú fiút, és visszaadta az életét (a Földanya, aki életet ad). A történtek tükrében Zeusz sem bizonyult túl jó apának: a saját biztonsága érdekében száműzte az Olümposzról. Végül a hegyi nimfák nevelték fel. Ha úgy vesszük, Dionüszosz árva gyerekként nőt fel. 

   Felserdülése során maga építette ki a kultuszát. Míg az olümposzi isteneket hatalmas és káprázatos templomokban imádták, addig Dionüszosz temploma a természet volt: fák, erdők, ligetek (megint az anyatermészet, aki megmentette, visszaadta az életét). A követői eksztatikus állapotba kerülnek, tombolnak és pusztítanak, mindent és mindenkit széttépnek, aki az útjukba kerül, állatokat nyersen esznek meg. 

   A művelt és megfontolt rómaiak számára ez nem volt egy követendő kultusz, noha ismerték a történetet. Természetesen Rómában is számos követője akadt, de a birodalmi kánonba nem fért bele. Dionüszosz kultuszának megismeréséhez és megértéséhez nem csupán az isten beavatási szertartásait kell tanulmányozni, hiszen a kulturális áthallások sokkal szélesebbre nyitják az újjászületés értelmezésének ablakát. Akárcsak a sámánok, akiket szintén széttépnek és "összerakásuk" után új életet kezdenek. Akárcsak Krisztus, aki a saját testét és vérét adja a híveinek ("vegyétek és egyétek, mert ez az én testem/vérem" az áldozat bemutatásakor mondott allegória), hogy általa nyerjenek a követői is új életet. Az eksztázis, a tombolás, a pusztítás egy másik dimenzióba vezet. 

   Dionüszosz egyik különleges 'képessége' volt, hogy a halottakat vissza tudta hozni az életbe (ilyet még Zeusz se tudott). Lement az Alvilágba, megküzdött Thanatosszal és visszahozta Szemelét az életbe (persze nem halandó ember lett, hiszen aki egyszer visszatér az Alvilágból soha többet nem élhet ugyanolyan életet, mint előtte).

   Az újjászületés képessége miatt a hétköznapi ember számára az egyik legfontosabb istenséggé vált. Az ígéret, hogy van élet a halál után. Ezért nem egyszerű az ókori ember világképére ráhúzni, hogy 'többistenhit'. Nem, ennél sokkal összetettebb. Mert bár Dionüszosz nem olümposzi isten, a rómaiak isten-csarnokában sem találjuk, ám mégis a hétköznapi ember gondolkodását mélyen átitatta a Dionüszosz-misztérium. 

   A mitikus széttépetése is kapcsolódik a mezőgazdasági munkákhoz: télre a szőlőtőkéket vissza kell vágni, szimbolikus értelemben meg kell csonkítani. Így tudnak az új hajtások, az új élet kikelni. Előbb meg kell halni, hogy újra élhessünk. Egy más minőségben. A szőlő préselése a dionüszoszi hagyományban a test megtiprása: itt is az összeroncsolás, összezúzás motívuma, hogy a szőlőszemekből a vandálkodás hatására egy más, magasabb minőségű bor születhessen meg. Dionüszosz, aki legyőzte a halált és visszatér az életbe szimbolikusan a gyümölcs borrá változása jelképezi. És itt megint Krisztushoz kapcsolódik: az ő összetört teste vezet a magasabb dimenziókba.

   Dionüszosz alakjával gyakran találkozunk sírfestményeken, reliefeken, a halotti kultusz szerves része. Ünnepe tavasszal kezdődött, amikor a szőlőtőkék új levelet hoztak. Az év legfontosabb eseményévé vált, és az ünnepi eseménysor fő színtere a színház volt (nem templom, megint a játék, az átváltozás misztériumával találkozhatunk). A görög színjátszás is kezdetben a Dionüszosz-ünnepekből nőtte ki magát, és a darabban szereplők mindannyian Dionüszosz papjai voltak. Az isten életét és halálát játszották el, az imitált átalakulás, átlényegülés vezette el a híveit a valódi megváltáshoz. Hogy létezik-e megváltás? Erre a kérdésre csak azok felelhetnek, akik végigmentek az úton...

 

0 Tovább

10+1 Érdekesség - SPÁRTA

   Spárta az ókori világ egyik legtitokzatosabb és legizgalmasabb pontja. Tele van kérdésekkel és ellentmondásokkal, amit mind a mai napig nem sikerült föloldani. Pedig Spárta ott van, létező és kutatható hely, akárcsak Trója és sok más legendás hely. Ám a mítoszok erősebbnek bizonyultak, a Spártáról alkotott képünket át-meg átszövi a legenda. Azzal együtt, hogy egész könyvtárnyi irodalma van a témának. 

   Én sem kívánok a Spárta-mítoszon farigcsálni, éli az a maga életét nélkülünk is, inkább csak vegyünk tíz (+1) érdekességet, ami talán igaz, talán nem, de mindenképpen igazi spártaság!

Spárta harcosok érdekességek

1. Királyok: Spártában mindjárt kettő is volt egyszerre. Az egyikük megvívta a csatákat, míg a másik otthon maradt, és felügyelte a városállam ügyeit. Egyenjogúak voltak, ám aki a hadakat irányította, azért kimondatlanul is egy kicsit súlyosabb egyén volt. De a spártaiak kicsire nem adnak: a két király egyenlő. És az egyenlők között is egy kicsit egyenlőbb, hiszen a királyok szigorúan a legjobb és legelőkelőbb családokból származtak.

2. Sírkövek: ma már teljesen megszokott dolog, hogy egy halottnak van valamilyen síremléke, történetesen sírköve. Ám Spártában ez nem ennyire egyértelmű, hiszen csak kevesen kaptak sírkövet. Először is azok, akik valamilyen kiemelkedő harci cselekedetet hajtottak végre (azért egy városnyi hős között ez nem lehetett egyszerű), hősi halált haltak Spárta védelmében; másodszor azok a nők, akik belehaltak a gyerekszülésbe. Gyereket szülni az ókorban az egyik legveszélyesebb dolog volt, sokkal nagyobb merészség, mint háborúba menni. És a spártai nők legfőbb feladata az igazi harcosok világra hozatala, tehát ők is hősi halált haltak. A többiek meg mentek a levesbe.

Spárta harcosok érdekességek

3. Cipők: általában elmondhatjuk, hogy a spártaiak nem hordtak cipőt. Sem otthon, sem háborúban. Ha óvni kellett a lábukat bármitől, az csakis a fagyos tél lehetett. Semmi más nem indokolhatta a lábbeli viseletét.

4. Soha ne add meg magadat! Inkább halj meg büszkén, mint élj vesztesként. Erre nagyon kényesek voltak, feladni, fogságba esni, menekülni, könyörögni az életedért a legnagyobb szégyennek számított. Inkább legyél halott, semmint nyúlszívű túlélő. Persze ezt ma már nehéz megérteni, de gondoljunk csak bele, még nagyapáink korosztályában is vannak/voltak nagy álmodozók, akik nem féltek úgy élni, ahogyan azt megálmodták!

Spárta harcosok érdekességek
A legenda szerint Leonidas király ezt válaszolta a perzsa nagykirálynak -a világ urának - ki felhívta szíves figyelmét a fegyverei átadására: VEDD EL!

5. 20 000: ennyi perzsa harcos lelte halálát Thermopülainál. A perzsa áldozatok száma pont ötször annyi, mint a görögöké.

6. Tizenkét évesen érték el a fiúk azt a kort, amikor leborotválták a hajukat (amire amúgy nagyon büszkék voltak) és meztelenre vetkőztetve arra kényszerítették őket, hogy lopjanak maguknak ennivalót. Hogy erősek legyenek és mindent kibírjanak.

7. 10 000: Lükurgosz legendás seregének létszáma. Lükurgosz az utolérhetetlen spártai hadsereg struktúrájának és működésének megálmodója, aki a spártai hadviselést mind a mai napig felejthetetlenné és megfejthetetlenné tette.

8. Rabszolgák. A spártaiak maguk harcosok és nemesek, de a piszkos munkát abban a világban is el kellett végeznie valakinek. A rabszolgáknak. Ők voltak Messzénia és Lakónia lakói, akik a helóták néven váltak halhatatlanná.

9. Osztozkodás. A spártai katonának kötelessége magának a fegyverzetét előteremteni és használatra készen tartani. Ez nem kis pénzt jelent, ám a spártai fegyverek legendásak, akárcsak a forgatóik, így nem volt ritka, hogy a fegyverek apáról fiúra szálltak. A több generációt is kiszolgáló harci eszközök nem véletlenül kapnak nevet és helyet a történelemben.

10. A legenda szerint Leonidas király a 300 legjobb harcosával nézett farkasszemet a perzsák 10 000 fős seregével, és addig harcoltak, amíg az utolsó spártai is életben volt. Lehet, hogy spártai harcos tényleg 300 volt Thermopülainál, de sokan a környező városállamokból is részt vettek az ütközetben.

Spárta harcosok érdekességek
A thermopülai csata emlékműve

+1 A spártai nők rengeteget sportoltak. Úgy tartották, hogy a jó kondícióban lévő, erős nők képesek erős harcosokat szülni. A nők ugyanúgy részt vettek az atlétikai versenyeken, és innen is ered(het) a spártai nők legendás harciassága: nem úgy tekintettek rájuk, mint gyenge kis virágszálakra.

Spárta harcosok érdekességek

Bónusz: a vörös volt a kedvenc színük.

0 Tovább

a laintanulás szépségei # 5

latin nyelvtanulás dominapannonia

0 Tovább

Fogas kérdések - antik válaszok

a

   A fogászati beavatkozások bár nagyon újkeletű dolognak tűnnek, nem azok. Már az ókori görögök és egyiptomiak is írtak a fogpótlásról és a fogak egészségének megőrzéséről. Ám egy érdekes fogászati lelet az etruszkoktól származik. A leleményes fogpótlás:

hétköznapok szépségápolás

   Bár az etruszk fogászattal kapcsolatos ismereteink finoman szólva hiányosak, azért annyit tudunk, hogy a hiányzó fogakat előszeretettel pótolták arannyal. A laza fogakat, vagy az olyanokat,amik tényleg csak a "kirakatba" voltak jók (tehát rágni nem lehetett velük, csak legalább a hiány nem látszott) arany szalagokkal rögzítették. A fogak rendbetételét meglepő módon nem az orvosok vagy a fogorvosok végezték, hanem az aranyművesek. Talán ezért is nincs korabeli szó a fogorvosra.

   Az etruszkok hihetetlenül finom és intelligens nép voltak. Ezt eddig is tudtuk, de újra és újra rácsodálkozunk. Szerették a szépet és a luxust, és ha valamijük nem volt meg, nem voltak restek elutazni a tudásért, hogy megtanulják. A fogászati kérdéseikre Egyiptomban és Föníciában kaptak választ.

   A halottaikat szentnek és érinthetetlennek tekintették, ezért a halottaik fogait nem használták fogpótlásra. Viszont az ökrök és a borjúk fogait előszeretettel használták műfogként. A legkorábbi leletek i.e.700 körülre tehetőek. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy előtte nem készítettek fogpótlást, csak annyit, hogy a legrégebbi lelet ennyi idős.

   Néhány etruszk fogpótlás fennmaradt a mai napig. Ezeket elnézve el tudom képzelni, hogy mennyire fájdalmas lehetett, és mindehhez a mai fogászati beavatkozás - smafu. Az apró aranyszalagok körbefogták a fogat, amit vagy kis szögekkel rögzítettek, vagy ráforrasztották az ép fogakra. Ha a fogászati eszköz foghiányt hivatott pótolni, ezek a pántocskák tartották meg a műfogat.

hétköznapok szépségápolás

 Hasonló megoldással találkozunk a rómaiaknál is (nahát, hogy ezt is az etruszkoktól tanulták!). Egy cementbe ágyazott, a saját fogra ráforrasztott arany műfogat szinte lehetetlenség volt eltávolítani, még az aranyra éhes rablóknak se ment könnyen. Az i.e.450-es évekre tehető Tizenkét Táblás Törvény ki is mondja, hogy tilos a halottal aranyat a sírba helyezni - kivéve a műfogsorát, fogpótlását. Ez a törvény, rendelkezés arra utal, hogy bizonyosan sok római veszítette el a saját fogát és volt kénytelen műfogakat bevetni a tökéletes mosolyért. Bár van egy olyan elmélet is, hogy azért készült ilyen sok műfog, mert az aranyfog egy státusszimbólum volt. Tény, hogy tényleg csak a leggazdagabbak engedhették meg maguknak, ám kevéssé tartom valószínűnek, hogy valaki önként felvállalja a fájdalmas fogászati procedúrát, kárt tesz a saját, ép fogaiban csakis azért, hogy megmutassa, ő ezt is megteheti. Persze ma is vannak olyan magamutogatók, akik az ép és egészséges fogaikat megfúratják azért, hogy egy követ beleragasszanak. Szóval az ember és a szellem  mit sem változik, hiába gázolnak át rajtunk az évezredek. 

   Bárhogyan is, a halottak legalább megtarthatták a műfogsorukat, hogy a túlvilágon is kellemes mosollyal fogadhassák az öröklét kihívásait. Már ha nem rabolták ki őket...

    Hmmmm...egy elgondolkodtató nap margórája, amikor azzal vígasztalom magam a fogorvosi székben agonizálva, hogy régen sokkal rosszabb volt. Köszönet érte Múzsámnak, aki erejét megfeszítve küzd a lehetetlenért.

0 Tovább

Színes körmök - harci dísz!

  Metroszexualitás ide vagy oda, manapság azért furának találjuk, ha egy férfi festi a körmét. Az ápolt kéz még rendben van, de a színes körmökön azért fennakadunk. A nőknél ez teljesen elfogadott dolog, de a férfiak esetében nem az. De nem volt ez mindig így.

   Valaha a színes körmök viselése a férfiak kiváltsága volt. A körömfestés szokása és technikája egyesek szerint Indiából, mások szerint Kínából származik, valamikor a bronzkor során hódította meg a világot. A manikűrözést, a körmök ápolását pedig minden bizonnyal a babiloniaknak köszönhetjük.


   Az első manikűrözésre specializálódott szett egy Ur városi királysírból származik, i.e.3200 körülről. Ez egy arany körömápoló készlet festékkel. Úgy tűnik, minden társadalmi réteg élt a körömfestéssel (tehát nem státushoz kötött a festés ténye), ám a színek világa a társadalomban betöltött szerepről tanúskodott, az ékszerekhez és az arcfestéshez hasonlóan a megjelenés része volt, és viselőjének anyagi és társadalmi helyzetéről mesélt azelőtt, hogy az illető kinyitotta volna a száját.

   Mezopotámiában henna helyett szenet használtak körömfestésre. A fekete körmök magasabb társadalmi státust jelöltek, míg a zöld körmök az alacsonyabb rang színei voltak. Időszámításunk előtt 3000 körül Kínában méhviaszból, zselatinból tojásfehérjéből és gumiarábikumból készítettek körömfestéket.

  Amit ma már abszolút csajos dolognak tartunk, a körömfestés, az valaha a bátor harcosok harci felkészülésének fontos része volt. A babiloni harcosok nem vad csatakiáltásokkal tüzelték magukat és nem mellveréssel készültek az ütközetekre, hanem gondosan elkészítették a hajukat, szakállukat - és kifestették a körmüket. A körmük és a szájuk azonos színt kapott (minden bizonnyal az esztétikai ízlés mellett rituális célja is volt a színharmóniának). Úgy tartották, ahogyan az egyiptomiak: a sötét színek távol tartják a démonokat és az ártó szellemeket.

   Nefertiti kéz- és lábkörmeit égő vörösre festette. Az egyiptomiak szerint az uralkodó a színes körmeivel istenszerű, isteni lény, így nemigen illett felülmúlni a ragyogást. Kleopátra körömlakkja hennából készült és mély, rozsdás, bronzos árnyalatokat használt - természetesen arannyal kombinálva. A nők körömfestése teljesen más társadalmi megítélés alá esett. Csak a legbátrabbak és legmerészebbek vállalkoztak rá!

0 Tovább

Hippónáx - Gazdag turista

Utazz, puffadt dög, le egész Szmürnáig,

menj Álüártész sírjához és ásíts,

folytasd Megásztrüsz oszlopánál, nézd meg

Gügész emlékét, mindent, mit nem értesz,

állj fel melléje nagy büszkén, mert láttad

ezt is célozd meg hegyes hasaddal

a lemenő napot, te disznó állat.

Faludy György fordítása

0 Tovább

Genderkérdés szfinx-ügyben

   Állandó vita tárgya, hogy a Szfinx vajon férfi-e, vagy nő. Korok és vérmérsékletek szerint biztosan állítják hol egyik, hol másik nézőpontot. Tudományos értekezések egész tömege foglalkozik a kérdéssel. Tudósok éveket szentelnek ennek a kérdésnek az életükből. Szóval ne bagatelizáljuk el a kérdést.

   Nem hiszem, hogy az isteni magaslatokban, a spiritualitás ezen fokán lényeges kérdés lenne a nemiség, de ám legyen. Az angyaloknak sincs nemük, bár szeretik őket - főleg a kortárs képzőművészetben - nemi identitással ábrázolni. A középkori és kora újkori ábrázolások olyan "egyszerűen" megoldották ezt a kérdést tunikákkal, redőkkel és fürtökkel, bájos puttókkal és babákkal. De ez mostanság valahogy nem megy, egy angyalt is meztelenül akarunk látni, és hát igen, adódik a kérdés, hogy mi is ő... Egészen az idealizált, kornak megfelelő ízlést követő férfi/női-testű angyalok, akik semmi mást nem hivatottak közvetíteni, mint a kendőzetlen szexualitást. De eddig ne süllyedjünk. 

  A nemi kérdésben fontos és lényeges pont még az állat-istenek neme. Mert valahogy azért nekik is van nemük. Illetve ha nem is nekik maguknak van nemük, de az erő, a hatalom, az attribútum, amit képviselnek, mégiscsak az egyik vagy a másik nemhez köthető. Bizonyos isteni állatok nem lehetnek istennők kegyeltjei vagy felvett alakjai, és fordítva.

   Tehát a nemi hovatartozás azért mégis jelen van a spiritualitásban, és mégsem. Nem ez a fontos. Fontos, de mégsem úgy, mint a halandó hétköznapokban. Mint a szépség megítélése. Nem tudjuk, mi az örök szépség, nem tudjuk, mi a tőlünk független, univerzális Szépség. Szépség nem létezik, csak kontextusokban, csakis bennünk. A Szépség egy reláció terméke, minden korban, minden embernek mást jelent. Ám ha azt mondjuk, hogy egy isten szépséges, azt valahogy azért értjük. Mindenki másképp, de érti, értelmezi.

   Nagy divat manapság az ókori szobrokat, műalkotásokat mai szemmel mérni - szintén a Szépség valami nyakatekert kontextusában. Láttam valahol, valamikor egy fotósorozatot arról, hogyan festenének a híres szobrok mai modellekkel. Jó soványak meg szempillával gazdagon megrakott hölgyek helyettesítették a kecses és gömbölyű nőket - és valami rettenetes volt. Mert másnak szép, ami nekem nem szép? Nem. Mert a művészet pont attól művészet, hogy olyat mutat, ami nincs, ami mégis van, mert bennünk él, de megfoghatatlan, rögzíthetetlen, leírhatatlan. Valami a racionálison túl, a józan ész és értelem korlátain túli világ (talán a valóság) egy kis morzsája. Őrület és rettenet, gyönyör és extázis. Csak egy picike ízelítő belőle, mégis, mámoros önmagában. A Művész (nem az önjelölt kisiparosok) átlépte ezt a határt, a valóság és az őrület vékony mezsgyéjét, és képest ezt megmutatni nekünk. És mi, akik csodáljuk, attól a láthatatlan szilánktól is elszédülünk, amit odaátról hozott. Mert a nem-divatos-duci-hölgyek karjainak mozdulata a végtelen függönyét lebbenti meg. És nem számít, hogy nagy a feneke. Ezeknek a dolgoknak nincs értelme. Megmutatja az értelmen túli valóságot. Egy más világot. Teljesen mindegy, hogy milyen feszes fenékkel és mekkora lokninkkal.

   Vajon a Szép angyalok mennyire vehetők komolyan? Vajon a Szépség mennyire súlyos dolog? Félhetünk-e attól, ami szép? Lehet-e félelmetes egy fürtös angyal? Ha nem félünk, ha nem tiszteljük, egyáltalán komolyan vesszük-e? Kell-e félni a Szépségtől? Szép-e a Szfinx? Ha szép, uralkodhat-e? Ezer kérdés, amire nem tudom a választ. A Szépség valami nem evilági dolog. Valamiféle ópiuma a léleknek, hogy ne kelljen állandóan Nietzsche sötét kútjába néznie. Egy hűvös kéz, amely elsimítja a ráncokat az órült elme homlokáról. Megnyugvás, megpihenés, szabadság. Szabadság? Igen, mert annak is ára van, csak szeretjük elfelejteni. Valami isteni és valami ördögi, ami minden bizonnyal letérít az útról.

   Nem állhatom meg, hogy magam is véleményt alkossak a Szfinx-kérdésben. Egy férfi (ha a Szfinx férfi) ugyanolyan értékű szépséggel bír, mint egy nő? Ugyanazt jelenti egy szép férfi, mint egy szép nő? Van különbség aközött, hogy a Szfinx férfi vagy nő? Nyilván van, hiszen erről szólnak a viták. Minden tudományosságot nélkülözve állítom, hogy a kacagó delfinek egyöntetű véleménye alapján a Szfinx EGY MACSKA. Sőt, A macska. Az egyiptomiak amúgy is nagyon belegabalyodtak ezekbe az imádnivaló zsarnokokba, pont a Szfinx ne egy macska lenne?!? És a macska szépsége nem egyenértékű egy ember szépségével? A szépsége isteni eredetű-e (az egyiptomiak szerint igen), és ha elfogadjuk, hogy korokon és szubjektivitáson felül álló örök Szépséggel rendelkezik A Macska, akkor miért ne lehetne ő maga a Szfinx?

   Na jó, agymenés befejezve...

0 Tovább

a latintanulás szépségei #4

latin nyelvtanulás dominapannonia

0 Tovább

Ha eddig kutyába se vetted a latint...

   Latinul tanulni a közhiedelemmel ellentétben nagyon is vagány dolog, hiszen a hatalmas és halhatatlan ókori szerzők mellett ez a démonok (egyik) nyelve. A legizgalmasabb receptek tuti latinul vannak, és ha van egy marék múmiaporod, garantáltan latin nyelvű leírást fogsz találni, hogy mit főzz belőle. A sült flamingónyelv elkészítése Apiciustól származik, aki szintén ékes latinsággal hagyta ránk titkait. Szóval latinul tanulni nem csak hasznos, hanem izgalmas is!

    Ám mint minden nyelv tanulásának, a latinnak is megvannak a maga apró, ám annál bájosabb nehézségei. A ragozási táblázatokon való átrágás és a memoriterek mantrázása mellett nehézséget okoz, hogy bár szerethető nyelv, mégis kevesen választják, emiatt nehéz partnert találni a csevegéshez. De aggodalomra semmi ok. Hiszen ha embert nem is, de egy jószágot mindenképp találhatunk. Aki feltételek nélkül szeret. Aki meghallgat. Aki csügg minden szavunkon. Igen, az ember legjobb barátja, a kutya! Ki lehetne méltóbb partner a nyelvgyakorláshoz, mint egy négylábú barát? Természetesen a macska. Az én kicsikém szerintem kivülről tudja Ovidiust. Persze finom hölgyről lévén szó, Martialist nem olvasok neki. De egy vagány kutyának még azt is lehet. És tizedszerre is meg fog hallgatni. Nem rohan el sikítozva.

   Ha már kiműveltük az állatot, édemes a vele folytatott kommunikációra is használni a latint. Miért ne? Hiszen érti. Ilyet pedig garatntáltan nem tanítanak egyetlen kutya-iskolában sem!

   Következzenek a teljesség igénye nélkül csemegézett latin vezényszavak ebeknek, ebszerető embereknek! Természetesen lévén vezényszavak, a felszólító mód képzésének szabályait követve fogalmazzuk meg mondanivalónkat (először az ige, aztán a parancs - egyes szám második személyben - és végül a magyar megfelelő).

sedeo 2.    SEDE!    Ül!

iaceo 2.     IACE!      Fekszik!

volvo 3.     VOLVE!  Forogj (hemperegj)!

sto 1.         STA!        Állj meg!

venio 4.     VENI!      Lábhoz (gyere ide)!

maneo 2.  MANE!    Marad!

latro 1.      LATRA!   Ugass!

taceo 2.     TACE!   Hallgass!

refero 1.   REFER!   Hozd vissza!

relinquo 3.   RELINQUE!   Hagyd (engedd el)!

rodo 3.      RODE!    Rágjad!

surgo 3.    SURGE!   Fel (kelj fel)!

eo, ivi         I!              Menj (rendhagyó ige)!

exeo         EXI!           Menj ki! (rendhagyó ige)

edo, edi   EDE!         Egyél! (rendhagyó ige)

fero, tuli   FER!          Vidd! (rendhagyó ige)

nolo, nolui   NOLI!   Ne csináld!  (tiltó ige)

verto 3.      VERTE!    Fordulj!

comprehendo 3.  COMPREHENDE!  Fogd meg!

dimitto 3.   DIMITTE!  Engedd el!

quaero 3.   QUAERE!  Keresd!

tollo 3.        TOLLE!     Vedd (fel)!

invado 3.     INVADE!   Támadj!

PERGE!                          Tovább!

RETRO!                          Vissza, hátra!

SATIS!                            Elég!

SALVE!                          Szia (pacsi)!

IN GYRUM! IN ORBEM!  Körbe!

IN GERMIO SEDE!       Ölbe!

CURRE AD ME!            Hozzám!

EU/ EUGE!                    Jól van! Derék! (ez egy görögös indulatszó)

OPTIME!                       Jól van!

BONE/ BONA CANIS!  Jó kutya (bona, ha leányzó)!

Búcsúzóul pedig egy kutyás latin gondolat:

QUI ME AMAT, AMET ET CANEM MEUM.

vagyis: Aki szeret engem, a kutyámat is szereti.

0 Tovább

Ha nehezen indul a nap...

   Vannak nehéz reggelek. Amikor húz az ágy és egyáltalán nincs kedved felkelni. Tudod, hogy semmi sem fog sikerülni. Mit lehet ilyenkor tenni? Egy tejszínhabos kávé meg néhány szelet csoki nekem mindig beválik. De mit tehet az ember, ha az ókorban él, és még nélkülöznie kell a kávé áldásos hatásait? Semmi pánik, az ókorban is volt megoldás a ballábas napokra! Mégpedig egy hangulatos kis papucs, ami mosolyt csal a legmorózusabb arcra is: eredeti oroszlános papucs!!!! Részemről imádom. Brutálisan vagány.

0 Tovább

A jólét szaga

   Nem büdös dolog a luxus? Dehogynem büdös. Az élet nagy tanulsága, hogy mindennek ára van. Így vagy úgy, de végül mindenért megfizetünk. Bármennyire hihetetlen, a fényűzésnek is. Bátran kijelenthetjük, hogy az ókori Róma legnépszerűbb színe a bíbor volt. Nem azért, mert mindenki ezt viselte, hanem pontosan azért, mert csak keveseknek adatott meg a kiváltság, hogy viselhessék. A bíbornak pedig ára volt, nagyon nagy ára: egyfelől hihetetlenül drága, másfelől otrombán büdös volt.

   A bíbor, mint szín messze túllépte a lehetőségeket, amelyek egy ilyen egyszerű kis fogalom, mint 'szín' számára adottak: egy egész világot teremtett maga körül, korszakot és világképet fogalmazott meg. A bíbor lett az előkelők, a gazdagok színe, a jólét és a luxus jelképe, egészen addig, amíg a császárság ki nem sajátította magának. Idővel a bíbor a császárság szimbólumává vált.

   Ám a bíbor nem egyszerűen bíbor: Plinius is számos árnyalatát írja le. Van az osztriga-bíbor, a feketeáfonya-bíbor, és a bíborcsiga bíborja is tengerenként eltér. Szóval nem mindegy, hol lakik az a csiga, bíborja a lakhelye függvénye. Diocletianus egészen odáig megy, hogy a bíbor árnyalatait tudományos módon rendszerezi és leírja őket. Csak a félreértések elkerülése végett...

   A bíbor drágaságát az eljárás körülményessége okozza. A bíborcsigából kell 'kivonni a' nedvét, ami igen profán módon a csiga lemészárolásával jár. Ebből pedig elég sok kell egy kelme megfestéséhez. Úgy 10 000 tetem egy gramm festék előállításhoz. Kirángatják a szerencsétlent a házából, és a nedv kifolyik. Nyilván a jószág többé nem lesz képes visszamászni a házába, oszladozó kis testével rontja a továbbiakban a levegőt. És a halott dolgok általában nem jó illatúak. Büdösek.

  A legszebb bíbornak a türoszi bíbort tartották. A türoszi csiga nedveivel festett kelme érte el a rómaiak által legszebbnek zsűrizett árnyalatot. Nerónak annyira tetszett ez az árnyalat, hogy betiltotta a kereskedelmét, és csúnyán elbánt azokkal, akik ilyet mertek magukra ölteni. Természetesen azért nem minden császár volt ennyire bíbor-bolond. Ammianus Marcellinusnál olvashatunk egy igazán bíborba illő történetet Iulianus császárról. Amikor egy férfiról kiderült, hogy a császár számára fenntartott bíbor árnyalatot merészelte viselni, a császár nem hogy nem végeztette ki, hanem küldött neki egy színben hozzá passzoló papucsot. Nyilván ettől csak vérszemet kapnak az ilyen hazárdőrök, de állítólag ez így történt. Persze a császár maga ezzel a gesztussal azt akarta kifejezni, hogy az ő kora már nem az a sötét kor, ahol az embereknek attól kell félniük, hogy nem a megfelelő színű ruhát hordják, hanem ő egy felvilágosult, modern gondolkodású uralkodó (Ammianus Marcellinus, Róma történelme 22.9.11).

   A türoszi bíbor egészen sötét árnyalatú bíbor volt. A legtöbb író megemlékezik a bíborról, annak fenségességéről és császári kapcsolatairól. Tényleg, a legtöbb írónak van a tarsolyában (togájában) egy jó császáros-bíboros sztori. És szinte mindenki megemlékezik a bíbor szagáról is. Biztosan nagyon impozáns látványt nyújthatott a világuralkodó imperátor, a halhatatlan istenek kegyeltje, a férfiak legjobbja, a lobogó palástjában, ami fenségesen keretezte pazar testét, ám a kortársak szerint a szagáról előbb észre lehetett venni, mint a káprázatos megjelenéséről. 

   Egy szó mint száz, a császár bíborban úgy festett, mint egy isten, de úgy bűzlött, mint egy disznó. Nem biztos, hogy ez a legjobb kombó a világ első emberének...

császárok

0 Tovább

a latintanulás szépségei# 3

0 Tovább

Kacagó Delfinek

blogavatar

Minden, ami ókor.

Utolsó kommentek