Színes körmök - harci dísz!

  Metroszexualitás ide vagy oda, manapság azért furának találjuk, ha egy férfi festi a körmét. Az ápolt kéz még rendben van, de a színes körmökön azért fennakadunk. A nőknél ez teljesen elfogadott dolog, de a férfiak esetében nem az. De nem volt ez mindig így.

   Valaha a színes körmök viselése a férfiak kiváltsága volt. A körömfestés szokása és technikája egyesek szerint Indiából, mások szerint Kínából származik, valamikor a bronzkor során hódította meg a világot. A manikűrözést, a körmök ápolását pedig minden bizonnyal a babiloniaknak köszönhetjük.


   Az első manikűrözésre specializálódott szett egy Ur városi királysírból származik, i.e.3200 körülről. Ez egy arany körömápoló készlet festékkel. Úgy tűnik, minden társadalmi réteg élt a körömfestéssel (tehát nem státushoz kötött a festés ténye), ám a színek világa a társadalomban betöltött szerepről tanúskodott, az ékszerekhez és az arcfestéshez hasonlóan a megjelenés része volt, és viselőjének anyagi és társadalmi helyzetéről mesélt azelőtt, hogy az illető kinyitotta volna a száját.

   Mezopotámiában henna helyett szenet használtak körömfestésre. A fekete körmök magasabb társadalmi státust jelöltek, míg a zöld körmök az alacsonyabb rang színei voltak. Időszámításunk előtt 3000 körül Kínában méhviaszból, zselatinból tojásfehérjéből és gumiarábikumból készítettek körömfestéket.

  Amit ma már abszolút csajos dolognak tartunk, a körömfestés, az valaha a bátor harcosok harci felkészülésének fontos része volt. A babiloni harcosok nem vad csatakiáltásokkal tüzelték magukat és nem mellveréssel készültek az ütközetekre, hanem gondosan elkészítették a hajukat, szakállukat - és kifestették a körmüket. A körmük és a szájuk azonos színt kapott (minden bizonnyal az esztétikai ízlés mellett rituális célja is volt a színharmóniának). Úgy tartották, ahogyan az egyiptomiak: a sötét színek távol tartják a démonokat és az ártó szellemeket.

   Nefertiti kéz- és lábkörmeit égő vörösre festette. Az egyiptomiak szerint az uralkodó a színes körmeivel istenszerű, isteni lény, így nemigen illett felülmúlni a ragyogást. Kleopátra körömlakkja hennából készült és mély, rozsdás, bronzos árnyalatokat használt - természetesen arannyal kombinálva. A nők körömfestése teljesen más társadalmi megítélés alá esett. Csak a legbátrabbak és legmerészebbek vállalkoztak rá!

0 Tovább

Hogyan mostak fogat az ókorban?

 A napi kétszeri fogmosás egészen bevett gyakorlatnak számít korunkban. El sem tudjuk képzelni ezt a szokványos napi rutint fogkefe és fogkrém nélkül. De mióta is van nekünk fogkefénk?

   Azzal tisztában vagyunk, hogy a szájápolás és a fogak tisztán tartása évezredek óta fontos dolog. Amit a mai fogkefe ősének tekinthetünk, az az eszköz valamikor 3500 évvel időszámításunk kezdete előtt bukkant fel, az egyiptomiak és babiloniak használták. Ezek a rágógyökerek voltak, a Salvadora persica fa (perzsa fogkefefa, mustárfa) gyökereit, hajtásait, ágait hagyományosan a fogak tisztítására használták. Feldarabolták és addig rágcsálták, amíg a vége teljesen ki nem rojtosodott. Ekkor már teljesen úgy lehet használni, mint a mai fogkefét. Rágás közben a fa kellemes nedvet enged ki magából, fanyar ízű, összehúzó hatású tannint. A tannin szerves cserzőanyag, antiszeptikus hatása van. Az iszlám tanítás szerint az ima teljesítése előtt kell használni, siwak vagy miswak néven említik. Egyébként Magyarországon is lehet kapni, én egy biobolt kínálatában akadtam rá.

   Másik hatékony fogtisztítási módszer a bambuszpálcára kötözött vaddisznószőr. Az egyiptomiak fogpiszkálót is használtak a megfelelő szájhigiéne érdekében.

 Azért, hogy eltávolítsák a lepedéket, gyakran sót és/vagy krétát dörzsöltek a fogaikra. Az első fogkrémet is az egyiptomiaknak köszönhetjük: habkőből és borecetből készült keverékkel tisztították fogaikat. Természetesen a történelem során számos olyan fogkrém-recept is született, amiről jobb, ha nem emlékezünk meg...

   Volt, amikor csiszoló porként porrá zúzott ökörpatát vagy tojáshéjat kevertek a fogkrémbe (mind a mai napig ez a fogkrém 'működésének' az elve: a csiszoló hatású adalékanyag). A görögök és a rómaiak is nagy hangsúlyt fektettek a szájápolásra. Ovidius is felhívja a figyelmet, hogy a légyottok előtt a szádat feltétlenül takarítsd ki. A csiszoláshoz előszeretettel használtak őrölt osztriga-héjat, csontokat és porrá zúzott egérkoponyát. Szájvíz gyanánt a vizeletre esküdtek. A vizelet erős ammóniatartalma a legjobb fogfehérítő-szer, ráadásul a fogszuvasodást is meggátolja. Természetesen senki sem a saját vizeletét használta erre a lélekemelő feladatra. A tehetős római a Portugáliából hozott vizeletre esküdött, mert azt tartották a legerősebbnek. Figyelembe véve, hogy mennyit utazott a gargarizálni való pisi Portugáliából Rómába, biztosan tényleg nagyon erős lehetett!

   Azért az ókorban is akadtak kevésbé gyomorforgató és határozottan olcsóbb fogtisztítási lehetőségek, mint például a zsályalevél rágcsálása. Bár tapintásra puhának tűnik, a nyelvet megdörzsölve a levél olyan, mint a smirglipapír. Elveszi a kellemetlen szájszagot, és ez már önmagában is jó dolog. Ugyanezen levéllel a fogakat is át lehet dörzsölni és a szennyeződés eltűnik.

   Természetesen ha elég gazdag vagy, nem kell magadnak pepecselned fogaid tisztán tartásával. Semmi szükség hogy megküzdj a rossz fogakkal és a szájszaggal. Az ókori római tehetősek külön rabszolgát alkalmaztak erre a feladatra, hogy tisztán tartsa a fogaikat. 

   Egyébként a vizeletet rengeteg területen használták, így tényleg lehetett egy jellegzetes 'buké'. Mindenhol.

0 Tovább
12
»

Kacagó Delfinek

blogavatar

Minden, ami ókor.

Legfrissebb bejegyzések

Utolsó kommentek