Frizura - mizéria

   Minden reggel az összetúrt frizura fogad a tükörben. Elfeküdtem, sehogyse áll, és egyáltalán. Természetesen ezek a reggelek különösen igazak akkor, amikor sietnem kellene, vagy épp meg kellene jelenni, és mindenkit lehengerelni. Ilyenkor természetesen csak bánatos tincsek tekintenek vissza a tükörből, sehol sincs a mindent elsöprő domina, a szexisen kócos hajzuhatag. Csak a kendőzetlen valóság. Megnyugtat a tudat, hogy nem vagyok egyedül a problémával...

   Az egyiptomiak igen egyszerűen oldották meg a kérdést: parókával. A legtöbb egyiptomi - férfi és nő egyaránt - kopaszra vagy tüsire borotválta a fejét, és a legkülönbözőbb parókákkal oldották meg a napi frizura-kérdést. A kopasz hajviselet amúgy sem lehetett rossz dolog az egyiptomi melegben. 

   A levágott hajak viszont hegyekben álltak. Szemben a hajfetisiszta-rómaiakkal, az egyiptomiak nem csináltak vallási kérdést a levágott hajukból. Nem ajánlották fel az isteneknek és nem tették oltárra. Mégis mit kezdtek a sok hajjal? (Elégetve igencsak büdös tud lenni.) Felhasználták parókának! Mert a paróka, a műfrizura legjobb alapanyaga a valódi, emberi haj. Természetesen az a szép, ha a haj hajkorona, tehát sokkal több van, pofátlanul több van, mint az természetesen elképzelhető. Főleg mi nők, vagyunk így ezzel néhány dologban. A természetellenesen sokat tartjuk szépnek. A szempillákat lehessen a homlokra felfésülni, a karmok hosszabbak legyenek, mint az ujjaink, és a melleink nagyobbak, mint a fejünk. Akkor tuti a dolog. 

   Az egyiptomiak is hasonlóan vélekedtek a haj, a frizura szépségét illetően. Legyen sok, sokkal több, mint ami a fejükön kinő. A néhány megmaradt és kiásott paróka-lelet egészen elképesztő. A természetes hajat gyakran növényi rostokkal és gyapjúval toldották meg. Természetesen a tonnányi ékszer, kő és díszítőelem mellett, amolyan paróka-alapként. 

   Az egyiptomiak többségükben sötét hajúak voltak (és most is azok), ám a parókák itt is a lehetetlent követik: a legváltozatosabb színűek és formájúak kerültek elő a sivatag homokjából. És szőke hajak is voltak. 

  A parókakészítés költséges és időigényes munka volt. A megközelítőleg 120 ezer hajszálat egy hálós sapkára dolgozták rá (csomózással, varrással), és ehhez jöttek a növényi rostok. A hajból tincseket képeztek: egy teljes parókán nagyjából 300 tincset találunk (apró fonatkák), persze ez a frizura függvényében változott. A hajszálakat méhviasszal vonták be, és ezzel rögzítették a paróka alapjára, a hálóra. A kész parókát így mint egy sapkát fel lehet csapni. De ez tényleg csak a paróka "alapja", amolyan mindenki parókája. Mert az igazán míves darabok egész vagyonokat értek. A műalkotásokat, drágakövekkel ékesített darabokat otthon tartották, és nem a fejükön hordták, hanem mint valami nagymama vázáját kiállították és mutogatták. Ez is a gazdagságot hivatott reprezentálni, mint az ékszerek, rabszolgák, vagyon. Emberi, nagyon is emberi.

   Gyakorlatilag bármivel feldíszíthették a kész frizurát, ennek tényleg csak a képzelet szabott határt. Ékszerek, szalagok, gyöngyök, virágok, masnik, tollak, bármi, amit az ember nem átall a fejére aggatni. A nőkre különösen jellemző volt a feldíszített paróka, a férfiak inkább rövidebb és egyszerűbb fazonokat viseltek. Érdekes a témában megszemlélni az egyiptomi festményeket, különösen a hajviseletre koncentrálva. 

   Gyakran a nők saját hajukat is hosszabbra hagyták, mint a férfiak. Természetesen az a nő élvezett nagyobb társadalmi megbecsülést, aki díszesebb, nagyobb, hosszabb, pompásabb parókát viselt. Ez nem azt jelentette, hogy ez volt a feltörekvés útja, hogy valaki az alsóbb néprétegből összekapart egy tuti csillogó-villogó parókát, felcsapta, és máris királynőnek érezte magát (és mások is annak tekintették). Nem, az ókorban az adott társadalmi és vagyoni helyzet, lehetőségek megnyilvánulása a felékszerezettség, a feldíszítettség. Nem fordítva. Azok viselhetnek gyűrűket, akik nem dolgoznak a kezükkel, nem végeznek fizikai munkát. 

   A "divat" nem volt egységes, a nők számtalan formájú és díszítettségű parókát viseltek. A lényeg a tömött, dús és csillogó fürtök. Mint ma is. Hiába vágtattak át rajtunk az évezredek, az egészséges, csillogó, dús hajkoronát találjuk szépnek. És paróka ide vagy oda, a kopaszodás és az őszülés azért az egyiptomiak számára is központi kérdés volt. Előszeretettel használtak hennát, ami nem csak az ősz hajszálakat fedi el, hanem maga a növényi anyag az, ami bevonja a hajszálakat, és azzal, hogy rátapad, beépül, vastagítja és dúsítja a saját hajat. A henna tényleg a növényi hajfestés csúcsa mind a mai napig: nem csak fest, hanem regenerál is. A legjobb hajpakolás (akár színezés nélkül is), évezredek óta. Egy régi egyiptomi hajregeneráló pakolás receptje (kérek visszajelzést, aki megfőzi!): egy nőstény agár mancsát és egy szamár patáját kell datolyával összefőzni, majd a pépet éjszakára a hajra tenni. Csodát ígér.

   És végül a paróka egyik (talán legfontosabb) felhasználása: a halottaikra a lehető legszebb parókákat adták, hogy a túlvilágon jó benyomást keltsenek. Mert az is fontos. Ha nem a legfontosabb.

0 Tovább

Vérvörös ajkak

   Állítólag a rúzs a legnépszerűbb mai kozmetikum az üzletek polcain. A statisztika szerint minden nőnek van legalább egy rúzsa. Tehát van, akinek nagyon sok van. A történelem azonban bebizonyította, hogy az ajkak festésének szenvedélye koránt sem újkeletű dolog. A rúzsozás nem csak a mi korunkban, hanem évezredek óta népszerű.

korinthoszi rúzstartó pixis

   A köztudatban az él, hogy a mezopotámiai nők voltak az elsők, akik rúzst ragadtak. Az első rúzsok féldrágakövek, színes bogarak őrleményeiből készültek, amit krémmel elkeverve lehetett felvinni az ajkakra.

   Az egyiptomi nők rúzsának piros színét gombákból nyerték, amihez jód- és brómtartalmú algakivonatot adtak. Ez azonban az egészségre igencsak kártékonyan hatott. Kleopátra rúzsának karmazsinvörös színét válogatott vörös színű bogarak és vörös hangyák összezúzott teteme adta. Bizarr sztori, de a szépségért mindent - akkor is, most is. Egyiptomban a férfiak és a nők egyaránt használtak rúzst és más kozmetikai szereket is, hasonlóan a parókaviseléshez, a sminkelés sem volt nemi szerepekhez kötött.

ókori kozmetikai felszerelés

   A görögöknél rendes asszony fényes nappal nem szaladgált kirúzsozott ajkakkal, ez inkább az örömlányok sajátja volt. Ám a szép színt cinóberrel érték el (a higany ásványa), így a csókjuk halálos volt (na tessék, nem kell oda járni).

   A rúzs csillogását a porrá zúzott gyöngyök mellett mérgező halak nedvei adták. Szintén nem kifejezetten egészségbarát megoldás. Az iszlám kultúra aranykorában, i.sz.1000 körül, az arab sebész-kémikus Abu al-Kaszin al_Zahravi (más néven Abulcasis) teremtette meg a rúzst a mai formájában: kompakt illatos rudacska, kemény, nem kell ecset a felkenéséhez, tartós.

a Medici Vénusz - fehéren

   A Medici Vénusz szobrának alaposabb vizsgálatakor is kiderült, hogy Vénusz ajkai bizony igencsak pirosak voltak. A szobrot 1815-ben festették le egységesen fehérre, eltüntetve ezzel az arany hajkoronát, piros ajkakat, és a fülbevalót sem találták méltónak a kor ízlése szerint. 

   És miért rúzsozták magukat az ókori nők? A férfiak szerint a duzzadt, vastag ajkak a női termékenységet reprezentálják a láthatatlan helyeken - látható módon.

sumer sminkcuccok

 

0 Tovább

Tükör által mágikusan

   Ha le akarjuk ellenőrizni, hogy rendben van-e a kinézetünk, általában belenézünk a tükörbe, egy kirakatba, vagy a telefonunk kijelzőjébe. A kinézet, a megjelenés nagyon fontos számunkra. Ez az első benyomásunk valakiről. A kellemes megjelenés, a jó benyomás keltése a külsőségekkel nem új keletű dolog. Bennünk élő titok, amióta ember az ember. De mit gondolunk azokról az emberekről, akik túl sokat foglalkoznak a külsejükkel, a megjelenésük kontorollálásával? Akik akár tükröt is hordanak maguknál?

   A rómaiak szinte szerelemeseik voltak a tükreiknek. Persze ez nem jelenti azt, hogy a féltett kincsüket másoknak is szívesen mutogatták volna. A tükör a szépségápolási segédeszközök között kiemelt helyet kapott. Latinul SPECULUM, az öltözőasztal királynője. Már a rómaiaknak is voltak olyan kicsi, kerek tükreik, amik a mai sminktükörhöz hasonlóak. Tükrök mindenféle méretben, formában és alakban készültek. Leggyakrabban bronzból vagy felcsiszolt fémből készültek, ritkábban ezüstből, ám a ma is ismeretes üvegből készült tükör nagyon ritka volt. A tükör meglehetősen drága holmi volt, ám mégis sok lelet maradt ránk a római korból. És a kézzel fogható tükrök mellett számtalan ábrázoláson, reliefeken is feltűnnek a tükrök, ahol bevetés közben láthatjuk őket. Összességében kijelenthetjük, hogy a tükör egy nagyon népszerű holminak számított.

szépségápolás érdekesség

   Általában úgy tartották, hogy a tükörhasználat női dolog. Férfiak kezébe valahogy nem illett a tükör. Persze a barber-shopokban meg a borbélynál természetes, ha van tükör, hogy meg tudja mutatni az ügyfélnek az eredményt, de az egy teljesen más dolog, mint otthon órákat ülni és egy saját bejáratú tükröt bámulni. Ovidius szerint egy valamire való férfi még attól is libabőrös lesz, ha csak tartania kell valakinek egy tükröt, hiszen ez egy annyira a női nemhez kapcsolódó dolog. Iuvenalis pedig egyenesen buzis dolognak tarja a férfi – tükör párosítást:

„Tükröt tart az, ilyet tartott régen buja Otho,

„zsákmányát auruncai Actortól”; hadi díszben

ebben nézte magát, ha csatára adott ki parancsot.”

 

Iuvenalis, Szatírák 2.99-101

Muraközy Gyula fordítása

szépségápolás érdekesség

  De mi a helyzet a női tükörfixírozókkal? Mi a normális, milyen hozzáállás felel meg az elvárásoknak? A válasz nem egyszerű. A tükör előtt való ücsörgést a gyönge női jellem megnyilvánulásának tartották, és a tükörben való gyönyörködést önimádatnak. Úgy tűnt, a nőknek van idejük a tükör előtt ülni és csodálni magukat. Ám a tükörnek mágikus erőt is tulajdonítottak. A csúf nőt képes volt széppé változtatni, és mint a többi boszorkányság, a nő a tükör előtt megváltoztathatja a külsejét, átalakulhat, akár ama alantas és aljas célból, hogy elcsábítson egy férfit. Ovidius amellett, hogy a tükröt a női gyengeség megtestesülésének tartja, azt is megjegyzi, hogy a tükör ám lehet jó barátunk, tanítónk is, hiszen aki elfogulatlanul, elvárások nélkül néz a tükörbe, az megláthatja a hibáit, és ha megvan a nagysága, képes lehet kijavítani azokat.

„Hajviselet van elég. Álljon ki-ki tükre elébe,

úgy válassza ki azt, mely neki megfelelő.”

Ovidius, A szerelem művészete III. 136-137

Bede Anna fordítása

Tehát a nőnek jó, ha van tükre, hiszen kontrollálhatja a megjelenését, ám ugyanez a tükör a férfiak számára veszélyes holmi. Természetesen a tükörrel kapcsolatos forrásink mind férfiaktól származnak, így nem elképzelhetetlen, hogy némely férfiak bizony féltek a szép nőktől. Mindenesetre már nem tudjuk őket megkérdezni,hogy mi az igazság, ám az a tény, hogy ennyit foglalkoztak a tükör kérdésével, minimum érdekes...

 

szépségápolás érdekesség

    Vajon honnan jön ez a félelem? Ennek számtalan oka lelhet, ám koncentráljunk a legegyszerűbbre. A fentebb említett Otho császárt Kleopátrához hasonlította Iuvenalis. Otho nőiessége éles ellentétben áll Kleopátra férfiasságával, harciasságával. Kleopátra volt a szépségikon abban a korban, amikor a szépséget kifejezetten női attribútumnak tartották. Otho jelleme hibás, hiszen állandóan magát csodálja a tükörben ahelyett, hogy a hadvezéri feladataira koncentrálna. Kleopátra két igen fontos római férfit is elcsábított, ennélfogva komoly és valós fenyegetést jelentett a Birodalomra. A tükör előtt ülő, kisminkelt Kleopátra a boszorkányos erejével felfoghatatlan veszélyt jelentett a férfiak társadalmára. Ha egy nő ilyen hatalmas erőt tud meríteni abból, hogy a tükörbe pillant, az a férfiakra nézve nem sok jót jelenthet. Ebből a csatából a férfi csakis vesztesként kerülhet ki – minden korban. A rómaiak pedig mint sem utáltak jobban, mint alulmaradni. Egy férfiak uralta társadalomban ez tényleg egy hátborzongatóan veszélyes gondolat lehetett.

   A nők gyakran szembesültek ezzel a megfoghatatlan, irányíthatatlan, kontrollálhatatlan hatalmukkal a férfiak felett, miközben a kis kézi tükreikbe pillantottak. A tükrök nyelét és keretét általában gazdagon díszítették. A motívumok gyakori szereplői a szirének, akik mint olyanok, csábítóak, elbűvölőek, és ugyanazzel a megfoghatatlan női varázsukkal akár képesek is elpusztítani egy férfit. Másik gyakori téma a Herculest elcsábító Omphale jelentete – itt a női csáberő mint szexuális erő jelenik meg, így már sokkal kézzel foghatóbb a férfiak számára is.

szépségápolás érdekesség

   Bármekkora veszélyforrást is jelent a tükör, egyetlen nő sem lehetett meg nélküle. Rengeteg tükröt Venus istennőnek ajánlottak. Az istennőt is gyakran ábrázolták ülve, tükörrel a kezében. A nők pedig követték az istennő példáját, ha pedig nem követték, akkor valami baj volt. Halljuk Propertiust!

„Tükrét se láttad bevetett ágyán, s nem is izzott

hószinü szép kezein ékszere, Lygdanusom?”

Propertius III. 6.11-12

Jánosy István fordítása

   Ha egy nőnél nincs tükör, akkor nem úgy viselkedik, ahogyan egy nőtől elvárják. Talán még férfias is. De semmiképp sem szokványos.

   Mit is mondhatnék végszó gyanánt? Törjünk össze minden tükröt? Semmiképp sem. Használjuk arra a tükröt, amire való: nézzünk bele, nézzük meg, hogyan festünk, és ne aggódjunk azon, amit mások gondolnak rólunk.

szépségápolás érdekesség

1 Tovább

Reggeli szépségápolás

Int e tanács: tunyaság fogatok nehogy elfeketítse,

s reggel mossa ki friss vízhab a szátokat is.

Értitek arcotokat behavazni a kréta porával,

s vér mit nem pirosít, megpirosítja a rúzs.

Ritka szemöldökötök rajzát kerekítse ki szénrúd,

s orcátok, ha csupasz, fedje csipetnyi tapasz.

Nem szégyen, hamu vagy sáfrány sem a szemre, szemernyi,

mely, Cydnus, ragyogó partjaidon viruló.

 

(Ovidius: Ars amat. 3, 197-204 Kárpáty Csilla fordítása)

 

0 Tovább

Szőke rómaiak?!?

 Suetonius szerint Augustus SUBFLVAUM, azaz szőke hajú volt, Caligulának AUREA BARBA, tehát arany színű szakálla volt, Nero is szőke volt, Claudius pedig CANTITIEQUE, azaz ősz hajú volt. Malalas szerint Vespasianus és Galba ősz hajúak voltak. Szerinte Claudius és Vitellius vörös, Domitianus pedig szőke.Traianus császárt a CAESARIES kifejezéssel jellemzik, tehát aranyszőke fürtöket képzeljünk el. Hadrianus barna hajú. Antoninus Pius bármennyire is lendületes és fiatalos, haja mégis ősz. Lucius Verus és Commodus viszont az életrajz-íróik szerint szőkék.

   Ez csak egy gyors körkép a császár-hajszínekről, a teljesség igénye nélkül. Azt viszont ennyiből is megállapíthatjuk, hogy a közhiedelemmel ellentétben a rómaiak nem feltétlenül sötét hajúak. Sőt, a görögök sem azok, még a fürtös akhájok sem. Ennek egy igen egyszerű oka van: rómainak lenni nem születést jelentett, hanem életstílust (és vastag latin nyelvi ismeretet). Az idők során számtalan nép lett rómaivá. A görögök is beolvasztottak magukba szinte bárkit, bár nem ilyen intenzitással. Mert görögnek lenni is életérzés. És nyelvismeret. Ahogyan a bőrszín sem volt különösebben téma - nyilván izgalmas az a valaki, akinek ragyogóan fekete bőre van - de hajszín sem egy külön téma. Vagy mégis? Mit tehet az ókori ember, ha boldogtalan a természet adta hajszínével? Egyáltalán érdekelte ez őket?

   Naná, hogy igen! Noha a hajfestés akkoriban egy brutális beavatkozás volt, de ez senkit sem rettentett vissza attól, hogy a szépség oltárán áldozza fel a saját haját - és nem ritkán a fejbőre épségét is. Tertullianus hosszú sorokat szentel a festéstől szétégett fejbőr emlékének. Ma sem egyszerű dolog, noha a 'szakértők' esküdöznek, hogy hajat festeni teljesen biztonságos.

   A rómaiak számára fontos volt a haj. A frizura, a szín, az arcszőrzet, és mindennemű szőrzet. Azt is mondhatnám, szőrszálhasogatóak voltak. A divatot természetesen a császári család diktálta. Legyen szó hajfésülésről vagy szakállviseletről, az érmeken feltűnő császárportrék kiváló divat-tanácsadóként szolgáltak a nép számára, aki a császár majmolásával végül is a lojalitását fejezte ki. Kicsit nyakatekert módon, de egy mesterien megtekert frizura megbízhatóságot, hűséget jelentett. A kopaszodást a hanyatlás jelének tekintették. Nem véletlen, hogy Caesar is oly műgonddal fésülte a néhány megmaradt tincsét keresztbe-kasul a fején, hogy úgy tűnjön, van még haja. Az őszülést is az elmúlás mementójának vélték, így az első ősz hajszálakat eleinte kitépkedték, aztán a festéshez fordultak. 

   Manapság is azt tartják, hogy szőkét a legnehezebb festeni - és egyben a legkockázatosabb is. Természetesen a rómaiak is, ha tehették, szőkére festettek. Szerették a kihívásokat. Másfelől aki az eredeti hajszínéhez hasonlóra festi a haját, mert például megőszült, nem biztos, hogy észreveszik akár a kortársak is (ezért lehet nem volt téma, csak a látványos szőkeség). Honnan ered ez a megszállott szőkeség?

   Természetesen a görögöktől. A görög istenek egyik legfőbb jellemzője, hogy előszeretettel váltogatják az alakjukat, megjelenésüket. Ám a színek ritkán változnak. Poszeidónt fekete szakállal, Zeuszt kékesfekete szemöldökkel szokás jellemezni. Pindarosz szerint Pallasz Athéné szőke, és Pheidiasz is aranyszőke fürtökkel álmodta meg az istennőt. Héra, Apollo és Aphrodité szintén szőkén vonultak be a köztudatba. Pindarosz tovább megy, szerinte a danaók a homéroszi korban mind szőkék voltak. Bacchylides a spártaiakat nevezi eredendően szőke népnek. Meneláosz és a többi spártai előkelőség is szőke fürtjeiket lobogtatva harcolták végig az Iliászt. A sötét haj már szinte háttérbe szorul az Iliászban. Egy jellegzetes sötét-említés van: Athéné átváltoztatja az amúgy szőkés-vöröses Odüsszeuszt, és a szakálla fekete lesz. Szőkék még: Akhilleusz, Agamemnón és Rhadamathüsz. Szóval egy csomó szőke ember hemzseg az Iliászban, akik amúgy görögök.

szépségápolás érdekességek hétköznapok

   A rómaiak a nagy görög-majmolásukban a görög isteneket is olyan szőkén vették át, ahogyan voltak: Amor, Apollo, Aurora, Bacchus, Ceres, Diana, Jupiter, Mars, Merkúr, Minerva, Vénusz - mindenki szőke. A szőke haj tehát tagadhatatlanul létezett a görög-római világban. De miért is ilyen fontos ez? Mert ha az istenek szőkék, akkor egy szőke hajú császárról jobban elhisszük, hogy az istenek leszármazottja, az istenek kegyeltje, szoros kapcsolatban van a felsőbb hatalmakkal. Hiszen hasonlít is rájuk. Vizuális asszociáció. A szőke = isteni. Tudták ám ezt maguk a császárok is, és előszeretettel éltek is ezzel a külső hasonlósággal az ábrázolásaikon: mind az éremképeken, mind a szobrokon és portrékon az isteni eredetüket, az isteni szőkeségüket és dús fürtjeiket hangsúlyoz(tat)ták. Ezért egy császárnak különösen előnyös, ha szőke, és hasonlít isteni őseire.

   Ám Rómában a szőke haj nem volt ennyire egyértelműen az isteni megjelenéshez kapcsolható. Ugyanis Róma történelmének hajnalán a prostituáltak voltak szőkék. Ez lehetett festett haj, vagy szőke paróka, a lényeg a szín. Ahogyan a rúzs használata is az örömlányok sajátja volt, úgy egy 'rendes' asszony sem festette szőkére a haját. Alapértelmezetten. Mert a divat ám nagy úr, átgázol szokásokon és hagyományokon. Mivel ekkor már a görög nők lelkesen szőkítettek, egy római nő sem akart lemaradni, így hamar kiszorította a szőke-fóbiát a szőke-divat, és nem számított, hogy nem is olyan régen még mennyire megvetették a szőkített tincseket. Felragyogott a napjuk a természetes szőkéknek! Mert aki a görög-mánia előtti időben eredendően szőke volt, inkább sötétre festette a haját - pont a prostik miatt. És lám, fordul a sors kereke!

   Persze a prostis-szőkeséget nem volt ilyen könnyű sutba vágni, hiszen a falánk császárné, a rossz hírű Messalina tett érte, hogy az emlékezet megőrizze a szerelem rabszolganőinek emlékét. Azt pletykálják Messalináról, hogy előszeretettel öltött szőke parókát, és más álca híján egy szál parókában elvegyült a bordélyházak örömlányai közt, hogy csillapíthatatlan szenvedélyét kielégítse. Kedvenc játéka volt önazonosságát felfedni a paróka lerántásával - épp a legkellemetlenebb szituációkban. Azt is mondják, nem egy férfi karrierje futott zátonyra a kamuflázs-kéjnő lábai között. 

   Ez a kis inszinuáció a legkevésbé sem vetette vissza a római nők lelkesedését a szőke tincsek iránt. Egy magára valamit adó előkelő nőnek legalább néhány szőke tincse volt. Gyakran nem az egész hajat festették be, hanem csak néhány tincset, ami a látványos színbeli eltéréssel amolyan díszként szolgált, mint egy hajtű, virág vagy hajháló. Mert teljesen szőkének lenni azért mégsem volt annyira jó dolog. Szőkék voltak a kelták és a germánok: vagyis a barbárok. És egy barbárra azért senki sem akar hasonlítani. De a szőke hajért meg voltak őrülve. Rabszolgák és hadifoglyok ezreit vitték Rómába -a hajukért. Parókának, tincsnek. A germánok egy kicsit vörösesek voltak - RUTILAE COMAE, ahogyan Tacitus mondja. Ovidius és Martialis pedig ezeket a Birodalomba szállított tincseket CAPTIVOS CRINES -nek nevezik, elfogott hajtincseknek. Azt hiszem ekkor robbant ki az első divatőrület. 

   A honatyák elérkezettnek látták az időt, hogy beavatkozzanak a nők (és férfiak) hajszínének ügyébe. Betiltották a szőke paróka viselését. Mondanom sem kell, tették mindezt a legkisebb eredmény nélkül.

   És végül néhány gyakorlati tanács, hogyan is szőkíthetünk római módra! Erős (értsd: büdös) vizelettel kell a hajat bekenni, és ezzel a hajpakolással megáldva a tűző napra kiállni és megvárni, míg megszárad. Az eredmény: vöröses-szőkés haj, olyan germános árnyalat felejthetetlen bukéval. Egy kicsit költségesebb, de egy császár (mint például Lucius Verus) megteheti: aranyport kell a hajba, szakállba szórni. Az eredmény: fényes haj, ami úgy csillog, mint az arany. Szó szerint. Így tettek egyébként a föníciaiak is - már jóval a görögök előtt. Kevésbé lélegzet-elállító eredményt lehet elérni virágporral és sárga virágok őrleményével. Szintén hajba- és szakállba szórattatik. Az eredmény: átható sárga, a fuhhintás mennyiségétől függően. És végül is, ha már minden veszett, és a hajad leégett, egy jó paróka még mindig bevethető.

   Jó volt hát szőkének lenni? A csúcsra vezető út mindig nehéz és rengeteg áldozatot kell hozni érte. Ezért voltak bizony császárok és uralkodók, akik mit sem törődve az isteni kötelékkel, barnán vonultak be a történelembe...

szépségápolás érdekességek hétköznapok

0 Tovább
«
12

Kacagó Delfinek

blogavatar

Minden, ami ókor.

Legfrissebb bejegyzések

Utolsó kommentek