A Flórián téri aluljáró lakói

   A Flórián téri aluljáró érdekes hely. A múlt és a jelen bizarr találkozása. A jelen szennye, bűze, a hétköznapok verejtéke. És közben ott vannak a római kövek másolatai. Méltatlanul elhanyagolva. Persze csak másolatok, de én azért nagyon szeretem őket. Főként a sírköveket. Néhány bazáron, lottózón átverekdve, óvatosan kerülgetve a pisitócsákat eljuthatunk a sírkőig - és a hőn szeretett latin feliratig. A felzavart galambok közben méltatlankodva búgnak, és igyekszem nem levegőt venni, mert még a kipárolgástól is berúgok.

    A sírkőben a pálmafa-törzs és természetesen a medúza-fő volt az első, amire felfigyeltem. Olyan tengerparti hangulat itt a Kárpát-medence közepén. A faragott emberalakot ugyanis két zömök pálmatörzs keretezi. Nem lehet nem észrevenni. A Medúza-fej a timpanonban van (az a kis háromszög, ami azegész kompozíció "tetejét" adja), és ezen a lejtőn is vad tengeri lovak (szép nevükön hippocampusok) tombolnak. És a férfi feje fölött is két oldalt egy-egy delfin (nem legendás állat, "mezei" delfin, akivel mi is találkozhatunk). Szóval minden adott egy pálmafás-tengerpartos hangulathoz. De mi ez az egész itt, Magyarországon?

római Aquincum sírfelirat
A tengeri ló azoknak, akik még nem találkoztak vele

 

  A férfi egy irattekercset és egy hangszert tart a kezében. Azt gondolnánk, hogy zenész. Pedig nem az. Bár a rómaiak szerették a zenét, ám a diomüszoszi féktelen, önfeledt mámornak mégsem adták át magukat (Nemo saltat sobrius - ahogy a latin mondja - vagyis senki sem táncol józanul, ahogyan Cicero is megállapította). Szóval józanul, megfontoltan és mérsékletesen élvezték a zenét, de azért élvezték. Ez a hangszer, ami szinte rá van tekeredve az alakjára: kürt. Nem egy sok tanulást igénylő, bonyolult hangszer, ám például a gladiátorviadalok rendes kísérő hangszere.

római Aquincum sírfelirat
itt a kürt (cornu) egy mozaikon


   A feliratról viszont kiderül minden. A halott, aki az idők mélyéről most is a szemünkbe néz, Aelius Quintus. Katona volt. Na jó, kürtös, de azért mégsem pálmafás-zenész a plebs szórakoztatására. Felelősségteljes katona. Ez a kép a Flórián téri aluljáróban készült. Galambmentesítés után. A kő eredetije az Aquincumi Múzeumban látható. A másolat mellett szólva azt mondanám, hogy könnyebb elolvasni a feliratot. Szépen van megfaragva és a latin feliratok szerelmeseire gondoltak a készítők.

 

római Aquincum sírfelirat

   Gondolom már mindenki izgatottan várja a feliratot, nem is csigázom tovább a kedélyeket:


D(is) M(anibus)/ Ael(ius) Quintus cornice(n)
domo/ Cirpi probatus/ an(norum) XX militavit/ {...}

A felirat további része sajnos nincs meg. A kő kettétört, pont a feliratnál. Sebaj, ebből is sok dolgot megtudhatunk:


A halotti isteneknek. Aelius Quintus kürtös Cirpi-ből. Besorozták 20 éves korában, katonáskodott...

   A 'halotti isteneknek' a szokásos üdvözlési forma. Cirpi a mai Dunabogdány. Jólfésült katonánk tehát dunabogdányi születésű volt, kürtös...és halott. Talán a Duna partjáról hozta magával a pálmafákat :-)

0 Tovább

Nők Aquincumban

  A régi korok számomra legizgalmasabb kérdése az, hogyan éltek az emberek. Nem a híres emberek, akik valahogyan befolyásolták a dolgok útját, hanem az egyszerű, hétköznapi emberek, akik a néma, kitartó munkájukkal, észrevétlenül építették a világot. Mit gondoltak a világról, a korról, amiben éltek, hogyan látták egymást és önmagukat. Szeretek ilyen 'nyomokat' keresni a múltban.

   Épp ezért nagy kedvencem az Aquincumi Múzeumban látható sírkő, ami egy anyát és a lányát ábrázolja. A nők a történelemben szinte láthatatlanok, néhány karakteres kivételtől eltekintve. Ez a sírkő viszont két római nőt mutat be nekünk. Római nők, akik itt éltek, Aquincumban, ám hiába a latin nyelv és a római kultúra, megőrizték az őseik hagyományait. Ezen a két nőn jól megfigyelhető a hagyomány és az új világ találkozása: ott van, és mégsincs. 

   Rómaiak, hiszen a sírfelirat latin nyelvű. A sírkőn ábrázolt jelenet is 'római': az anya átkarolja a lányát, mindketten szembenéznek a nézővel. Egy kicsit mosolyognak is. A lány egy almát tart: az örök élet szimbóluma, kedvelt motívuma a halotti kultusznak. Az örök élet természetesen a halál UTÁNI örök életet jelenti...

   Ám a lelkük mélyéig kelták. Minden, ami egy nőnek fontos a megjelenésében, amit önmagáról üzen a környezetének, az nem római, hanem kelta, az őslakosok hagyománya. A ruhájuk, a hajviseletük, az ékszereik mind-mind egy barbár világot idéznek. Hajviseletük egyszerű: középen kettéválasztva, szigorúan lefésülve. Ám a lányon látunk egy érdekes hajválaszték díszt, ami egyáltalán nem római. Szintén a lányon látjuk a nyakdíszt is: a kelták jellegzetes, csavart torquesét. Az anya tunicája magasan felér a nyakáig, nem látni, hogy van-e rajta ékszer. Az is lehet, hogy az anya minden kincsét odaadta a lányának. Hogy miért? Mert a halott a leányzó. Noha anya és lánya mindketten szerepelnek a képen, a halott, akinek a sírkő készült, csupán a lány. Talán ezért adta az anya minden díszét neki. Mert hosszú útra ment a gyermeke...

   Ez viszont csak a feliratból derül ki:

D(is) M(anibus)/ Manil(ius) Roga/tus
vet(eranus) et (A)elia/ Dubitata Ze/buca(e)
fil(iae) ann(orum) X/ parentes vivi/ fec(erunt).


A halotti isteneknek. Manilius Rogatus veteranus és Aelia Dubitata, szülei 10 évet élt leányuknak, Zebucának készítették (a sírkövet), még életükben.

   Az ókori sírfeliratok sajátja, hogy hangosan kell felolvasni őket. Mert addig élnek a halottak, amíg emlékezünk rájuk.

sírkő sírfelirat latin Aquincum

0 Tovább

Kacagó Delfinek

blogavatar

Minden, ami ókor.

Legfrissebb bejegyzések

Utolsó kommentek