Péntek 13: macskák és mágia

 A macskák boszorkánysághoz  kapcsolódó szerepe csakis akkor lehet teljes, ha szót ejtünk a macskáról, mint mágikus összetevőről, hozzávalóról. Az ókori Egyiptomban a macska és a mágia fogalmak egymástól szinte elválaszthatatlanok voltak. A fekete macskák különösen nagy szerepet játszottak a mágiában, mivel közismert tény volt, hogy a fekete macska vére bizonyos gyógynövényekkel elegyítve az egyik legerősebb mágikus szer és némi varázsigével megspékelve véd a rontások és a fertőzések ellen. Ehhez csak három csepp vérre volt szükség, amit a macska farkán ejtett sebből nyertek.

   A fekete macska hamvai is igen erős mágikus szernek számítanak. Egy olyan fekete macskát kell hozzá megölni, akinek egyetlen szál fehér szőre sincs, teljesen fekete, mint az éjszaka. A szívét kell kivenni és halott fecskékkel együtt elhamvasztani – az így kapott hamu szintén erős és hatásos mágikus szer.

   Egy másik recept szerint ha a halott fekete macska szívét, mielőtt elhamvasztják, kiveszik, és egy babszemet tesznek a helyére, a babból kicsírázó növény is a mágiában sikeresen használható varázsszer. Ha az ember egy ilyen babot a szájába tesz (ami a halott fekete macska szívének helyén volt), láthatatlanná válik és képes lesz bárhová menni anélkül, hogy észrevennék.

   Szintén láthatatlanná tevő varázslat összetevői a következők: egy fekete macska, egy új fazék (még nem volt használva), egy tükör és egy darab kovakő, egy achát kő, egy darab faszén, száraz fa és víz, melyet pontban éjfélkor mertek egy kútból. Tűzgyújtás után helyezzük a macskát a fazékba, majd a fazék fedelét a bal kezünkkel tartsuk lenyomva. Főzés közben tilos minden mozdulat és a hátrapillantás. Miután a macskát 24 órán keresztül főztük, a darabokat helyezzük át a egy másik edénybe. A macska hulláját a bal vállunk felett hajítsuk hátra, miközben a következőt mondjuk:

ACCIPE QUOD TIBI DO ET NIHIL AMPLIUS.

A varázslat befejezéseként a macska csontjait el kell ropogtatni, miközben farkasszemet nézünk önmagunkkal a tükörben, és hátrálva távozunk.

2 Tovább

A félreértett Ovidius

 Ovidius szövegei latinul épek, sértetlenek és tökéletesek. Azonban egy fordító tévedése képes szétzilálni a harmóniát, a művészetet - és az értelmet. Sajnos egy magyar fordításról van szó, mely a szóban forgó skandallumot elkövette.

   A latin auktorok magyar fordításai általában véve igen színvonalasak, igényesek. Igaz ez a formára és a tartalomra egyaránt. A magyar szép, metrikus nyelv, a latin zeneiségét hűen visszaadja. Szemben például az angollal. Régi vita, hogy a fordítás mennyire hű az eredeti szöveghez. Kell-e a versek dallamát,  megőrizni, vagy a tartalom a lényeg? Ma már a versek zeneiségét nehezen tudjuk érzékelni, értékelni. Talán a tartalom számunkra fontosabb. De lehet-e teljes a mű, ha a dallamát kivesszük belőle? Mennyire megy a tartalom rovására, mennyire jár szövegromlással a dallamhoz való ragaszkodás? Nehéz és lezáratlan kérdések ezek, melyeket a kortárs magyar irodalmi élet egy leleményes megoldással hidalt át: manapság igen kevés, már- már a semmi határát súrolja a megjelenő latin költészet. Antológiák, új fordítások, életművek - hol vagytok? Üdítő kivétel Csehy Zoltán Satyriconja, ami új és modern és bátor, mert végre szembeszállni a latinista mamutokkal, igen, megmutatta, hogy a római kultúra, Cicero nyelve élő, létező, a mai korban is jól interpretálható nyelv. A régi fordításokkal, sőt gyakran a fordításokkal az a baj, hogy lévén latin költők, egy láthatatlan piedesztán állnak, és szinte harapni lehet a pátoszt körülöttük. Pedig akár Catullus, a fiatal és bohó, és játékos és szerelmes férfi, minden, csak nem pátosszal teli. Ez nem a tisztelet hiányát jelenti, hanem azt, hogy egy kacér játékosságtól túlfűtött verset nem tud interpretálni valaki, aki méla melankóliával és elnehezült filozófiával tekint a világmindenségbe. Ez különösen sajátja a magyar irodalomnak (természetesen tisztelet a néhány kivételnek), ami a latin költők magyarításában is visszatükröződik.

   Mindezekkel együtt a magyar fordítások még mindig világszínvonalúak, nem is szólva Adamik Tamásról, aki egyszeri és megismételhetetlen. 

   Fordítani nem könnyű dolog. Megérteni az üzenetet, és át is adni azt. Oda helyezni a hangsúlyokat, ahova kell. Kitalálni, mire gondolhatott a költő, És úgy elmondani, hogy a kortársak is megértsék, izgalmasnak és érdekesnek találják. Nehéz, Ovidiust különösen nehéz fordítani. A sorokon keresztül hömpölygő mondatai, és amikor az egybetartozó mondatrészek a lehető leváratlanabb helyen bukkannak fel, a nyelvtanulók rémálma. Sebaj, a latin tankönyvek tele vannak Ovidius-szemelvényekkel, hátha végképp elretten a lelkes aspiráns attól, hogy bevegye a latin nyelv fellegvárát. Néha azt gondolom a mai latin nyelvtanítás egy szabadkőműves szekta, akik csak egy beavatási szertartás után engedik be a rettenthetetlen jelöltet a köreikbe. Eleinte minden eszközzel el akarnak ijeszteni, meggyötörnek, megkínoznak, aztán ha elég állhatatos vagy, a beavatás után tagja lehetsz a latinista mamutok csordájának. 

   Ovidius Ünnepi Naptárát olvasva szemet szúrt valami. De nézzük a szöveget! A fordítások Gaál László munkái.

"Mert szeretőm voltál, ajtósarok asszonya légy te!

Veszett lányságért ezt a jutalmat adom."

Szólt és néki tövist nyújtott át, tisztafehéret,

hogy vele ajtóból messze űzze a bajt. - "

(Ovidius, Fasti VI.127-130)

Háttérként csak annyit, hogy ez Carna története, hogyan lett az "ajtósarok" védelmezője (erről bővebben máskor). Carna nimfa Dianához hasonló szabad szűz volt, aki az erdőket járva vadászott és a természet gyermekeként élte az életét. Bár sok kérője akadt, egy kis csellel mindegyiket lepattintotta. Aztán jött Ianus, a kétarcú isten, és a trükk nem működött (amikor a férfiak hátat fordítottak neki, elmenekült - ám a kétarcú isten látta, hova ment), és megtörtént, amit Carna a legkevésbé akart: Ianus szeretője lett. És az eset nyomán veszi át a szót Ianus, hogy ha már így esett, ezzel a gesztussal, ama bizonyos "tisztafehér" tövis átnyújtásával, kárpótolja a nimfát. Feltűnik valami? Nem? Nézzük tovább.

"Érte ne hulljon könny! Én leszek orvosa" - szólt.

Ajtófélre legyint háromszor áfonya-ággal,

és ugyanannyiszor ír véle küszöbre jelet."

(Ovidius, Fasti VI. 154-156)

  Hoppá. Itt kérem varázslás van! Olvassunk tovább, hogy szemernyi kétség sem maradjon bennünk azzal kapcsolatban, hogy a mágia megnyilvánulásával van dolgunk:

"Gyógyszer a víz is: azért vízzel meghinti az ajtót.

Kis malacot vágat s felveszi friss zsigerét:

"Éjszaka szárnyasa" - szól - "kíméld meg a gyermeki szívet

Most e kis áldozatunk essen e kis gyerekért!

Végy beleket belekért, kérlek, végy szívet a szívért!

Váltáságként jobbért ennek a lelke legyen!"

(Ovidius, Fasti VI. 157-162)

Mágia, minden kétséget kizárólag. Feltűnt a turpisság? Mert a fordítónak nem. Nem csigázom tovább a kedélyeket. Az eredeti szöveg bárminemű ismerete nélkül is világosan kitűnik, hogy valami nem jó. A mágikus eljárások legfőbb sajátja a pontosság. Nincs helye tessék-lássék megfogalmazásnak. Erre mutat rá a 157. sorral induló varázsszöveg is, hogy ezt bizony nem lehet összecsapni. Itt a hiba. Milyen tövist kap Carna? A 'vigaszdíj' utáni szakaszokban Carna mint varázslónő tűnik fel: ő hajtja végre a rítust. Most meg áfonya-ággal?!? Ez több, mint ellentmondás. Lássuk az eredetit:

'ius pro concubitu nostro tibi cardinis

esto: hoc pretium positae virginitatis

habe.'sic fatus spinam, qua tristes

pellere posset a foribus noxas (haec

erat alba) dedit.' (VI.127-130)

   Itt a kérdéses növény, amit Carna kapott Ianustól. Annyira egyértelmű, hogy fehér és tövis, hogy sokat kellett meditálnom, hogy miért nem jó. Csakis azért nem jó, mert egy mágikus eszközt nem lehet egy 'letövisezéssel' elintézni. Ahogyan a legendás fegyvereknek is saját nevük van, a mágikus eszközöket sem lehet egy gyűjtőnévvel lerendezni. Ennyi. Kell lennie megoldásnak. 

   A Carl Linné által bevezetett kettős nevezéktan még pajzán gondolat sem volt, tehát egy növényt úgy kell megtalálni, hogy csak egy nevét ismerjük. Növény, mert 'tövis', ehhez ragaszkodtam. És különben is, a boszorkányok inkább növényi és állati varázslásokat végeznek, a kristályokat elvethetjük (jelen esetben). Spina és alba. Igen kevés támpont. A Finály szótár minden ilyen tövű szavát végigböngésztem. Semmi. Bár az alba kapcsán gyanúsan szűkszavú volt, ezért gondoltam, hogy az alba lesz az én boszim növénye. Merre tovább? Növények régi latin nevei, botanikai gyűjtemények, Plinius. Semmi. Vissza a fordításhoz. Gaál László fordítását Bollók János lektorálta és ő is írta a jegyzeteket. A kérdéses tövishez B. János ennyit fűzött hozzá: "a Ianustól ajándékba kapott fehér tövisnek mind a görögök, mind a rómaiak bajelhárító erőt tulajdonítottak." Tehát neki sem szúrt szemet, hogy a tövis egy növényi rész, tüske, amije sok növénynek van, nem növény önmagában. (Mintha azt mondanám, hogy a költő, Ovidius helyett. A költő nem jelöli meg Ovidiust, de nyilván a költők körébe beletartozik Ovidius is.)

   Szúrós növényt keresünk, aki bajt hárít el. És itt van Carna, az ajtók védelmezője. Elkezdtem nézegetni az ajtókat. Mármint nem a sajátomat, hanem az ajtók szimbolikáját, hogy mit jelent, mit véd, mit tart távol és mit enged be. Érdekes, mind a mai napig az ajtókat díszítő koszorúk közül egy növény szerepel a legtöbbször: a galagonya. Miért is ne? Adtam egy esélyt a galagonyának. Pallas Nagylexikon. A galagonya latinul crategus. Puff neki. Árulás. Ám a galagonyák titkos életében elmerülve a Pallas Nagylexikon kitér rá, hogy a galagonya régi latin neve - na, na mi lehet? Dobpergés, lélegzetvisszafolytás, és - SPINA ALBA

   Éljen, megvan a boszink varázsnövénye! Amit sem Gaál Lászlónak, sem Bollók Jánosnak nem sikerült kifundálnia, talán azért, mert a vers formaiságával voltak elfoglalva, és nem a tartalommal. Azért így mindjárt más az egész...

0 Tovább

A mágia titkos nyelve

 Olyan könnyen teszünk esküt. Ígérgetünk égre emelt szemekkel, hogy mit fogunk tenni, ha. Meg az újévi fogadalmak. Meg a kétségbeesett könyörgések valami megfoghatatlanhoz: 'Csak menjek át a vizsgán, egész hétvégén nem iszom alkoholt'. Kinek is ígérgetjük ezeket? Kitől is várunk megoldást? És legfőképp ki az, akinek cserébe felajánlunk bármit is? Tudjuk egyáltalán azt, ki az, akit megszólítunk? Kérünk, igérünk, amit aztán persze nem tartunk meg...

   Egyáltalán, komolyan vesszük az ilyen ígéreteinket, amit csak úgy, halkan elsuttogunk a sötét zugokba, amikor azt hisszük, senki sem hallja? Akkor és ott igen. Akkor és ott megadnánk érte azt az árat. De elmúlik a krízis, sikerült a vizsga, a kiválasztott elhívott moziba, bejött a fogadás, és az ígéretek a semmibe foszlanak. Akkor már nem vesszük őket komolyan. De nem vagyunk ezzel egyedül: görög és római eleinket is fűtötte a vágy és a gyűlölet, ők is hasonlóan jártak el, mint mi, azzal a különbséggel, hogy ők komolyan vették, amit megígértek. Ez a finoman megfogalmazott gyűlölködés és ártó szándék tudományos neve DEFIXIO, átokszöveg. Átok minden esetben, mert megköt, és még ha jót is akar az illető valamilyen nyakatekert módon, megkötni valakit sosem lehet jó. Szóval hiába a jó szándék, a kötés az kötés, nem lehet belőle kiszabadulni, tehát rossz.

  A jó és a rossz amúgy is nehezen értelmezhető fogalmak. Mert amit jónak vélünk, az is viszonylagos. Kire nézve, kinek jó, mert valakinek lehet, hogy rossz. Aztán ott vannak a következmények, az események szövedékei, amelyek beláthatatlan hálózatot alkotnak, és senki sem tudhatja, hogy a legjószándékúbb kívánság is milyen katasztrófának ágyaz meg. Így a mágia világában minden kötés rossz, legfőképpen azért, mert kötés. Megköt. Véglegesít valamit. Annak minden következményével és okozatával együtt. Visszavonhatatlan, megmásíthatatlan. Persze a mágiában mindig vannak kiskapuk, de ez más téma.

 

   Ezt a bájos kis üzenetet, a kötés tárgya gyakran egy ólomlemezle írt üzenet. Mármint ez maradt ránk a régi korokból, hiszen a szó elszállt, a legtöbb puha anyag, amelyre írta/róttak/véstek megadta magát az enyészetnek. Az átok megfogalmazója az ólomlemezre írt üzenetén hosszan és bőségesen részletezi, hogyan képzeli az átkot megvalósulni. Az átoknak, kötésnek nagyon pontosnak kellett lennie, hiszen egy picike malőr, és nem is a célszemélynek hullik ki a haja. Az átkok könnyen visszaszállnak, ezért pláne nem árt óvatosnak lenni. Az elkészült üzeneteket egy szeggel még át is döfték, és nem postára adták, hanem egyenesen az alvilági küldönc kezébe: a halottak vitték le az alvilágba az átkot.

A DEFIXIO maga kötést jelent, azok az átkok tartoznak ide, amelyek az áldozatot valamilyen formában megkötik. Természetesen a szerelmi mágia is kötés, az egyik legerősebb kötés, mert az áldozat nem szabadulhat a szerelmesétől - még a túlvilágon sem. Szóval érdemes alaposan meggondolni, kihez kötjük magunkat az alvilági démonok segedelmével, mert abból aztán tényleg nincs kiút, nincs válás, nincs 'meggondoltammagam'. Vannak természetesen olyan átokszövegek is, amelyek nem tartalmaznak kötést, csak például simán valakinek rosszat kívánnak. Törjön ki a lába, hulljon ki a foga, lopják el az ő ruháját is. Ezek is átkok, csak nem defixiók. Hogy mi kötés meg mi nem, az inkább technikailag fontos, sem mint nyelvészetileg. Másképp kell rontani, mint kötni. Részletesebben a témáról az egyiptomi varázskönyvekben.

   Az átkok kedvenc hordozója az ólomlemez: a fém elég puha ahhoz, hogy bele lehessen vésni az üzenetet, de mégiscsak fém, mint szimbolikus elem. Persze átkot lehet papírra is írni, meg rávésni egy kőre, de egy stílusos mágus azért megadja a módját. És a kézbesítés sem utolsó szempont: titkon kell végrehajtani (hiszen a titkossággal kivédhetjük az ellenvarázslat vagy védővarázslat készítését), és egy jó postást kell keresni. Legjobbak a friss halottak, hiszen ők még minden bizonnyal mennek Hádész birodalmába. Egy ezeréves múmiánál fennáll a veszély, ha nem visszajáró kísértet, felénk se néz többé. Aztán oda az átok, nincs ki levigye. Az ördögre sem bízhatjuk, noha biztosan tudjuk, hogy ha valaki, akkor ő aztán jön-megy a világok között. Az ókorban még nem volt ördög, csak a kereszténységgel született meg.

   További nyomatékosítás végett a gondosan megírt, feltekert és átdöfött átkunkat egy viaszbábuval támogathatjuk. Ezen sokat gondolkodtam, hogy mi lehet a magyarázata, de csakis a nyelvi nehézségekre tudok gondolni. Hiszen hogyan válasszunk nyelvet? Görög? Az a művelt emberek és szofisztikált démonok nyelve. Latin? Latinul mindenki tud, az smafu (az ókorban járunk), másfelől új és fiatal nyelv, mi van, ha démonok nem beszélik? Héber? Arámi? Netán szanszkrit? Vagy valami titkos nyelv? Nem, kedveseim, a mágusnak nincs könnyű dolga. Bármilyen nyelvet is választ, egy jól bemutatott viaszbábu segíthet a nyelvi akadályok leküzdésében: részletesen be kell mutatni rajta, hogy mit is akarunk. Mint egy mímusjáték. Ezt már csak megérti valaki. Persze a tévedés lehetősége nincs kizárva.

   A célszemély azonosítására használjunk valamilyen személyes tárgyat. Természetesen NEM saját személyes holmit, hacsak nem szeretnénk egy csapat bosszúszomjas démont a sarkunkba. A legjobb a hajtincs, az egészen személyes, szeretik az életre ácsingózó démonok. Természetesen gondos körültekintéssel kell eljárni - megint, mint mindig - ne keverjük a össze a cicánk bajuszát a szerelmi kötésre kijelölt áldozat hajával. Azt hiszem kilenc életen át sem bocsátaná meg a gyalázatot, ha örök szerelemre ítélnénk.

   Az átkok azért nem minden esetben ennyire félelmetesek. Sok fiatalt, akik idő előtt hunytak el (nem élték végig az életüket), átoktáblákkal temettek el, hogy utat találjanak a túlvilágon, nyugalomra leljenek.

   Plusz egy kis érdekesség: az átoktáblák gyakran tartalmaznak halandzsa szövegeket, amiket ma nem tudunk értelmezni. A tudósok és átoktábla-bubusok szerint ezek értelmetlen halandzsák, melyek ismeretlenségüknél fogva az átokkészítő jártasságát hivatottak bizonyítani. De ki ismeri manapság mágia javarészt íratlan világát? Mi van, ha ezek nem is annyira értelmetlen dolgok? Lényeg a fontos: átkokat sosem olvasunk fel hangosan. Pláne nem egy sír közelében, és még halandzsa szöveget sem. A mágia megvalósulásának legfőbb útja a hangos olvasás. És mert jobb a békesség, jobb démonokkal jóban lenni..

0 Tovább
12
»

Kacagó Delfinek

blogavatar

Minden, ami ókor.

Utolsó kommentek

HTML

Feedek