Lükáón, az első farkasember

   Pelaszgosz és Déianeira, vagy az Ókeanisz Meliboia, vagy talán Külléné nimfa fia. Mivel a Földnek és lakóinak igen rossz híre volt, Zeusz otthagyta az Olümposzt, s halandó képében leszállt a Földre, hogy az ott élők gonoszságáról személyesen győződjön meg. Amikor megérkezett a zsarnok Lükáón birodalmába, Árkádiába, néhány csodajellel az ott lakók tudomására akarta hozni, hogy istenség érkezett hozzájuk. A nép ezt meg is értette, s odaadó tisztelettel vették körül, de királyuk,Lükáón megvető gúnnyal tekintett népe áhítatos jámborságára. Később meghívta asztalához a magát istennek mond férfiút, de csak azrét, hogy bebizonyítsa, halandó emberrel van dolga. Megfohtotta fia egyik rabszolgáját (Arkaszt, Zeusz és Kallisztó fiát), feldarabolta és megsütötte mint különleges csemegét, feltálalta, majd kíváncsian várta a hatást. Zeusz természetesen felismerte Lükáón szörnyű bűnét, s borzadva fordult el a felkínált lakomától. Nem sokkal később a méltó büntetést is kiszabta Lükáónra: villámaival romba döntötte a királyi palotát, őt magát pedig egy messzi erdő mélyére száműzte, ahonnan egy idő múlva félelmetes és fájdalommal teli üvöltések hallatszottak, elriasztva onnan minden élőlényt; Zeusz akaratából Lükáón magányos farkassá változott, így kellett leélnie hátralévő napjait. Ugyanakkor e szörnyű eset indította Zeuszt arra, hogy új emberiséget teremtsen a meglévő, elfajzott erkölcsű helyett.

   Platón szerint a farkassá változás természetes sorsa mindazoknak az embereknek, akik hatalmuk tudatában honfitársaik vérével szennyezik be magukat s megvetik az emberi életet.

   Árkádia zsarnokának ötven fia volt; közülük negyvenkilenc épp olyan kegyetlen volt, mint az apjuk, s ők egytől-egyig elpusztultak Zeusz akarata szerint. A legelterjedtebb hagyomány szerint egyedül Nüktimosz menekült meg, akit Gaia rejtett el Zeusz haragja elől.Nüktimosz követte a trónon Lükáónt, míg Árkádia úrnőjét, Kallisztót Zeusz a Medve csillagképébe helyezte.

   Változatok: Lükáón alapította meg Lükaiában Lükuria (Lükoszura) városát, ő vezette be Zeusz Lükaiosz (a Farkas Zeusz) kultuszát és a Lükaia Játékokat. Lükáón farkassá változott, mert egy alkalommal gyermeket áldozott fel Zeusznak, s az ő vérét csorgatta Zeusz oltárára. Annak, hogy ismét emberré váljon, az volt a feltétele, hogy mint farkas, kilenc éven át ne egyen húst (Lükoszura városával kapcsolatban Pauszaniasz megjegyzi, hogy ez volt a legrégebbi minden város között; az első, amelyet a Nap sugarai értek; például szolgált minden utána alapított város megépítéséhez).

0 Tovább

Herkules Aquincumban

   Közel Nemea völgyéhez Korinthosz és Mükéné között van az egyik hegynek egy híres barlangja. Két nyílása van ennek a barlangnak majdnem szemközt egymással. Azt mesélik a környék lakói, hogy ez a barlang volt egykor a nemeai oroszlán tanyája. A nemeai oroszlán meg nem olyan közönséges oroszlán volt, amilyenek ma is élnek a földön. Ennek a szörnyetegnek nem fogta fegyver a testét. Nem is a földön született ez az állat, hanem egyenesen a holdból hullott alá, amikor egyszer éppen holdtölte volt. Híres- nevezetes a nemeai oroszlánnak már a nemzetsége is. Nagyapja a sötét Tartarosz maga, anyja a kígyó- asszony Ekhidna, apja meg a borzalmas szörnyeteg Tüphón volt.
   A barlangból járt ki néha Nemea erdős völgyébe vadászni. Reszketve bújtak meg ilyenkor a házaikban az emberek, mert üvöltött a förgeteg, szél csavarta a fákat, és ítéletidő volt akkor, amikor a nemeai oroszlán kereste a zsákmányát. De néha hónapok múltak el csöndben, mert aludt a barlangjában az iszonyú vadállat.
   Amikor pedig beállított Tirünszbe, Eurüsztheusz palotájába Héraklész, és elmondta, hogy vállalja a király tizenkét parancsának teljesítését, legelőször is azt követelte tőle Eurüsztheusz: hozza el neki Héraklész a nemeai oroszlán lenyúzott bőrét.
   El is indult mindjárt a királyi palotából Nemea völgye felé. Nem volt messze már attól az erdőtől, amelyikbe ki- kijárt a barlangjából az oroszlán, amikor a völgy közelében egy favágó kunyhójára bukkant. Megörült Héraklész, amikor észrevette a kunyhót, mert iszonyú vihar tombolt éppen, üvöltött a förgeteg, recsegve hajladoztak a magas szálfák a szélben. Alighanem megint künn vadászott az erdőben a nemeai oroszlán, attól lehetett ilyen ítéletidő. Szívesen fogadta a kunyhó gazdája, a favágó, áldozatra készülődött. Egy kost akart föláldozni a világ urának, a sötétfelhős Zeusznak. De megszólította ekkor Héraklész:
- Miért sietsz úgy az áldozattal jámbor gazda? Nem jobb volna- e, ha megvárnád, amíg elmúlik ez a förgeteg, és utána künn a szabad ég alatt mutatnád be áldozatodat Zeusz istennek?
- Dehiszen éppen azért akarok áldozni most, mert olyan iszonyú förgeteg tombol fölöttünk- felelte a favágó. - Nem tudod talán, mit jelent ez a szörnyű vihar odakünn? Kijött a barlangjából a nemeai oroszlán, és keresi most a zsákmányát.
- Hagyd az áldozatot jámbor gazda! Ne bántsd még azt az állatot! Nem bújok már kunyhódba a förgeteg elől, megyek tovább az erdőbe és megkeresem a nemeai oroszlánt. Te pedig várj még három napot az áldozattal! Vagy visszajövök hozzád ez alatt a három nap alatt a nemeai oroszlán bőrével a vállamon, és akkor együtt mutatjuk be az áldozatodat a sötétfelhős Zeusznak, aki megmentette az életünket. Vagy ha én még három nap múlva sem térnék ide vissza hozzád, akkor mutasd be az áldozatodat egyedül Zeusznak. Mert tudd meg: ha nem jövök ide vissza hozzád, akkor engem is elpusztított a nemeai oroszlán, mint már olyan sok mást.
   Héraklész két nap és két éjjel egyfolytában járta ezután az erdőt, bár egyre tombolt a vihar, zúgott a szél.
   Harmadnapon délben aztán egyszerre csak enyhülni kezdett a vihar. Ekkor fejezte be vadászatát a nemeai oroszlán, és most hazafelé indult a barlangjába. Egyszerre csak hirtelen megpillantotta a fenevadat. Pendült egyet ebben a pillanatban Héraklész hatalmas íja, és gyors nyílvesszője derékon találta az oroszlánt. De az nem fúrta át a kemény bőrét, és mintha sziklát ért volna, lepattant róla. Most egyenesen a szívét célozta meg Héraklész, és gyors egymásutánban háromszor is rálőtt, de mindhárom nyílvessző csengve- bongva pattogott darabokra, úgy hullott le az oroszlánról, nem ütött sebet rajta.
   A nagy nyilazás csak felbőszítette a fenevadat. Ordított egy nagyot és Héraklészre rohant. De Héraklész sem volt rest, hamar ledobta kezéből az íjat, válláról is lelökte köpenyét, két marokra fogva hatalmas, nehéz buzogányát, iszonyú ütést mért vele a támadó oroszlán orrára. Nem sikerült a második és a harmadik ütés sem, az oroszlán a barlangja felé menekült. Héraklész meg utána vetette magát, még a buzogányát is eldobta, hogy hamarabb utolérje.
   A barlangban nagy sötétség fogadta, amikor megtalálta az oroszlán, fojtogatni kezdte. Kidagadtak kezén- lábán az izmok, és csak úgy ömlött homlokáról a verejték a nagy erőfeszítéstől. Egy idő múlva érezte aztán, hogy vergődni kezd a karjai közt a hatalmas állat, és hörögve adja ki páráját.

A nemeai oroszlán (forrás: Szabó Árpád- Aranygyapjú)

Aquincum legendák hősök

Herkules szobra az Aquincumi Múzeumban

0 Tovább

Kacagó Delfinek

blogavatar

Minden, ami ókor.

Legfrissebb bejegyzések

Utolsó kommentek