Közel Nemea völgyéhez Korinthosz és Mükéné között van az egyik hegynek egy híres barlangja. Két nyílása van ennek a barlangnak majdnem szemközt egymással. Azt mesélik a környék lakói, hogy ez a barlang volt egykor a nemeai oroszlán tanyája. A nemeai oroszlán meg nem olyan közönséges oroszlán volt, amilyenek ma is élnek a földön. Ennek a szörnyetegnek nem fogta fegyver a testét. Nem is a földön született ez az állat, hanem egyenesen a holdból hullott alá, amikor egyszer éppen holdtölte volt. Híres- nevezetes a nemeai oroszlánnak már a nemzetsége is. Nagyapja a sötét Tartarosz maga, anyja a kígyó- asszony Ekhidna, apja meg a borzalmas szörnyeteg Tüphón volt.
   A barlangból járt ki néha Nemea erdős völgyébe vadászni. Reszketve bújtak meg ilyenkor a házaikban az emberek, mert üvöltött a förgeteg, szél csavarta a fákat, és ítéletidő volt akkor, amikor a nemeai oroszlán kereste a zsákmányát. De néha hónapok múltak el csöndben, mert aludt a barlangjában az iszonyú vadállat.
   Amikor pedig beállított Tirünszbe, Eurüsztheusz palotájába Héraklész, és elmondta, hogy vállalja a király tizenkét parancsának teljesítését, legelőször is azt követelte tőle Eurüsztheusz: hozza el neki Héraklész a nemeai oroszlán lenyúzott bőrét.
   El is indult mindjárt a királyi palotából Nemea völgye felé. Nem volt messze már attól az erdőtől, amelyikbe ki- kijárt a barlangjából az oroszlán, amikor a völgy közelében egy favágó kunyhójára bukkant. Megörült Héraklész, amikor észrevette a kunyhót, mert iszonyú vihar tombolt éppen, üvöltött a förgeteg, recsegve hajladoztak a magas szálfák a szélben. Alighanem megint künn vadászott az erdőben a nemeai oroszlán, attól lehetett ilyen ítéletidő. Szívesen fogadta a kunyhó gazdája, a favágó, áldozatra készülődött. Egy kost akart föláldozni a világ urának, a sötétfelhős Zeusznak. De megszólította ekkor Héraklész:
- Miért sietsz úgy az áldozattal jámbor gazda? Nem jobb volna- e, ha megvárnád, amíg elmúlik ez a förgeteg, és utána künn a szabad ég alatt mutatnád be áldozatodat Zeusz istennek?
- Dehiszen éppen azért akarok áldozni most, mert olyan iszonyú förgeteg tombol fölöttünk- felelte a favágó. - Nem tudod talán, mit jelent ez a szörnyű vihar odakünn? Kijött a barlangjából a nemeai oroszlán, és keresi most a zsákmányát.
- Hagyd az áldozatot jámbor gazda! Ne bántsd még azt az állatot! Nem bújok már kunyhódba a förgeteg elől, megyek tovább az erdőbe és megkeresem a nemeai oroszlánt. Te pedig várj még három napot az áldozattal! Vagy visszajövök hozzád ez alatt a három nap alatt a nemeai oroszlán bőrével a vállamon, és akkor együtt mutatjuk be az áldozatodat a sötétfelhős Zeusznak, aki megmentette az életünket. Vagy ha én még három nap múlva sem térnék ide vissza hozzád, akkor mutasd be az áldozatodat egyedül Zeusznak. Mert tudd meg: ha nem jövök ide vissza hozzád, akkor engem is elpusztított a nemeai oroszlán, mint már olyan sok mást.
   Héraklész két nap és két éjjel egyfolytában járta ezután az erdőt, bár egyre tombolt a vihar, zúgott a szél.
   Harmadnapon délben aztán egyszerre csak enyhülni kezdett a vihar. Ekkor fejezte be vadászatát a nemeai oroszlán, és most hazafelé indult a barlangjába. Egyszerre csak hirtelen megpillantotta a fenevadat. Pendült egyet ebben a pillanatban Héraklész hatalmas íja, és gyors nyílvesszője derékon találta az oroszlánt. De az nem fúrta át a kemény bőrét, és mintha sziklát ért volna, lepattant róla. Most egyenesen a szívét célozta meg Héraklész, és gyors egymásutánban háromszor is rálőtt, de mindhárom nyílvessző csengve- bongva pattogott darabokra, úgy hullott le az oroszlánról, nem ütött sebet rajta.
   A nagy nyilazás csak felbőszítette a fenevadat. Ordított egy nagyot és Héraklészre rohant. De Héraklész sem volt rest, hamar ledobta kezéből az íjat, válláról is lelökte köpenyét, két marokra fogva hatalmas, nehéz buzogányát, iszonyú ütést mért vele a támadó oroszlán orrára. Nem sikerült a második és a harmadik ütés sem, az oroszlán a barlangja felé menekült. Héraklész meg utána vetette magát, még a buzogányát is eldobta, hogy hamarabb utolérje.
   A barlangban nagy sötétség fogadta, amikor megtalálta az oroszlán, fojtogatni kezdte. Kidagadtak kezén- lábán az izmok, és csak úgy ömlött homlokáról a verejték a nagy erőfeszítéstől. Egy idő múlva érezte aztán, hogy vergődni kezd a karjai közt a hatalmas állat, és hörögve adja ki páráját.

A nemeai oroszlán (forrás: Szabó Árpád- Aranygyapjú)

Aquincum legendák hősök

Herkules szobra az Aquincumi Múzeumban