Mit keresett Bellerophontész a trójai háborúban?

  Egészen röviden? Nem volt ott. És mégis. Az Iliász hatodik énekében találkozhatunk vele, illetve egész pontosan itt kerül megemlítésre Bellerophontész, a hős. Az ötödik ének során Diomédész már vérszemet kapott az öldöklésre, sérthetetlennek gondolja magát, és ha tehetné, mindenkit eltenne láb alól, aki él és mozog. A hatodik énekben ez a fékevesztett dúvad szembe találja magát Glaukosszal, a másik dúvaddal. Mielőtt egymásnak esnének a csata forgatagában, kellemesen eltársalognak, amolyan civilizált lény módjára. 

   Diomédész faggatja az ismeretlen halálosztót, hogy ki fia borja. Glaukosz nem esik kétségbe, töviről- hegyire elmeséli, hogy honnan jött, kik az ősei. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy közben ádáz vérontás zajlik, Homérosz kövér sorokat szentel a halottaknak, és annak, ki milyen módon indult a Sötét Útra.

   Glaukosztól tudjuk meg, hogy Argosz csücskén, Ephüré városában élt a világ legcsalfább férfiúja, Sziszüphosz. Az ő unokája a hős Bellerophontész. Proitosz azonban Bellerophontész vesztét tervezi, mégpedig egy csúnya kavarás miatt. A felesége, Anteia, nem fért a bugyijába, szemet vetett Bellerophontészra (nos, ennyit az elnyomott nőkről), de hősünk nem állt kötélnek, visszautasította a szerelmes macskát. Erre Anteia úgy vélte, a legjobb védekezés a támadás, és taktikusan bemószerolta a férjénél Bellerophontészt, hogy kikezdett vele. 

   Az ember hitte, vagy nem, megölni önkezűleg nem akarta a hőst (akkor még nem volt hős, de jobb az ilyenekkel vigyázni), így hát elküldte Lükiába az apósához egy üzenettel, aminek tartalmát nem osztotta meg Bellerophontésszal. Az engedelmes kisbárány természetesen Lükiába ment, ahol a vendéglátó gazda nagyon megörült a fiúnak, és kilenc napon és kilenc éjen át vendégül látta, ahogyan csak lehetséges. Aztán a tizedik napon megnézte az üzenetet (nem kapkodta el) és szembesült vele, hogy ezt a drága fiút le kellene mészárolni, méghozzá sürgősen.

   Ám neki sem akaródzott kioltania Bellerophontész életét, inkább amolyan passzív eutanáziaként elküldte egy lehetetlen küldetésre, hogy ölje meg a félelmetes Khimairát. A lelkes fiú némi isteni segítséggel el is végezte a feladatot, bár senki sem bízott benne, hogy lehetséges kivitelezni az ilyesmit. Siekres turnéja után (útközben megölt néhány igen harcias amazont is) visszatért Proitoszhoz, aki a sikertelen kísérlet után orgyilkosokat küldött rá. Ám az istenek szerették Bellerophontészt, meg ő is jó erőben volt, minden asszaszínót kivégzett. Ekkor a király belátta, hogy az istenek kedvencét jobb nem piszkálni, letett róla, hogy megölje Bellerophontészt. Barátsága jeléül hozzá adta a lányát és a fele királyságát. Három gyermekük született, az egyik Hippolokhosz volt, aki Glaukoszt nemzette. Szóval itt a kapcsolat. 

   Oineusz húsz napon át vendégül látta Bellerophontészt, és meg is ajándékozták egymást. Diomédész nagyon megörült, hogy így az apák révén ők vendégbarátok Glaukosszal, így nem is támadták meg egymást és nem harcoltak egymás ellen. Oineusz anno egy bíborövet adott, Bellerophontész pedig egy kettősfülű kelyhet, amit a leszármazottak ugyan nem cipeltek magukkal Trójába, de megbeszélték, hogy a barátság zálogát otthonukban őrzik. 

   Így került Bellerophontész jónéhány sor erejéig az Iliászba.

0 Tovább

Mit rejtenek a labirintusok?

 Mivel a görögök és a rómaiak nem kötöttek olyan szoros barátságot a lovakkal, mint mondjuk a szkíták, maradt a végtelen gyaloglás. Gyalogoltak a római hadseregek, gyalogoltak a görög bölcsek, és gyalogoltak a héroszok az emberi lélek úttalan útjain és belső ösvényein. Mert egy úton végigmenni nem csak fizikailag lehetséges, hanem átvitt értelemben is. És hogyan barangolhat az ember a legbelső utakon? Hát a labirintusban!

   A labirintusokat ábrázoló mozaikok nem feltétlenül a szem és vizuális érzékek gyönyörködtetését szolgálják. Persze ma már nehéz elvonatkoztatni ettől a sematikus gondolkodástól, de az ókori emberben még volt ilyen valami. Lélek. Ehhez, hogy ezt a labirintus-témát megértsük, el kell engednünk a mai gondolkodást, a mai világképet, és egy kicsit bele kell bújni az ókori ember bőrébe. És lelkébe.

   A legtöbb mozaik (14 db) különböző fürdőkből került elő, a leghíresebb és legszebb mozaik-ábrázolások (7 db) pedig kifejezetten a mai Tunézia területéről kerültek elő. A fürdőkben talált labirintusok viszont az egész kérdést egy teljesen más aspektusba helyezik. Természetesen a labirintus-formára nyírt sövénynek is és a kőkert-labirintusoknak is az a feladata, hogy az ember végigmenjen rajta, de ez azért egy kicsit más. Ezek a labirintusok nem csupán térbeli labirintusok, ezek olyan ösvények, amelyek elmossák a különbséget mítosz és valóság, múlt és jelen között. A labirintus egy időgép, egy varázslat, vallás és babona, álom és valóság. Valóságos tere a fürdőnek, ahol a helyiségbe belépve a padlón mozaikot találunk. A helyiség zárt tere egy feladvány, a vonalak falakká válnak és az út a lábunk alatt.

   Érdekes, manapság a labirintusra mint rejtvényre, útvesztőre tekintünk. Egy feladatra, amit meg kell oldani. Aki bent reked, az veszt. Hogy mit, azt nem egészen értem, de mi már nyertesekben és vesztesekben mérjük a világot. Minden helyzet feladattá válik, amit meg kell oldani. Az ókori ember számára a labirintus út, lehetőség, emlékezet. Út egy másik világba, út a múltba, út egy átalakuláshoz. Lehetőség egy változásra, egy metamorfózisra. És emlékezet a múltra, a múltbeli utakra, amelyek az őseinkhez visznek, és az élet örök körforgásában magunkhoz. Aki az útra lép, a múlt ösvényére lép, a jövőbe tart, az elei és a saját mítoszán keresztül. A labirintus jelentette az ókori ember számára Mínosz király büszkeségét, Daidalosz építészeti bravúrját, Pasziphae bujaságát, a Minótaurusz anyját, Ariadné és Thézeusz szerelmét, a Minótaurusz történetét, Thézeusz hősiességét, és végső soron azt, hogy legyőzte a bikát, a szörnyet.

  Thézeusz hősiessége tűnik a legmeghatározóbb elemnek abban, hogy a labirintus-ábrázolások miért épp a fürdőkből kerültek elő. A rómaiak sokkal komplexebben tekintettek az épületeikre, mint mi. Számukra a mozaik nem 'csak' egy díszítő elem volt, hanem szerves része az épületnek, a helyiségnek. Ugyanolyan fontos, mint maga az épület. A labirintus pedig pontosan az a dolog, aminek egyszerre van mitológiai mondanivalója és építészeti mélysége. Építészetileg Daidalosz struktúrái és utolérhetetlensége mutatkozik meg, mitológiailag egy hérosz győzelme. Minkét síkon erős és jelentéssel teli üzenettel állunk szemben. 

    Egy mozaikon, egy labirintuson nem lehet egyszerűen keresztültrappolni, ahogyan azt manapság tesszük. Noha nem képez áthatolhatatlan falakat, az ókori labirintus-mozaikokon nem lehet keresztülsétálni, mint egy padlómintán. Pontosan ez a mitológiai többlet az, ami kiemeli a mintát a padlóminták valóságából: a mítosz pedig jelen esetben beavatás. A labirintus belemerülést, elmélyedést követel. A fürdőbe betérők így megtapasztalhatták, hogy a labirintuson való áthaladás rituális cselekedet, ezáltal a közös fürdőzés is túlmutat a test megtisztításának mindennapos gyakorlatán, rítussá válik, mégpedig közösségi élménnyé, így válik a közös fürdőzés a test lemosásán túl mentális megtisztulássá. A különböző hőmérsékletű helyiségeken való áthaladás is ennek a rítusnak és utazásnak a része.

    Van egy másik érdekességük is ezeknek a labirintusoknak. Mi, mai emberek azt gondoljuk, hogy egy labirintuson végig kell menni - fizikai értelemben. Ám ezek a fürdő-mozaikok gyakran annyira kicsik, hogy fizikailag lehetetlen végigjárni őket. Egyetlen akkora labirintus van (Mactaris), amin tényleg végig lehet sétálni. Persze ezen is csak tyúklépésben, de a többire még ez sem igaz. Mert spirituálisan kell ezeket az utakat megtenni. Ezek belső utak. A szemmel látható labirintus csak a kapu, ami elvezet az útra. De ezeket az utakat nem lehet látni, kézzel fogni. 

   A legtöbb labirintus-ábrázolás középpontjában Thézeuszt és a Minótauruszt látjuk. Thézeusz kisportolt, atléta alkatú fiatalember, végső soron az egyetlen, aki legyőzhette a Minótauruszt és megszabadíthatta a népet a rémuralmától. A történet számos elemében keveredik a valóságos és a mitikus sportesemény. Mert figyeljük meg, hogy HOGYAN győzi le a szörnyet. A lényeg a hogyan-on van.

    Birkózók ábrázolásán láthatjuk ugyanezt a pózt. Akár az aquincumi fürdőmozaikra tekintünk, akár a híres ökölvívó-ábrázolásokra gondolunk, ugyanazt a testtartást látjuk: a győztes a hóna alá szorítja az ellenfele fejét, a legyőzött fél térdre ereszkedve, megadóan, felénk fordulva tekint ki a képből. Thézeusz tehát ökölvívásban győzte le a Minótauruszt. Nem leszúrta vagy felnyársalta vagy kibelezte, mint várnánk, hanem leboxolta. Mi több, a mozaik(ok) nem számolnak be véres győzelemről, nincs a Minótaurusz feje elválasztva a testétől és egyéb horror jelenetek, csupán annyit látunk, hogy fél térdre ereszkedve feladta. De évezredek óta tudjuk, hogy a Minótaurusz vesztett. És ez az életébe került. Pedig a mozaikon határozottan egy ökölvívó versenyre emlékeztető győzelmet látunk, nem véres leszámolást. Thézeusznak sportosan rövid haja van, mint a pankrátoroknak és az ökölvívóknak, hogy az ellenfele ne tudjon belecsimpaszkodni a loboncába. 

   És igen, a fürdők nem csupán a test megtisztításának kultikus templomai voltak. Amolyan testkultúra-templomokként is értelmezhetjük, mert testedzéseket is tartottak itt. Iuveanalisnál is olvashatunk a fürdőkben labdázókról és súlyemelőkről. Martialis pedig az ő keserédes stílusában ekézi az önimádókat, akik tükör híján mások elismerő tekintetének tükrében formálták idomaikat. És voltak itt ám ökölvívások is. Mi sem jobb, mint egy kiadós sportolás után a fürdés!

   A fürdőbe belépő Thézeusz nyomdokaiba szegődött. Ahogyan végighaladt a labirintuson, Thézeusszá vált. És a labirintus közepén várta a Minótaurusz. A lehetőség, hogy hőssé, győztessé, hérosszá váljon. Thézeusz nyomdokait követjük a labirintusban. Thézeusszá válunk az ösvényeken. Mert minden labirintus közepén ott van a lehetőség, hogy többek legyünk önmagunknál. 

   A mactarisi labirintusnak van még egy érdekessége. Az egész helyiséget kitölti. Ahogyan az ember belép az ajtón, azonnal a labirintusban találja magát. Nem lehet kikerülni. Végig kell menni rajta. Ja, és nincs a közepén Minótaurusz. Egyesek szerint ebben a helyiségben valódi ökölvívásokat tartottak. De az is lehet, hogy itt az emberre nem Minótaurusz várt, hanem a saját szörnye, akit neki kell legyőznie. Mindenkinek a legnagyobb démona, a legnagyobb ellenfele. Önmaga.

0 Tovább

10+1 Érdekesség - SPÁRTA

   Spárta az ókori világ egyik legtitokzatosabb és legizgalmasabb pontja. Tele van kérdésekkel és ellentmondásokkal, amit mind a mai napig nem sikerült föloldani. Pedig Spárta ott van, létező és kutatható hely, akárcsak Trója és sok más legendás hely. Ám a mítoszok erősebbnek bizonyultak, a Spártáról alkotott képünket át-meg átszövi a legenda. Azzal együtt, hogy egész könyvtárnyi irodalma van a témának. 

   Én sem kívánok a Spárta-mítoszon farigcsálni, éli az a maga életét nélkülünk is, inkább csak vegyünk tíz (+1) érdekességet, ami talán igaz, talán nem, de mindenképpen igazi spártaság!

Spárta harcosok érdekességek

1. Királyok: Spártában mindjárt kettő is volt egyszerre. Az egyikük megvívta a csatákat, míg a másik otthon maradt, és felügyelte a városállam ügyeit. Egyenjogúak voltak, ám aki a hadakat irányította, azért kimondatlanul is egy kicsit súlyosabb egyén volt. De a spártaiak kicsire nem adnak: a két király egyenlő. És az egyenlők között is egy kicsit egyenlőbb, hiszen a királyok szigorúan a legjobb és legelőkelőbb családokból származtak.

2. Sírkövek: ma már teljesen megszokott dolog, hogy egy halottnak van valamilyen síremléke, történetesen sírköve. Ám Spártában ez nem ennyire egyértelmű, hiszen csak kevesen kaptak sírkövet. Először is azok, akik valamilyen kiemelkedő harci cselekedetet hajtottak végre (azért egy városnyi hős között ez nem lehetett egyszerű), hősi halált haltak Spárta védelmében; másodszor azok a nők, akik belehaltak a gyerekszülésbe. Gyereket szülni az ókorban az egyik legveszélyesebb dolog volt, sokkal nagyobb merészség, mint háborúba menni. És a spártai nők legfőbb feladata az igazi harcosok világra hozatala, tehát ők is hősi halált haltak. A többiek meg mentek a levesbe.

Spárta harcosok érdekességek

3. Cipők: általában elmondhatjuk, hogy a spártaiak nem hordtak cipőt. Sem otthon, sem háborúban. Ha óvni kellett a lábukat bármitől, az csakis a fagyos tél lehetett. Semmi más nem indokolhatta a lábbeli viseletét.

4. Soha ne add meg magadat! Inkább halj meg büszkén, mint élj vesztesként. Erre nagyon kényesek voltak, feladni, fogságba esni, menekülni, könyörögni az életedért a legnagyobb szégyennek számított. Inkább legyél halott, semmint nyúlszívű túlélő. Persze ezt ma már nehéz megérteni, de gondoljunk csak bele, még nagyapáink korosztályában is vannak/voltak nagy álmodozók, akik nem féltek úgy élni, ahogyan azt megálmodták!

Spárta harcosok érdekességek
A legenda szerint Leonidas király ezt válaszolta a perzsa nagykirálynak -a világ urának - ki felhívta szíves figyelmét a fegyverei átadására: VEDD EL!

5. 20 000: ennyi perzsa harcos lelte halálát Thermopülainál. A perzsa áldozatok száma pont ötször annyi, mint a görögöké.

6. Tizenkét évesen érték el a fiúk azt a kort, amikor leborotválták a hajukat (amire amúgy nagyon büszkék voltak) és meztelenre vetkőztetve arra kényszerítették őket, hogy lopjanak maguknak ennivalót. Hogy erősek legyenek és mindent kibírjanak.

7. 10 000: Lükurgosz legendás seregének létszáma. Lükurgosz az utolérhetetlen spártai hadsereg struktúrájának és működésének megálmodója, aki a spártai hadviselést mind a mai napig felejthetetlenné és megfejthetetlenné tette.

8. Rabszolgák. A spártaiak maguk harcosok és nemesek, de a piszkos munkát abban a világban is el kellett végeznie valakinek. A rabszolgáknak. Ők voltak Messzénia és Lakónia lakói, akik a helóták néven váltak halhatatlanná.

9. Osztozkodás. A spártai katonának kötelessége magának a fegyverzetét előteremteni és használatra készen tartani. Ez nem kis pénzt jelent, ám a spártai fegyverek legendásak, akárcsak a forgatóik, így nem volt ritka, hogy a fegyverek apáról fiúra szálltak. A több generációt is kiszolgáló harci eszközök nem véletlenül kapnak nevet és helyet a történelemben.

10. A legenda szerint Leonidas király a 300 legjobb harcosával nézett farkasszemet a perzsák 10 000 fős seregével, és addig harcoltak, amíg az utolsó spártai is életben volt. Lehet, hogy spártai harcos tényleg 300 volt Thermopülainál, de sokan a környező városállamokból is részt vettek az ütközetben.

Spárta harcosok érdekességek
A thermopülai csata emlékműve

+1 A spártai nők rengeteget sportoltak. Úgy tartották, hogy a jó kondícióban lévő, erős nők képesek erős harcosokat szülni. A nők ugyanúgy részt vettek az atlétikai versenyeken, és innen is ered(het) a spártai nők legendás harciassága: nem úgy tekintettek rájuk, mint gyenge kis virágszálakra.

Spárta harcosok érdekességek

Bónusz: a vörös volt a kedvenc színük.

0 Tovább

Kacagó Delfinek

blogavatar

Minden, ami ókor.

Utolsó kommentek