Mit keresett Bellerophontész a trójai háborúban?

  Egészen röviden? Nem volt ott. És mégis. Az Iliász hatodik énekében találkozhatunk vele, illetve egész pontosan itt kerül megemlítésre Bellerophontész, a hős. Az ötödik ének során Diomédész már vérszemet kapott az öldöklésre, sérthetetlennek gondolja magát, és ha tehetné, mindenkit eltenne láb alól, aki él és mozog. A hatodik énekben ez a fékevesztett dúvad szembe találja magát Glaukosszal, a másik dúvaddal. Mielőtt egymásnak esnének a csata forgatagában, kellemesen eltársalognak, amolyan civilizált lény módjára. 

   Diomédész faggatja az ismeretlen halálosztót, hogy ki fia borja. Glaukosz nem esik kétségbe, töviről- hegyire elmeséli, hogy honnan jött, kik az ősei. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy közben ádáz vérontás zajlik, Homérosz kövér sorokat szentel a halottaknak, és annak, ki milyen módon indult a Sötét Útra.

   Glaukosztól tudjuk meg, hogy Argosz csücskén, Ephüré városában élt a világ legcsalfább férfiúja, Sziszüphosz. Az ő unokája a hős Bellerophontész. Proitosz azonban Bellerophontész vesztét tervezi, mégpedig egy csúnya kavarás miatt. A felesége, Anteia, nem fért a bugyijába, szemet vetett Bellerophontészra (nos, ennyit az elnyomott nőkről), de hősünk nem állt kötélnek, visszautasította a szerelmes macskát. Erre Anteia úgy vélte, a legjobb védekezés a támadás, és taktikusan bemószerolta a férjénél Bellerophontészt, hogy kikezdett vele. 

   Az ember hitte, vagy nem, megölni önkezűleg nem akarta a hőst (akkor még nem volt hős, de jobb az ilyenekkel vigyázni), így hát elküldte Lükiába az apósához egy üzenettel, aminek tartalmát nem osztotta meg Bellerophontésszal. Az engedelmes kisbárány természetesen Lükiába ment, ahol a vendéglátó gazda nagyon megörült a fiúnak, és kilenc napon és kilenc éjen át vendégül látta, ahogyan csak lehetséges. Aztán a tizedik napon megnézte az üzenetet (nem kapkodta el) és szembesült vele, hogy ezt a drága fiút le kellene mészárolni, méghozzá sürgősen.

   Ám neki sem akaródzott kioltania Bellerophontész életét, inkább amolyan passzív eutanáziaként elküldte egy lehetetlen küldetésre, hogy ölje meg a félelmetes Khimairát. A lelkes fiú némi isteni segítséggel el is végezte a feladatot, bár senki sem bízott benne, hogy lehetséges kivitelezni az ilyesmit. Siekres turnéja után (útközben megölt néhány igen harcias amazont is) visszatért Proitoszhoz, aki a sikertelen kísérlet után orgyilkosokat küldött rá. Ám az istenek szerették Bellerophontészt, meg ő is jó erőben volt, minden asszaszínót kivégzett. Ekkor a király belátta, hogy az istenek kedvencét jobb nem piszkálni, letett róla, hogy megölje Bellerophontészt. Barátsága jeléül hozzá adta a lányát és a fele királyságát. Három gyermekük született, az egyik Hippolokhosz volt, aki Glaukoszt nemzette. Szóval itt a kapcsolat. 

   Oineusz húsz napon át vendégül látta Bellerophontészt, és meg is ajándékozták egymást. Diomédész nagyon megörült, hogy így az apák révén ők vendégbarátok Glaukosszal, így nem is támadták meg egymást és nem harcoltak egymás ellen. Oineusz anno egy bíborövet adott, Bellerophontész pedig egy kettősfülű kelyhet, amit a leszármazottak ugyan nem cipeltek magukkal Trójába, de megbeszélték, hogy a barátság zálogát otthonukban őrzik. 

   Így került Bellerophontész jónéhány sor erejéig az Iliászba.

0 Tovább

Mitológiai ménes

  Következzenek a lovak, akikre büszkék vagyunk. Mert az ókori ember szerette a lovat. Tudta, hogy istentől való lény, ott ragyog benne a halhatatlanság fénye akkor is, ha az a ló történetesen nem halhatatlan. De azért a istenné lényegült hősöknek és a haláltalan olümposziaknak kijárt a halhatatlan ló. Csodaló. Poszeidón gyermekei. Poszeidón tanította meg az embereknek, hogyan kell bánni a lovakkal, ő tanította meg a lótartást. Ezért ajánlják a lóversenyeket Poszeidónnak, a tengeristennek.

érdekességek hősök lovak állatok   Különös dolog, hogy pont a 'tengeristenként' felcímkézett Poszeidón az, aki a lovak apja, aki a lovakat teremtette. Hiszen a ló egy szárazföldi állat. És mégis. Az isteni lovak legyenek bár érckörműek (Zeusz lovai/Iliász), ahogyan végigvágtatnak a földön, a világon, egyetlen kalász sem hajlik meg tőlük. Pedig néha tüzet okádnak, néha beszélnek vagy bölcsebbek az embernél, mégis, isteni lények, és azt hiszem ezt a ragyogásukat mind a mai napig megőrizték. A halhatatlan létért természetesen ők is ambrósziát fogyasztanak, akárcsak az istenek. A halhatatlan lovak a HIPPOI ATHANATOI.

   Vannak 'vízi' lovak is, a HIPPOCAMPUSok. Az ő felsőtestük egy lóé, az alsó részük egy delfiné.

érdekességek hősök lovak állatok  Valahogy így. Ez egy római mozaik, bár a rómaiak legendásan nem voltak a lovak szerelmesei. Használták, mert szükségük volt rá, a legeslegjobb közlekedési eszköz, de egy igazi római, ha tehette, nem ült lóra. Inkább a rabszolgáival vitette magát hordszéken. Nos, a hippocampusok húzzák Poszeidón tengeri szekerét, amivel a habokban nyargalászik:

érdekességek hősök lovak állatok  A lovak legendásan érzékeny állatok. Amikor Patroklosz, Akhilleusz legjobb barátja meghal, Akhilleusz lovai is gazdájukkal együtt gyászolnak: a halhatatlan lovak siratják (!) Patrokloszt. Zeusz megsajnálja a két lovat, és megígéri nekik, hogy sosem fogja megengedni, hogy Hektór megkaparintsa őket. 

Benneteket, ti szegények, mért adtunk a halandó

Péleusznak? Ti sosem vénültök s el nem enyésztek.

Tán hogy részt vegyetek nyomorában az emberi fajnak?

Mert hisz az embernél a világon nincs nyomorultabb

Mindama lény közt, mely lélegzik s mászik a földön.”

(Iliász 443-447)

   Ha már Iliász, ne feledkezzünk meg az 5. énekben szót kapó Pandaroszról sem, aki egy szál íjjal érkezik Trójába. Miért is? Nem azért, mert Pandarosz nincstelen lenne, hiszen apja, Lükáón még otthon 11 (!) harci szekeret és hozzá való lovakat adott neki. Ezeket a 'fiú' nem hozta magával a trójai háborúba, mert nem látta biztosítottnak a lovak ellátását!! Az ő lovai hozzá voltak szokva a jóhoz, a magas lóélet-színvonalhoz, és Pandarosz nem akarta, hogy rosszabbul éljenek, netán nélkülözniük kelljen.


   De most már tényleg jöjjenek azok a legendás lovak! 

PÉGASZOSZ: Apukája Poszeidón, anyuja a rossz hírű Medusa. A frigy Pallasz Athéné templomában történt, amiért az istennő igencsak felháborodott, bosszúból kígyóvá változtatta Medusa fürtjeit (meg az egész nőt egy szörnyeteggé). Perseus vágta le ezt a fejet, és a nyaki artériák szerteszét spriccelő véréből pattant ki Pégaszosz, a halhatatlan isteni ló. Pégaszosz a halhatatlanságán túl szárnyas ló volt, patái nyomán források fakadtak, költők hajtottak előtte fejet és Zeusz villámait szállította. Aztán Bellerophontész elkötötte őt és az Olümposzra kívánt törni: Zeusz villámai halálra sújtották. Ezt a büntetést sajnos Pégaszosz is megkapta: szárnyai leégtek. Zeusz fájdalomdíjként az égre emelte mint csillagképet. 
 

érdekességek hősök lovak állatokABRAX: A római hajnalistennő, Aurora szekerét húzó halhatatlan lovak egyike. Aurora nyitja meg a Nap kapuit keleten.

ABRAXAS: Héliosz napisten nyolc halhatatlan lovainak egyike

AETHON: két ló is fut ugyanezen néven; a)Héliosz napisten nyolc halhatatlan lovainak egyike; b) Árész lovainak egyike

ARION: Héraklész halhatatlan lova, később Adrasztoszé lesz

BALIUS: az istenek Péleusznak adták ajándékba a halhatatlan lovat, majd Péleusz fiának, Akhilleusznak adja a lovat, és ő húzza a hős Akhilleusz szekerét a trójai háborúban

BOREAS: az északi szél istene, aki ló alakjában húzza Zeusz szekerét

BRONE: Héliosz napisten nyolc halhatatlan lovainak egyike

CAERUS vagy CETUS: Adrasztosz lova, a szélnél is gyorsabb volt

EUOSZ: Héliosz napisten nyolc halhatatlan lovainak egyike

HARPAGUS: a Dioszkuroszok halhatatlan lovainak egyike

CONABUS: Árész halhatatlan lova, az ő szekerét húzza (és természetesen tüzet lehel)

CYLLARUS: a Dioszkuroszok halhatatlan lovainak másika

LAMPUS: Eos hajnalistennő szekerét húzó lovak egyike

NOTUS: a déli szél istene, aki lóalakban Zeusz szekerét húzza

PÉDASZOSZ: Akhilleusz lova, akit Szarpédón ölt meg a trójai háborúban

PHAETON: Eos hajnalistennő szekerét húzó lovak másika; és természetesen a római Aurora szekerét is ő húzza-ugyanezen a néven

PHLEGON: Héliosz napisten szekerét húzza

PHLOGEUS: a Dioszkuroszok szekerét húzó ló egyike, és ugyanezen a néven húzza Árész szekerét is egy paripa

PHOBUS: Árész szekerét húzó halhatatlan ló

STEROPE: Héliosz napisten halhatatlan lovainak egyike

STHENIUS: Poszeidón halhatatlan lova, az ő szekerét húzza

TRÓJA LOVAI: Erichtonius és Laomedon tizenkét halhatatlan lova, Héraklésznek ajánlották fel ajándékul Hészioné megmentéséért (a szörnytől)

XANTHOS: a)Akhilleusz egyik szekérhajtó lova, akit az istenek Péleusznak, az apjának adtak ajándékba; b)a Dioszkuroszok egyik halhatatlan lova; c)Erechteus, az athéni király halhatatlan lova

ZEPHYRUS: a nyugati szél istene, aki ló alakjában húzta Zeusz szekerét

Árész lovai: AITHON, KONABOS, PHLOGEUS, PHOBOS

érdekességek hősök lovak állatokPluto alvilági isten lovai: ABASTOR (gyors, mint a csillagok), ABATOS (gyors, mint a gondolatok), AETHON v. ETON (fürge, mint a sas) és NONIOS (gyors, mint a fény. ÉS természetesen feketék, mint a legsötétebb, csillagtalan éjszaka.

érdekességek hősök lovak állatokHektór, a trójai hős lovai: ETHON, GALATHE, LAMPUS, PODARGUS és XANTHUS

  Diomédész lovai: Négy vad, emberevő lova volt a thrák királynak, akikkel az országába tévedő idegeneket falatta fel. Héraklész egyik munkája az volt, hogy ezeket a lovakat kellett elvinnie Eurüsztheuszhoz. Héraklész frappánsan megoldotta a feladatot: a thrák királyt a saját lovaival etette meg. Eurüsztheusz a lovakat Hérának ajánlotta, érthető okokból nem merte megtartani a paripákat (azt hiszem mondhatjuk rájuk, hogy nehezen kezelhető lovak). Egy változat szerint Héraklész befogta a lovakat a saját szekerébe (tehát tudta őket kezelni), más változatban a lovak egymást falták fel (tehát mégiscsak kezelhetetlenek voltak). Ők személy szerint DINOS és LAMPON.               

érdekességek hősök lovak állatok HIPPOI KABEIROI: Héphaistos isten hozta létre őket, az ő lovai. Fém lovak, akik tüzet hánynak, és Héphaistos szekerét húzzák.

érdekességek hősök lovak állatokAineiász lovai: ezek azok a lovak, amelyeket Zeusz adott Trósznak Ganümédészért, a fiáért cserébe. Ankhíszész, Aineiász apja átverte Láomedónt; kancákat hajtott a pompás csődörökhöz, így születtek meg a saját csodalovai.


   És végül ne feledkezzünk meg a lovak másik nagy családjáról, akik félig lova, félig emberek: a kentaurokról.  Szenvedélyes lények, szélsőségesek és nagyon érzékenyek; szeretik a jó bort és a zenét, műveltek és végtelenül vadak. Szerintem inkább csak más az erkölcsi mércéjük. A leghíresebb kentaurok: Kheirón (Akhilleusz tanára), Hylaeus, Nessus (Héraklésszel volt végzetes összetűzése Deianeira miatt) és Rhoesus. 
HIPPOGRIFFEK: Szinén legendás lények, feje és a mellső végtagja egy sasé, a teste többi része egy lóé.
BUCEPHALUS: Bár nem volt halhatatlan ló, nagyon is hétköznapi ló volt, ám a nagyra törő Nagy Sándor hű társa és hátasa lévén nevét beírta a halhatatlanok könyvébe.
HYPPALEKTRYON: szintén mitológiai jószág, az elülső fele lóból van, a hátsó fele kakasból - sárga, hivalkodó tollakkal.

0 Tovább

Szarpédón, a trójai hérosz

   A trójai háború egy örök rejtély. Akármennyit foglalkozom a témával, mindig újabb és újabb kérdések merülnek fel. Már az ókori költők, szerzők, gondolkodók is rengeteget foglalkoztak vele, és már számukra is milliónyi kérdést vetett fel az egész trójai mondakör. A 'mi igaz és mi a legenda' problémakörén túl is számos izgalmas dolog merül fel. A héroszok, akik mind a mai napig az érdeklődés középpontjában állnak, viselkedésükkel, tetteikkel, motivációikkal felkavarnak mindenkit. 

   Személyes "kedvencem" Szarpédón, aki annyira megfogott, hogy jónéhány éve magamra is tetováltattam. Hogy miért ő? A tisztasága, a kitartása. Amolyan néma hősiessége. Ahogyan Zeusz is megsiratta, mert nem volt hatalmas hős fergeteges tettekkel, "csak" egy igaz ember, törhetetlen, példaértékű.

Homérosz Iliász hősök

   Nagyon romantikusan képzeltem el a halálát. A fegyverek csikorgása elvegyül a harcoló katonák kétségbeesett hangjával, a csata zaja teljesen betölti az emberek agyát. És akkor, amikor Szarpédón meghal, még utolsó erejével az égre emeli tekintetét és mintegy megpihenve kileheli a lelkét. A halála pillanatában a hérosz körül minden elcsendesül, teljes némaság borul az őt körülvevő térre, ami olyan, mintha végtelen lenne. Megérkezik finom szárnyakon Hüpnosz és Tanathosz, a selymes szárnyaik csattogása felkavarja a port. Felemelik és az égbe emelik a héroszt, apjához. Így képzeltem Szarpédón, a trójai hérosz halálát. 

   Némi utánajárással viszont megtudhatjuk, hogy hogyan képzelték maguk az ókoriak a héroszt! A legfőbb forrás természetesen Homérosz Iliásza, de a későbbi magyarázók is tartogatnak számunkra érdekes fordulatokat! Azt gondolom, hogy mindegy is, hogy mi volt 'igaz' a történetben, mi a valóság és mi a kitalált elem, a történetek önálló életet élnek, és minden mese úgy igaz, ahogy elmesélik. A valóság sokszor csak nézőpont kérdése.

Homérosz Iliász hősök

Philosztratosz: Hőstörténet

   39.(1.) Szarpédónt Lükia szülte, de Trója tette naggyá. Úgy harcolt, mint Aineiasz, és ő vezette a lükiaiak egész hadát, köztük két igen kiváló harcost, Glaukoszt és Pandaroszt. (...) (3.) Próteszilaosz azt meséli, a trójaiak egész seregükkel kivonultak Szarpédón fogadására, mert vitézségén, istenhez méltó, nemes megjelenésén túl felcsigázta kíváncsiságukat származásának története is. Merthogy azt Aiakosz, Dardanosz és Tantalosz sarjairól is éneklik a költők, hogy Zeusztól származnak, ám ő az egyetlen mind Trója védelmére, mind a bevételére érkezők között, aki magának Zeusznak volt a fia, márpedig ez tette Héraklészt is híresebbé és csodálatraméltóbbá más halandóknál. (4.) Szarpédón úgy halt meg, ahogy Homérosz elbeszélte. Körülbelül negyvenéves lehetett, Lükiában helyezték sírba, ahová honfitársai szállították, miközben a halottat megmutatták az útbaeső népeknek. A testét fűszerekkel balzsamozták, és úgy tűnt, mintha csak aludna, ezért mondják róla a költők, hogy Hüpnosz kísérte a halálba.

Homérosz: Iliász (XVI. 462-505)

Ők amikor már egymásnak közelébe kerültek,
akkor Patroklosz nagyhírű hős Thraszüméloszt,
hős Szarpédón fegyveresét, daliás követőjét,
gyomra alatt megdöfte, s elernyesztette a testét.
Szarpédón pedig őt most elvétette gerellyel,
másodikul támadt: s jobb marján verte dzsidával
Pédászoszt, a lovát, s ez a lelkét ott kilehelte:
porba rogyott, hörgött, testéből szállt ki a lélek.
Két ló szétszökkent, iga reccsent, elkeveredtek
gyeplőik, hogy a lógós ló lerogyott a fövenybe.
Ám segitett a dicsődárdás hős Automedón már,
nagy kardját rántotta ki izmos csípeje mellől,
és nem késlekedett, nekiszökve levágta a lógóst.
Erre a két hadimén rendben feszitette a hámot:
s lélekevő viadalban a két hős összecsapott most.

Szarpédón ragyogó kelevézt hajitott, de hiába,
mert Patroklosznak bal válla fölött süvitett el
érchegye, s át nem döfte; de most érccel nekirontott
Patroklosz, s nem szállt ki hiába kezéböl a fegyver:
döfte be, hol gyöngéd szívét beborítja a hártya:
eldőlt, mint ahogyan tölgy dől, vagy nyárfa a földre,
vagy nagy karcsu fenyő, melyet magas ormon az ácsok
most-köszörült fejszéikkel vágnak ki hajóhoz:
így elnyúlt paripáinak és szekerének előtte,
s fogcsikorítva a véres port markolta kezével.
Mint ha bikát öl oroszlán, megtámadva a csordát,
büszkeszivű ragyogót a kaszáslábú tehenek közt,
mely az oroszlán állkapcsában nyögve kipusztul:
így tombolt pajzsos lükiébeliek vezetője,
Patroklosztol öletve, s eképen hívta barátját:
"Jó Glaukosz, daliák közt hős, most kell a csatában
bátornak lenned s derekasnak a dárdavetésben:
most légyen vágyad keserű viadal, ha serény vagy.
Mindenelőtt serkentsd Lükié daliás vezetőit,
járj föl-alá, hogy Szarpédónt védjék a csatában:
és azután magad is verekedj érettem az érccel:
mert néked leszek én ezután szégyen s örökös vád:
nemmúló, ha a vértemet elvinnék az akhájok,
énnékem, ki a gályák mellett hulltam a harcban.
Tarts ki szilárdan hát, noszogasd valamennyi vitézed."

Így szólt, és a halálnak vége takarta be eztán
orrát és a szemét; az meg, mellére tapodva
húzta ki húsából gerelyét, s vele jött rekeszizma;
együtt húzta ki dárdahegyét s ellenfele lelkét.

Homérosz Iliász hősök

Frígiai Dares: Trója pusztulása

   (26.) Közben véget ért a fegyverszünet. Palamedes felfegyverkezve és harcra készen vezette ki a sereget, felállította és lelkesítette a katonákat, szemben vele Deiphobus. A trójaiak keményen küzdöttek. A lyciai Szarpédón szorongatta a görögöket, kaszabolta, gyilkolta őket. A rhodusi Tlempolemus száll vele szembe, de hosszú harc és ellenállás után súlyos sebtől kellett elesnie. Pheres, Admetus fia lépett a helyébe, rendezte a sorokat, de Szarpédón hosszas közelharc után megölte. Szarpédón is kénytelen volt sebesülten távozni a csatából. Pár napig tartottak a harcok, mindkét oldalon sok vezért öltek meg, de többet Priamusén. A trójaiak követeket küldtek, fegyverszünetet kértek, hogy eltemessék a halottakat, ápolják a sebesülteket. (28.) Kemény csata kezdődött, mindkét részről keményen harcoltak, sok ezren haltak meg. Palamedes az első sorban forgolódott, lelkesítette a katonákat, hogy bátran küzdjenek.A lyciai Szarpédón szembeszállt vele, de Palamedes megölte. Ettől kezdve vidáman forgolódott a csatasorban. (...) A trójaiak pedig elsiratták Szarpédónt és Deiphobust. 

Homérosz: Iliász (V. 628-669)

Így fáradtak ezek mindnyájan a vad viadalban.
S Tlépolemoszt, Héraklész szép nagytermetü sarját
isteni Szarpédónnal szembe vezette a végzet.
És mikor útjuk után egymás közelébe kerültek,
fellegtorlaszoló Zeusz gyermeke és unokája,
akkor Tlépolemosz szólalt meg köztük először:

"Szarpédón, Lükié bölcs bajnoka, mondd, minek is kell
itt reszketve lapulnod, járatlannak a harcban?
Csak hazugok mondják, hogy a pajzsos nagy Kronidésznak
gyermeke vagy, mert messze mögötte maradsz a vitézlő
hősöknek, kik a régi időkben tőle eredtek.
Míly máskép szólnak Héraklész édesapámnak
hős-erejéről, mert hisz oroszlánszívü vitéz volt!
Láomedón paripái miatt jött ő ide hajdan,
csak hat bárkával s nem is olyan nagyszámu csapattal,
s Tróját feldúlván, utcáit elözvegyitette.
Néked a lelked gyáva, a néped a harcban enyészik,
nem hiszem én, hogy erős védője lehess te a trósznak,
bármíly szörnyü-erős hősként jöttél Lükiából,
én leigázlak, s így jutsz majd Hádész kapuján túl."

Szarpédón, Lükié vezetője, felelt a szavára:
"Tlépolemosz, szent Tróját ő feldúlta valóban,
ostoba vétke miatt a vitézlő Láomedónnak,
mert jótette fejében szidta, s a szép paripákat,
néki nem adta ki, bár értük jött távoli földről.
Ámde kimondom, elér a halál, el az éjszinü végzet,
éntőlem még itt: gerelyemtől földreigázva
hírt adsz énnekem és lelket paripás Aidésznak."

Így szólt ő; mire kőrisdárdáját fölemelte
Tlépolemosz, s egyszerre vetették ketten a hosszú
lándzsákat: neki Szarpédón átverte középen
most a nyakát, s átjárta a fájdalmashegyü dárda;
sűrü nagy éji homály szakadott tüstént a szemére.
Tlépolemosz meg az ő bal combját érte az érccel:
abba rohant be mohón kelevéze, s a csont közelében
megtorpant, mert apja a vészt most még tovaűzte.

Isteni Szarpédónt ragyogó bajtársai vitték
már ki a harci gomolygásból: kínozta a hosszú
kőris-dárda, amíg vonszolták; senki se gondolt
rá: ha kirántják combjából, még talpra is állhat,
íly sietősen munkálkodtak mind körülötte.
Tlépolemoszt meg másoldalt lábvértes akhájok
vitték el; mikor ezt meglátta a fényes Odüsszeusz,
tűrőlelkü vitéz, kedves szive indulatos lett.
Hányta-vetette utána a lelkében s a szivében,
vajjon a mennydörgő Zeusz sarját űzze először,
vagy sok más lükiébelinek vegye-é el a lelkét.
Nagyszívű Odüszeusznak nem volt végzete mégsem,
hogy hegyes érccel Zeusz izmos sarját leterítse.
Sok lükiébeli ellen fordította Athéné.
Koiránoszt sujtotta le és Khromioszt meg Alasztórt,
Alkandroszt, Halioszt, Prütaniszt és véle Noémónt.
S több lükiébelit is megöl ekkor a fényes Odüsszeusz,
hogyha sisakrázó nagy Hektór nem veszi észre.
Tört az elősoron át ragyogó ércmezbe takartan,
s rémített minden danaoszt; megörült közeledtén
Zeusz fia, Szarpédón, s hozzá panaszos szavakat szólt:

"Príamidész, az akhájok zsákmányául a földön
fekve ne hagyj; védj meg, ha utána el is hagy az élet
városotoknak ölén; hiszen úgysem volt az a sorsom,
hogy megtérjek még szeretett mezejére hazámnak,
kedvre deríteni csöpp fiam és szeretett feleségem."

Szólt; de sisakrázó Hektór nem adott neki választ,
messze suhant, epedett, hogy vesse az argoszi népet
hátra hamar, s lelkét soknak vegye még el a harcban.
Isteni Szarpédónt ragyogó bajtársai ekkor
pajzsos Zeusz gyönyörű bükkfája alá teritették;
s combjából kifelé rántotta a kőrisdárdát
jóerejű Pelagón, szeretett haditársa a hősnek.
Ezt elhagyta a lélek is, és a szemére köd omlott:
majd fellélegzett ismét, amikor Boreásznak
fútt a fuvalma reá, s pihegő lelkét üditette.

Krétai Dictys: Trójai napló

Első könyv (18.) (...) Közben a lyciai Szarpédónt hiába próbáltuk akár pénzzel, akár Phalis, a sidoni király közbenjárásával rávenni, hogy csatlakozzon a trójaiak elleni igazságos hadjáratunkhoz, mert a miénknél bőségesebb ajándékaival, amelyeket később még meg is kétszerezett, Priamus meg tudta tartani legmegbízhatóbb híveinek táborában. (...)

Homérosz Iliász hősök

Homérosz: Iliász (II. 876-877)

Szarpédón s a derék Glaukosz, távol Lükiától

hozta a népét, forgatagos Xanthosz vize mellől.

Krétai Dictys: Trójai napló

Második könyv (11.) Ugyanakkor ért oda fegyvereseinek nagy csapatával a lyciai Szarpédón Xanthus és Laodamia fia, akit Priamus untalan hívott követeivel. (Jegyzet: A hagyományban Szarpédón Zeusz fia. Az egyik elterjedt változat szerint Krétán született és Európé volt az anyja, csak miután összeveszett testvérével, Mínósszal, ment uralkodni Lükiába. Az Iliászban viszont Laodameiával, Bellerophón lányával nemzette Zeusz.)

Homérosz: Iliász (VI. 198-199)

Laodameiával bölcs Zeusz kerevetre hevert le,

s ő Szarpédónt szülte, az isteni, ércbeborult hőst.

További izgalmas részletekért lapozd fel a Szemtanúk a trójai háborúról : Krétai Dictys, Frígiai Dares és Philosztratosz szövegei című könyvet (Gondolat kiadó adta ki)! És természetesen az Iliászt...

0 Tovább

Mit rejtenek a labirintusok?

 Mivel a görögök és a rómaiak nem kötöttek olyan szoros barátságot a lovakkal, mint mondjuk a szkíták, maradt a végtelen gyaloglás. Gyalogoltak a római hadseregek, gyalogoltak a görög bölcsek, és gyalogoltak a héroszok az emberi lélek úttalan útjain és belső ösvényein. Mert egy úton végigmenni nem csak fizikailag lehetséges, hanem átvitt értelemben is. És hogyan barangolhat az ember a legbelső utakon? Hát a labirintusban!

   A labirintusokat ábrázoló mozaikok nem feltétlenül a szem és vizuális érzékek gyönyörködtetését szolgálják. Persze ma már nehéz elvonatkoztatni ettől a sematikus gondolkodástól, de az ókori emberben még volt ilyen valami. Lélek. Ehhez, hogy ezt a labirintus-témát megértsük, el kell engednünk a mai gondolkodást, a mai világképet, és egy kicsit bele kell bújni az ókori ember bőrébe. És lelkébe.

   A legtöbb mozaik (14 db) különböző fürdőkből került elő, a leghíresebb és legszebb mozaik-ábrázolások (7 db) pedig kifejezetten a mai Tunézia területéről kerültek elő. A fürdőkben talált labirintusok viszont az egész kérdést egy teljesen más aspektusba helyezik. Természetesen a labirintus-formára nyírt sövénynek is és a kőkert-labirintusoknak is az a feladata, hogy az ember végigmenjen rajta, de ez azért egy kicsit más. Ezek a labirintusok nem csupán térbeli labirintusok, ezek olyan ösvények, amelyek elmossák a különbséget mítosz és valóság, múlt és jelen között. A labirintus egy időgép, egy varázslat, vallás és babona, álom és valóság. Valóságos tere a fürdőnek, ahol a helyiségbe belépve a padlón mozaikot találunk. A helyiség zárt tere egy feladvány, a vonalak falakká válnak és az út a lábunk alatt.

   Érdekes, manapság a labirintusra mint rejtvényre, útvesztőre tekintünk. Egy feladatra, amit meg kell oldani. Aki bent reked, az veszt. Hogy mit, azt nem egészen értem, de mi már nyertesekben és vesztesekben mérjük a világot. Minden helyzet feladattá válik, amit meg kell oldani. Az ókori ember számára a labirintus út, lehetőség, emlékezet. Út egy másik világba, út a múltba, út egy átalakuláshoz. Lehetőség egy változásra, egy metamorfózisra. És emlékezet a múltra, a múltbeli utakra, amelyek az őseinkhez visznek, és az élet örök körforgásában magunkhoz. Aki az útra lép, a múlt ösvényére lép, a jövőbe tart, az elei és a saját mítoszán keresztül. A labirintus jelentette az ókori ember számára Mínosz király büszkeségét, Daidalosz építészeti bravúrját, Pasziphae bujaságát, a Minótaurusz anyját, Ariadné és Thézeusz szerelmét, a Minótaurusz történetét, Thézeusz hősiességét, és végső soron azt, hogy legyőzte a bikát, a szörnyet.

  Thézeusz hősiessége tűnik a legmeghatározóbb elemnek abban, hogy a labirintus-ábrázolások miért épp a fürdőkből kerültek elő. A rómaiak sokkal komplexebben tekintettek az épületeikre, mint mi. Számukra a mozaik nem 'csak' egy díszítő elem volt, hanem szerves része az épületnek, a helyiségnek. Ugyanolyan fontos, mint maga az épület. A labirintus pedig pontosan az a dolog, aminek egyszerre van mitológiai mondanivalója és építészeti mélysége. Építészetileg Daidalosz struktúrái és utolérhetetlensége mutatkozik meg, mitológiailag egy hérosz győzelme. Minkét síkon erős és jelentéssel teli üzenettel állunk szemben. 

    Egy mozaikon, egy labirintuson nem lehet egyszerűen keresztültrappolni, ahogyan azt manapság tesszük. Noha nem képez áthatolhatatlan falakat, az ókori labirintus-mozaikokon nem lehet keresztülsétálni, mint egy padlómintán. Pontosan ez a mitológiai többlet az, ami kiemeli a mintát a padlóminták valóságából: a mítosz pedig jelen esetben beavatás. A labirintus belemerülést, elmélyedést követel. A fürdőbe betérők így megtapasztalhatták, hogy a labirintuson való áthaladás rituális cselekedet, ezáltal a közös fürdőzés is túlmutat a test megtisztításának mindennapos gyakorlatán, rítussá válik, mégpedig közösségi élménnyé, így válik a közös fürdőzés a test lemosásán túl mentális megtisztulássá. A különböző hőmérsékletű helyiségeken való áthaladás is ennek a rítusnak és utazásnak a része.

    Van egy másik érdekességük is ezeknek a labirintusoknak. Mi, mai emberek azt gondoljuk, hogy egy labirintuson végig kell menni - fizikai értelemben. Ám ezek a fürdő-mozaikok gyakran annyira kicsik, hogy fizikailag lehetetlen végigjárni őket. Egyetlen akkora labirintus van (Mactaris), amin tényleg végig lehet sétálni. Persze ezen is csak tyúklépésben, de a többire még ez sem igaz. Mert spirituálisan kell ezeket az utakat megtenni. Ezek belső utak. A szemmel látható labirintus csak a kapu, ami elvezet az útra. De ezeket az utakat nem lehet látni, kézzel fogni. 

   A legtöbb labirintus-ábrázolás középpontjában Thézeuszt és a Minótauruszt látjuk. Thézeusz kisportolt, atléta alkatú fiatalember, végső soron az egyetlen, aki legyőzhette a Minótauruszt és megszabadíthatta a népet a rémuralmától. A történet számos elemében keveredik a valóságos és a mitikus sportesemény. Mert figyeljük meg, hogy HOGYAN győzi le a szörnyet. A lényeg a hogyan-on van.

    Birkózók ábrázolásán láthatjuk ugyanezt a pózt. Akár az aquincumi fürdőmozaikra tekintünk, akár a híres ökölvívó-ábrázolásokra gondolunk, ugyanazt a testtartást látjuk: a győztes a hóna alá szorítja az ellenfele fejét, a legyőzött fél térdre ereszkedve, megadóan, felénk fordulva tekint ki a képből. Thézeusz tehát ökölvívásban győzte le a Minótauruszt. Nem leszúrta vagy felnyársalta vagy kibelezte, mint várnánk, hanem leboxolta. Mi több, a mozaik(ok) nem számolnak be véres győzelemről, nincs a Minótaurusz feje elválasztva a testétől és egyéb horror jelenetek, csupán annyit látunk, hogy fél térdre ereszkedve feladta. De évezredek óta tudjuk, hogy a Minótaurusz vesztett. És ez az életébe került. Pedig a mozaikon határozottan egy ökölvívó versenyre emlékeztető győzelmet látunk, nem véres leszámolást. Thézeusznak sportosan rövid haja van, mint a pankrátoroknak és az ökölvívóknak, hogy az ellenfele ne tudjon belecsimpaszkodni a loboncába. 

   És igen, a fürdők nem csupán a test megtisztításának kultikus templomai voltak. Amolyan testkultúra-templomokként is értelmezhetjük, mert testedzéseket is tartottak itt. Iuveanalisnál is olvashatunk a fürdőkben labdázókról és súlyemelőkről. Martialis pedig az ő keserédes stílusában ekézi az önimádókat, akik tükör híján mások elismerő tekintetének tükrében formálták idomaikat. És voltak itt ám ökölvívások is. Mi sem jobb, mint egy kiadós sportolás után a fürdés!

   A fürdőbe belépő Thézeusz nyomdokaiba szegődött. Ahogyan végighaladt a labirintuson, Thézeusszá vált. És a labirintus közepén várta a Minótaurusz. A lehetőség, hogy hőssé, győztessé, hérosszá váljon. Thézeusz nyomdokait követjük a labirintusban. Thézeusszá válunk az ösvényeken. Mert minden labirintus közepén ott van a lehetőség, hogy többek legyünk önmagunknál. 

   A mactarisi labirintusnak van még egy érdekessége. Az egész helyiséget kitölti. Ahogyan az ember belép az ajtón, azonnal a labirintusban találja magát. Nem lehet kikerülni. Végig kell menni rajta. Ja, és nincs a közepén Minótaurusz. Egyesek szerint ebben a helyiségben valódi ökölvívásokat tartottak. De az is lehet, hogy itt az emberre nem Minótaurusz várt, hanem a saját szörnye, akit neki kell legyőznie. Mindenkinek a legnagyobb démona, a legnagyobb ellenfele. Önmaga.

0 Tovább

Herkules Aquincumban

   Közel Nemea völgyéhez Korinthosz és Mükéné között van az egyik hegynek egy híres barlangja. Két nyílása van ennek a barlangnak majdnem szemközt egymással. Azt mesélik a környék lakói, hogy ez a barlang volt egykor a nemeai oroszlán tanyája. A nemeai oroszlán meg nem olyan közönséges oroszlán volt, amilyenek ma is élnek a földön. Ennek a szörnyetegnek nem fogta fegyver a testét. Nem is a földön született ez az állat, hanem egyenesen a holdból hullott alá, amikor egyszer éppen holdtölte volt. Híres- nevezetes a nemeai oroszlánnak már a nemzetsége is. Nagyapja a sötét Tartarosz maga, anyja a kígyó- asszony Ekhidna, apja meg a borzalmas szörnyeteg Tüphón volt.
   A barlangból járt ki néha Nemea erdős völgyébe vadászni. Reszketve bújtak meg ilyenkor a házaikban az emberek, mert üvöltött a förgeteg, szél csavarta a fákat, és ítéletidő volt akkor, amikor a nemeai oroszlán kereste a zsákmányát. De néha hónapok múltak el csöndben, mert aludt a barlangjában az iszonyú vadállat.
   Amikor pedig beállított Tirünszbe, Eurüsztheusz palotájába Héraklész, és elmondta, hogy vállalja a király tizenkét parancsának teljesítését, legelőször is azt követelte tőle Eurüsztheusz: hozza el neki Héraklész a nemeai oroszlán lenyúzott bőrét.
   El is indult mindjárt a királyi palotából Nemea völgye felé. Nem volt messze már attól az erdőtől, amelyikbe ki- kijárt a barlangjából az oroszlán, amikor a völgy közelében egy favágó kunyhójára bukkant. Megörült Héraklész, amikor észrevette a kunyhót, mert iszonyú vihar tombolt éppen, üvöltött a förgeteg, recsegve hajladoztak a magas szálfák a szélben. Alighanem megint künn vadászott az erdőben a nemeai oroszlán, attól lehetett ilyen ítéletidő. Szívesen fogadta a kunyhó gazdája, a favágó, áldozatra készülődött. Egy kost akart föláldozni a világ urának, a sötétfelhős Zeusznak. De megszólította ekkor Héraklész:
- Miért sietsz úgy az áldozattal jámbor gazda? Nem jobb volna- e, ha megvárnád, amíg elmúlik ez a förgeteg, és utána künn a szabad ég alatt mutatnád be áldozatodat Zeusz istennek?
- Dehiszen éppen azért akarok áldozni most, mert olyan iszonyú förgeteg tombol fölöttünk- felelte a favágó. - Nem tudod talán, mit jelent ez a szörnyű vihar odakünn? Kijött a barlangjából a nemeai oroszlán, és keresi most a zsákmányát.
- Hagyd az áldozatot jámbor gazda! Ne bántsd még azt az állatot! Nem bújok már kunyhódba a förgeteg elől, megyek tovább az erdőbe és megkeresem a nemeai oroszlánt. Te pedig várj még három napot az áldozattal! Vagy visszajövök hozzád ez alatt a három nap alatt a nemeai oroszlán bőrével a vállamon, és akkor együtt mutatjuk be az áldozatodat a sötétfelhős Zeusznak, aki megmentette az életünket. Vagy ha én még három nap múlva sem térnék ide vissza hozzád, akkor mutasd be az áldozatodat egyedül Zeusznak. Mert tudd meg: ha nem jövök ide vissza hozzád, akkor engem is elpusztított a nemeai oroszlán, mint már olyan sok mást.
   Héraklész két nap és két éjjel egyfolytában járta ezután az erdőt, bár egyre tombolt a vihar, zúgott a szél.
   Harmadnapon délben aztán egyszerre csak enyhülni kezdett a vihar. Ekkor fejezte be vadászatát a nemeai oroszlán, és most hazafelé indult a barlangjába. Egyszerre csak hirtelen megpillantotta a fenevadat. Pendült egyet ebben a pillanatban Héraklész hatalmas íja, és gyors nyílvesszője derékon találta az oroszlánt. De az nem fúrta át a kemény bőrét, és mintha sziklát ért volna, lepattant róla. Most egyenesen a szívét célozta meg Héraklész, és gyors egymásutánban háromszor is rálőtt, de mindhárom nyílvessző csengve- bongva pattogott darabokra, úgy hullott le az oroszlánról, nem ütött sebet rajta.
   A nagy nyilazás csak felbőszítette a fenevadat. Ordított egy nagyot és Héraklészre rohant. De Héraklész sem volt rest, hamar ledobta kezéből az íjat, válláról is lelökte köpenyét, két marokra fogva hatalmas, nehéz buzogányát, iszonyú ütést mért vele a támadó oroszlán orrára. Nem sikerült a második és a harmadik ütés sem, az oroszlán a barlangja felé menekült. Héraklész meg utána vetette magát, még a buzogányát is eldobta, hogy hamarabb utolérje.
   A barlangban nagy sötétség fogadta, amikor megtalálta az oroszlán, fojtogatni kezdte. Kidagadtak kezén- lábán az izmok, és csak úgy ömlött homlokáról a verejték a nagy erőfeszítéstől. Egy idő múlva érezte aztán, hogy vergődni kezd a karjai közt a hatalmas állat, és hörögve adja ki páráját.

A nemeai oroszlán (forrás: Szabó Árpád- Aranygyapjú)

Aquincum legendák hősök

Herkules szobra az Aquincumi Múzeumban

0 Tovább

Kacagó Delfinek

blogavatar

Minden, ami ókor.

Utolsó kommentek