Kutyákról, macskákról, gyerekekről

   Az ókori rómaiak ritkán beszélnek róla, hogy tartottak volna háziállatot. Úgy tűnik, az állatokra is mint munkaeszközökre tekintettek. Dolgoznak neked, munkát végeznek, meg lehet őket enni, de mint hobbiállatokról alig esik említés. Viszont számos ábrázoláson látunk gyerekeket, amint a legkülönfélébb állatokkal játszanak: macskákkal, kutyákkal, galambokkal, libákkal és kakasokkal. Csupa olyan jelenet, amit ma is láthatunk.

   Nem könnyű rábökni arra az időszakra, amikor a háziállatok bevonultak a rómaiak otthonába, és megszelídítették a józan gondolkodású, racionalitásáról híres népet. De arra a kérdésre sem könnyű válaszolni, hogy mennyire volt természetes, hogy a római gyerekeknek voltak állataik, vagy állatok közelében éltek. Az is lehet, hogy nem mindenki engedhette meg magának, hogy állatot tartson, mert lehet, hogy ez egy költséges passzió volt, és mint ilyen, a gazdagok kiváltsága lett. A szemmel látható bizonyítékok, a festett vázaképek, ahol a gyerekek állatokkal játszanak, nagyjából az i.e.II. század és az i.sz.II. század közötti időszakra tehető. Úgy tűnik, hogy egy római gyereknek mindenképp volt valamiféle háziállata.

   Nyilván napjainkhoz hasonlóan a gyereknek felelősséget kellett vállalnia az állat iránt. Az állatról való gondoskodás számtalan érzelmi dolgot is megtanít az embernek, az alkalmazkodást, az önzetlen szeretetet és az elengedést is. Nézzük végig, hogy milyen állatokat tarthattak a római gyerekek háziállatként!

   Elsősorban madarakat. A madarak jelentős szerepet játszottak a római gyerekek életében. Az antik szerzők madarak témakörben kacsákat, galambokat, csókákat és fürjeket említenek, mint a tehetősebb családból származó gyermekek kedvencei. Plinius szerint Nerónak és Britannicusnk is volt madara gyermekkorában.

    A kutyák és a macskák szintén népszerűek voltak, különösképp a vadászkutyák. Eleinte, fiatal korukban jó pajtások voltak játszani, később pedig meg lehetett őket tanítani a vadászatra. A vadászat igen népszerű volt a római felső tízezer körében, ezért a kutya jelenléte teljesen természetes volt köreikben. Hadrianusnak is számtalan féle és fajta vadászkutyája volt. A vadászkutyákat nem tekintették hobbiállatnak, hiszen nagyobb és 'fontosabb' feladatuk volt a kicsik szórakoztatásánál. A kutya kölyökkutyaként volt hobbiállat, a gyerekek számára a legbiztonságosabb játszópartnernek tekintették.

   A művészeti ábrázolásokon más állatokat is láthatunk, mint háziállat, ami a mai ízlésünknek egy kicsit bizarrnak tűnhet: nyúl, hattyú, medvebocs, liba, bárány és kecske - csak néhány példa a sokadalomból. Nem feltétlenül ezek az állatok jutnak ez ember eszébe először, ha valami pihe-puha, szeretgetnivaló, bánatűző kisállatra gondolunk. Talán ezekre az állatokra nem is tekintettek úgy, mint háziállatokra.

   Az állatok igen komoly szimbolikával rendelkeznek a temetési szertartásokban is. Például a kutya a hűséget jelentette, a nyúl pedig a termékenységet. Sok szülő a halott gyermekét a síremléken állattal játszva örökíttette meg. Ezért is valószínű, hogy nem lehetett ritka dolog, hogy a gyerekeknek legyenek állati játszópartnereik. Persze az elvont szimbolika és a valóság egymás mellett is létezhetett: a gyerekeknek tényleg lehettek állataik, és nem csak a halottkultusz szimbólumaiként jelennek meg az állatok a gyerekekkel együtt a sírköveken. Ez a szokás viszont azt mutatja, hogy vagyoni helyzettől és kulturális hovatartozástól függetlenül a gyerekek szerettek állatokkal játszani. Nem csupán a gazdagok kiváltsága volt. Nyilván egy tehetősebb család több háziállatot is tarthatott a gyermek szórakoztatására, vagy egzotikus fajokat, amiket a szegényebbek nem engedhettek meg maguknak. 

   Azt nem tudjuk, hogyan vélekedtek arról a rómaiak, hogy a fiatal gyerekek szociális érzékenységére milyen hatással van az állattartás. Azt sem könnyű meghatározni, hogy meddig tekintették a rómaiak a gyereket gyereknek. A köztársaság korába számtalan új állatfaj érkezett Rómába. Addig nagyjából meg kellett elégedniük azokkal, akiket munkaállatként használtak, vagy akiket megettek. Ezeken az állatokon utaztak és őket áldozták fel az isteneiknek. És nem csupán új, ismeretlen állatok vetették meg a lábukat Rómában, hanem új és ismeretlen élvezetek, szabadidős tevékenységek is. Az állattartás divattá vált, a szükséges dologból passzió lett. A hatalmas testű elefántok, akik nem is olyan régen még halálra ijesztették a rómaiakat a csatamezőkön, az amfiteátrumok kedvelt szereplőivé váltak, hamar Róma megszokott látképének részesei lettek.

   Egy érdekes momentum a gyerekeket illetően a szemléletváltás. A gyerekeket a rómaiak kicsi felnőtteknek tekintették, és ennek megfelelően ábrázolták őket. A fordulat a hellenisztikus korban következett be, talán épp a görögök hatására. A gyerekeket nem tekintették többé kisméretű felnőtteknek, hanem gyermeknek, és a maguk gyermekségében ábrázolták őket: gömbölyűnek és bájosnak, totyogósnak, esetlennek, legyenek vidámak vagy szomorúak. Az ábrázolásbeli fordulat után már olyannak mutatják őket, amilyennek ma is látjuk a gyerekeket.  A gyerekkor valami különleges dologgá vált, különleges igényekkel: például háziállattal, kiskedvenccel!

   A háziállatokról való gondoskodás a római gyermek szociális nevelésének szerves részévé vált. Pusztán az állatok megfigyelésével a gyerekek rengeteget tanulnak a szaporodásról és a szexualitásról. Manapság is bevett dolog hörcsögöket vagy más kisméretű állatokat tartani az osztálytermekben. Mindamellett az állat a gyerek érzelmi életében is fontos szerepet töltött be. ÉS az állatok közelsége úgy általában elejét vette az állatoktól való félelemnek. Egy háziállattal való együttélés megtanította a gyereket arra, hogyan kell szeretet adni és kapni és hogyan kell a halált kezelni. A kisállat természetesen meghalhatott és a római szülők nagy hangsúlyt fektettek rá, hogy a felnövekvő gyerek tisztában legyen a halál jelenlétével az életben. Ma rengeteg szülőtől hallom, hogy a házikedvenc elpusztulását eltitkolják a gyerek elől. Azt gondolom azért (is), mert ők maguk sem tudják a halált és az elmúlást kezelni, ebből kifolyólag nincs is meg az a kultúrájuk, amit tovább tudnának adni.

  A római családban a gyereket gyakran tették ki szélsőséges érzelmi kihívásnak. A gyerekek maguk is megbüntették az állataikat vagy meg is ölhették őket. A válások és az újraházasodások száma igen magas volt, ezért a gyerekek gyakran ki voltak téve annak, hogy új családhoz, új szülőkhöz kellett alkalmazkodniuk. Új család, új szokások, új szabályrendszer. És bizony az anyjukat elveszíteni sem volt ritka dolog, hiszen a nők igen gyakran haltak bele a szülésbe. Ezért a gyerekek számára az volt a legjobb, ha minél hamarabb megtanulták kezelni a veszteségeiket. 

   Szóval mindegy, hogy tehetős vagy szegény gyerekekről volt szó, a római gyerekeknek fontos társuk volt a háziállat, gyakori segítőik és felkészítőik az életre és a felnőtt élet játékszabályaira. Akár lehettek a legjobb barátok is. Akárcsak ma, egy megbízható és hűséges barátra mindenkinek szüksége van, aki garantáltan nem fecsegi ki a legféltettebb titkainkat...

0 Tovább

Mitológiai ménes

  Következzenek a lovak, akikre büszkék vagyunk. Mert az ókori ember szerette a lovat. Tudta, hogy istentől való lény, ott ragyog benne a halhatatlanság fénye akkor is, ha az a ló történetesen nem halhatatlan. De azért a istenné lényegült hősöknek és a haláltalan olümposziaknak kijárt a halhatatlan ló. Csodaló. Poszeidón gyermekei. Poszeidón tanította meg az embereknek, hogyan kell bánni a lovakkal, ő tanította meg a lótartást. Ezért ajánlják a lóversenyeket Poszeidónnak, a tengeristennek.

érdekességek hősök lovak állatok   Különös dolog, hogy pont a 'tengeristenként' felcímkézett Poszeidón az, aki a lovak apja, aki a lovakat teremtette. Hiszen a ló egy szárazföldi állat. És mégis. Az isteni lovak legyenek bár érckörműek (Zeusz lovai/Iliász), ahogyan végigvágtatnak a földön, a világon, egyetlen kalász sem hajlik meg tőlük. Pedig néha tüzet okádnak, néha beszélnek vagy bölcsebbek az embernél, mégis, isteni lények, és azt hiszem ezt a ragyogásukat mind a mai napig megőrizték. A halhatatlan létért természetesen ők is ambrósziát fogyasztanak, akárcsak az istenek. A halhatatlan lovak a HIPPOI ATHANATOI.

   Vannak 'vízi' lovak is, a HIPPOCAMPUSok. Az ő felsőtestük egy lóé, az alsó részük egy delfiné.

érdekességek hősök lovak állatok  Valahogy így. Ez egy római mozaik, bár a rómaiak legendásan nem voltak a lovak szerelmesei. Használták, mert szükségük volt rá, a legeslegjobb közlekedési eszköz, de egy igazi római, ha tehette, nem ült lóra. Inkább a rabszolgáival vitette magát hordszéken. Nos, a hippocampusok húzzák Poszeidón tengeri szekerét, amivel a habokban nyargalászik:

érdekességek hősök lovak állatok  A lovak legendásan érzékeny állatok. Amikor Patroklosz, Akhilleusz legjobb barátja meghal, Akhilleusz lovai is gazdájukkal együtt gyászolnak: a halhatatlan lovak siratják (!) Patrokloszt. Zeusz megsajnálja a két lovat, és megígéri nekik, hogy sosem fogja megengedni, hogy Hektór megkaparintsa őket. 

Benneteket, ti szegények, mért adtunk a halandó

Péleusznak? Ti sosem vénültök s el nem enyésztek.

Tán hogy részt vegyetek nyomorában az emberi fajnak?

Mert hisz az embernél a világon nincs nyomorultabb

Mindama lény közt, mely lélegzik s mászik a földön.”

(Iliász 443-447)

   Ha már Iliász, ne feledkezzünk meg az 5. énekben szót kapó Pandaroszról sem, aki egy szál íjjal érkezik Trójába. Miért is? Nem azért, mert Pandarosz nincstelen lenne, hiszen apja, Lükáón még otthon 11 (!) harci szekeret és hozzá való lovakat adott neki. Ezeket a 'fiú' nem hozta magával a trójai háborúba, mert nem látta biztosítottnak a lovak ellátását!! Az ő lovai hozzá voltak szokva a jóhoz, a magas lóélet-színvonalhoz, és Pandarosz nem akarta, hogy rosszabbul éljenek, netán nélkülözniük kelljen.


   De most már tényleg jöjjenek azok a legendás lovak! 

PÉGASZOSZ: Apukája Poszeidón, anyuja a rossz hírű Medusa. A frigy Pallasz Athéné templomában történt, amiért az istennő igencsak felháborodott, bosszúból kígyóvá változtatta Medusa fürtjeit (meg az egész nőt egy szörnyeteggé). Perseus vágta le ezt a fejet, és a nyaki artériák szerteszét spriccelő véréből pattant ki Pégaszosz, a halhatatlan isteni ló. Pégaszosz a halhatatlanságán túl szárnyas ló volt, patái nyomán források fakadtak, költők hajtottak előtte fejet és Zeusz villámait szállította. Aztán Bellerophontész elkötötte őt és az Olümposzra kívánt törni: Zeusz villámai halálra sújtották. Ezt a büntetést sajnos Pégaszosz is megkapta: szárnyai leégtek. Zeusz fájdalomdíjként az égre emelte mint csillagképet. 
 

érdekességek hősök lovak állatokABRAX: A római hajnalistennő, Aurora szekerét húzó halhatatlan lovak egyike. Aurora nyitja meg a Nap kapuit keleten.

ABRAXAS: Héliosz napisten nyolc halhatatlan lovainak egyike

AETHON: két ló is fut ugyanezen néven; a)Héliosz napisten nyolc halhatatlan lovainak egyike; b) Árész lovainak egyike

ARION: Héraklész halhatatlan lova, később Adrasztoszé lesz

BALIUS: az istenek Péleusznak adták ajándékba a halhatatlan lovat, majd Péleusz fiának, Akhilleusznak adja a lovat, és ő húzza a hős Akhilleusz szekerét a trójai háborúban

BOREAS: az északi szél istene, aki ló alakjában húzza Zeusz szekerét

BRONE: Héliosz napisten nyolc halhatatlan lovainak egyike

CAERUS vagy CETUS: Adrasztosz lova, a szélnél is gyorsabb volt

EUOSZ: Héliosz napisten nyolc halhatatlan lovainak egyike

HARPAGUS: a Dioszkuroszok halhatatlan lovainak egyike

CONABUS: Árész halhatatlan lova, az ő szekerét húzza (és természetesen tüzet lehel)

CYLLARUS: a Dioszkuroszok halhatatlan lovainak másika

LAMPUS: Eos hajnalistennő szekerét húzó lovak egyike

NOTUS: a déli szél istene, aki lóalakban Zeusz szekerét húzza

PÉDASZOSZ: Akhilleusz lova, akit Szarpédón ölt meg a trójai háborúban

PHAETON: Eos hajnalistennő szekerét húzó lovak másika; és természetesen a római Aurora szekerét is ő húzza-ugyanezen a néven

PHLEGON: Héliosz napisten szekerét húzza

PHLOGEUS: a Dioszkuroszok szekerét húzó ló egyike, és ugyanezen a néven húzza Árész szekerét is egy paripa

PHOBUS: Árész szekerét húzó halhatatlan ló

STEROPE: Héliosz napisten halhatatlan lovainak egyike

STHENIUS: Poszeidón halhatatlan lova, az ő szekerét húzza

TRÓJA LOVAI: Erichtonius és Laomedon tizenkét halhatatlan lova, Héraklésznek ajánlották fel ajándékul Hészioné megmentéséért (a szörnytől)

XANTHOS: a)Akhilleusz egyik szekérhajtó lova, akit az istenek Péleusznak, az apjának adtak ajándékba; b)a Dioszkuroszok egyik halhatatlan lova; c)Erechteus, az athéni király halhatatlan lova

ZEPHYRUS: a nyugati szél istene, aki ló alakjában húzta Zeusz szekerét

Árész lovai: AITHON, KONABOS, PHLOGEUS, PHOBOS

érdekességek hősök lovak állatokPluto alvilági isten lovai: ABASTOR (gyors, mint a csillagok), ABATOS (gyors, mint a gondolatok), AETHON v. ETON (fürge, mint a sas) és NONIOS (gyors, mint a fény. ÉS természetesen feketék, mint a legsötétebb, csillagtalan éjszaka.

érdekességek hősök lovak állatokHektór, a trójai hős lovai: ETHON, GALATHE, LAMPUS, PODARGUS és XANTHUS

  Diomédész lovai: Négy vad, emberevő lova volt a thrák királynak, akikkel az országába tévedő idegeneket falatta fel. Héraklész egyik munkája az volt, hogy ezeket a lovakat kellett elvinnie Eurüsztheuszhoz. Héraklész frappánsan megoldotta a feladatot: a thrák királyt a saját lovaival etette meg. Eurüsztheusz a lovakat Hérának ajánlotta, érthető okokból nem merte megtartani a paripákat (azt hiszem mondhatjuk rájuk, hogy nehezen kezelhető lovak). Egy változat szerint Héraklész befogta a lovakat a saját szekerébe (tehát tudta őket kezelni), más változatban a lovak egymást falták fel (tehát mégiscsak kezelhetetlenek voltak). Ők személy szerint DINOS és LAMPON.               

érdekességek hősök lovak állatok HIPPOI KABEIROI: Héphaistos isten hozta létre őket, az ő lovai. Fém lovak, akik tüzet hánynak, és Héphaistos szekerét húzzák.

érdekességek hősök lovak állatokAineiász lovai: ezek azok a lovak, amelyeket Zeusz adott Trósznak Ganümédészért, a fiáért cserébe. Ankhíszész, Aineiász apja átverte Láomedónt; kancákat hajtott a pompás csődörökhöz, így születtek meg a saját csodalovai.


   És végül ne feledkezzünk meg a lovak másik nagy családjáról, akik félig lova, félig emberek: a kentaurokról.  Szenvedélyes lények, szélsőségesek és nagyon érzékenyek; szeretik a jó bort és a zenét, műveltek és végtelenül vadak. Szerintem inkább csak más az erkölcsi mércéjük. A leghíresebb kentaurok: Kheirón (Akhilleusz tanára), Hylaeus, Nessus (Héraklésszel volt végzetes összetűzése Deianeira miatt) és Rhoesus. 
HIPPOGRIFFEK: Szinén legendás lények, feje és a mellső végtagja egy sasé, a teste többi része egy lóé.
BUCEPHALUS: Bár nem volt halhatatlan ló, nagyon is hétköznapi ló volt, ám a nagyra törő Nagy Sándor hű társa és hátasa lévén nevét beírta a halhatatlanok könyvébe.
HYPPALEKTRYON: szintén mitológiai jószág, az elülső fele lóból van, a hátsó fele kakasból - sárga, hivalkodó tollakkal.

0 Tovább

Úgy szeretlek, majd' megeszlek

mozaik állatok
Szent Gerasimos és az oroszlán. Mozaik a nennigi római villából (Németország).

  Nem könnyű ám a ragadozók élete. Néha bizony ők is nekikeserednek vagy elszontyolodnak, hogy az álnok csacsi már nem hajlandó játszani velük. Pedig olyan jó volt kergetni, harapdálni, riogatni, kóstolgatni a tomporát, éles karmokkal felhasítani a puha húsát, de a játszótárs feladta, buksiját hátrahagyva az örök vadászmezőkre költözött. Ilyenkor bizony elszontyolodik a legbátrabb oroszlán is. A férfi megérti kedvenc ragadozója lelki válságát, szeretettel megölelgeti, simogatja a nekikeseredett jószágot. Mert a férfi érti és érzi védence lelki világát. Talán még egy latin vagy görög versecskével is kedveskedik a jószágnak, csak az örömszerzés végett. Hátha nem búslakodik tovább a cicus.

 A mozaikon az oroszlán lelki társaként Szent Gerasimos áll a bestia mögött, és mély együttérzést olvashatunk le az arcáról. Noha az oroszlán és a remete Jordániában találkoztak, a mozaik a megismerkedés apropójára egyáltalán nem utal. Az oroszlán épp egy védtelen jószágot hajkurászott, amikor tüske fúródott a mancsába. Gerasimos kivette a tüskét és ellátta a sebet. Kimosta, bekötötte, ahogyan azt illik. Az oroszlán hálából egész életében követte (vallásos értelemben, nem úgy, ahogyan egy ragadozó követi a prédáját), és a remete halála után is hűségesen őrizte a sírját. Gerasimos a monofizitizmusból (Jézusnak egyetlen, az isteni természetét fogadják el) váltott a kereszténységre, és egy ragadozóval barátkozott. Minimum izgalmas ember. Sok követője volt, bár remeteként élt, Jerikó városának közelében remete-telepet alapított (sok remete él együtt).

   Talán első pillantásra furcsának tűnik a kép. Az oroszlán épp most fejezett le egy csacsit. A remete pedig sajánlja őt. Simogatja. Ma már valahol megbotránkozunk az ilyen és ehhez hasonló jeleneteken, amikor szembesülünk vele, hogy a ragadozók bizony más élőlények megölésével táplálkoznak. A macskafélék pedig jóleső élvezettel teszik ezt. Megbotránkozunk és elítéljük, amikor a szobapárducunk felkoncol egy verebet. Megszidjuk. Pedig ilyen az ő természete, és ilyen is volt már évezredekkel ezelőtt is. Mi változtunk, a szemléletünk.

   Az ókori ember nem akadt fenn a ragadozók vérszomjas természetén, nem tartotta őket "gyilkosoknak". Valahogy jobban elfogadta a természet rendjét, és nem akarta megváltoztatni az élőlényeket. Nem akarta a macskaféléket vegetáriánussá tenni. Mert nem ez a dolgok rendje.

   Ma már azt sem tudjuk igazán kezelni, hogy ha valaki szereti az állatokat, miért eszi meg őket. Aki igazán szereti az állatokat, az legyen vegán. Ezt imádnivaló, cuki bébi-állatokkal nyomatékosítják is, hogy te egy őrült, kegyetlen gyilkos vagy, ha megeszed ezeket a kis szeretgetnivaló csöppségeket. Ne edd meg azt, akivel együtt élsz. Pedig ez nem is olyan rég még a világ megszokott rendje volt. Hogy ember és állat együtt élt, az ember szerette a jószágát, de aztán megette. Megette és minden porcikáját hasznosította, nem gyilkolta halomra az állatokat egyetlen finom falatjukért, hogy aztán egy halott, értéktelen szemétkupac legyen a többi részéből. Az állat halála az élet szakralitása volt. A szeretet és a tisztelet nem azt jelenti, hogy nem eszlek meg. Igenis megeszlek, de tisztellek és méltó életet biztosítok a számodra és kegyes halált.

   Gerasimos nem hippokrita. Tisztában van vele, hogy a barátja ragadozó. Más állatokat öl le. És még élvezi is. Ám nem ítéli el, hogyan is tehetné, hiszen ez az élet rendje. Talán nem szervezett közös vadászatokat az oroszlánnal és nem tépték együtt a gazellák zsenge húsát, de tiszteletben tartotta barátja szokásait. Ő maga a legenda szerint babbal és kenyérrel kínálta az oroszlánt - tehát a bestia szintén fejet hajtott szent életű barátja különös táplákozási szokásai előtt. Ettől jó ez a kapcsolat!

0 Tovább

Kacagó Delfinek

blogavatar

Minden, ami ókor.

Legfrissebb bejegyzések

Utolsó kommentek